Egy férfi addig bütykölte a robotporszívóját, amíg 6700 másik készülék felett is átvette az irányítást

Sammy Adoufal csak egy olyan alkalmazást szeretett volna fejleszteni, amely lehetővé teszi, hogy Playstation-kontrollerrel irányíthatja saját, DJI Romo típusú robotporszívóját, de egy olyan biztonsági rést fedezett fel, amelynek kiaknázásával világszerte 6700 készüléket tudott egyszerre irányítani.

A férfi az Anthropic AI-kódoló eszközét, a Claude Code-ot használta, hogy visszafejtse a porszívó és a szerverek közötti kommunikációs protokollt, és megszerezze a saját eszközéhez tartozó privát tokent. A folyamat során azonban nemcsak a saját porszívójához nyert hozzáférést, hanem kb. 6700 másikhoz, így az Egyesült Államokon túl európai és kínai DJI Romo készülékekhez is. Ezáltal nemcsak irányítani tudta a világ több pontján található porszívókat, hanem hozzáfért azok kamerájához és mikrofonjához, illetve a porszívó által feltérképezett lakásalaprajzokhoz is.

Adoufal hangsúlyozta: nem tört fel semmilyen bonyolult rendszert, egyszerűen csak a saját eszközének azonosítójához igyekezett hozzájutni. A hibát jelezte is a kínai DJI-nek, amely központilag frissítette a rendszert és javította a problémát, anélkül, hogy az érintett felhasználóknak be kellett volna avatkozniuk. Rámutatott arra is, hogy bár a robot és a szerver közti kommunikáció titkosított, a tárolt adatok egyszerű szövegként szerepelnek, így ha valaki eljut odáig, különösebb erőfeszítés nélkül hozzájuthat mások adataihoz.

Ahogy a Tom’s Hardware írja, az eset nem egyedülálló: 2025-ben egy iLife A11 robotporszívóról derült ki, hogy folyamatosan telemetriai adatokat küld a gyártónak, és amikor ezt a készülék tulajdonosa blokkolta, a cég távolról letiltotta az eszközt. A porszívót birtokló mérnök azonban nem adta fel: egy kis bütykölés után rájött, hogy újra lehet indítani az eszközt, ami úgy is használható, hogy nem csatlakozik a felhőhöz – annak ellenére, hogy ez az alapbeállítása.

Biztonsági szakértők szerint az ügy ismét rámutat az okosotthon-eszközök kockázataira: ha egy magánszemély véletlenül több ezer felhasználó adataihoz férhet hozzá, egy célzott támadás ennél jóval súlyosabb következményekkel járhat.


Forrás

Érdekességek

Tizenhat év Fidesz-kormányzás után nem nagyon hiszek a rejtőzködő fideszesek jelenségében

Hitler és a WC-kefék forradalma

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF378.8Ft
24 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 15:20 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 15:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.82Ft
24 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 15:20 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 15:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek