Elaludt a volán mögött, az iPhone-je mentette meg egy nő életét

Augusztus másodikán éppen hazafelé tartott furgonjával a 16 éves Lindsay Leskovac az Egyesült Államokban, amikor egyre jobban elkezdte érezni magán a fáradtság jeleit. Sajnos azonban nem húzódott félre időben, és elaludt a volán mögött.

Az általa vezetett kisteherautó lesodródott az útról, nekiment két oszlopnak és több fának, míg végül megállt – írja a 9to5Mac. A lány súlyosan megsérült: több csontja eltört, köztük mindkét lába és a nyakcsigolyája is. Az ütközés során elvesztette az eszméletét, és a technológia nélkül lehet, hogy még sokáig nem találták volna meg.

Az iPhone-ja Ütközésészlelés funkciója azonban aktiválódott, és automatikusan tárcsázta a segélyhívót.

Ennek köszönhetően mentőcsapatokat küldtek az útról lesodródott autóhoz. A lány édesanyja, aki nem volt tisztában azzal, hogy létezik ilyen funkció az iPhone-okon, azt mondta, hogy vélhetően ez mentette meg az életét.

Az Ütközésészlelés funkció az iPhone 14 és újabb, valamint a Watch 8 és újabb eszközökön érhető el. Emellett a második generációs Watch SE-n és mindkét Watch Ultra okosórán megtalálható. A funkció alapértelmezés szerint aktív. A 24.hu nemrégiben megvizsgálta, mi történik, ha Magyarországon küld ilyen értesítést a hatóságoknak a készülékünk:

Kapcsolódó
Nem tudja kiszűrni a 112, ha egy segélyhívást az Apple ütközésészlelője indít

Egy esetleges ütközéskor az erre alkalmas Apple készülékek automatikus hívást indítanak a sürgősségi segélyszolgálatoknak. Megnéztük, hogyan működik ez a rendszer Magyarországon.

The post Elaludt a volán mögött, az iPhone-je mentette meg egy nő életét first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Fesztiválország: a porból születő szabadság filmje

Heteken belül elolvad a világ legnagyobb jéghegye

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
07 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 03:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
07 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 03:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek