Elkezdődött a költségvetési csalással vádolt ismert borászok pere

Előkészítő tárgyalást tartottak szerdán a Fővárosi Törvényszéken azzal a nagy visszhangot kiváltó üggyel kapcsolatban, amelyben ismert szekszárdi, hajós-bajai és kunsági borászok ellen emeltek vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, valamint okirathamisítás miatt – írja a Magyar Hang.

A vád szerint a borászok valótlan számlákat használtak fel uniós és hazai pályázati pénzek megszerzéséhez, illetve a felhasználás igazolásához, a beszerzéseket pedig túlárazták, így jogtalanul jutottak támogatásokhoz és ÁFA-visszatérítéshez.

Ahogy arról korábban egy hosszabb cikkben részletesen beszámoltunk, a hazai borászat történetének eddigi legnagyobb csalási botránya mögött egy szekszárdi pincészet és egy dunaújvárosi acélipari cég kapcsolata állhat. A hatóságok júliusban tartóztatták le B.I.-t, a Bodri Pincészet vezetőjét, akit több milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítanak. A vád szerint a borász és a Clasman Kft. vezetője túlárazott acéltartályokat számolt el uniós támogatással finanszírozott beruházásokban, majd a pénzek egy részét visszajuttatták, hogy teljesítsék a pályázati önrészt. A NAV házkutatást tartott a cégnél, nagy mennyiségű dokumentumot foglalt le.

Az ügyben a Fejér Vármegyei Főügyészség minősített költségvetési csalás miatt indított eljárást, majd a Clasman Kft. ügyvezetőjét is meggyanúsították bűnsegédként. A cég társtulajdonosa, Pintér Attila korábban MSZP-s politikus volt, később a Fideszhez közeledett, és több százmilliós állami támogatásokhoz jutott. A botránynak egyéb politikai szálai is vannak, mivel a Bodri Pincészet korábban kormányzati rendezvények helyszíne volt: Szijjártó Péter külügyminiszter például 2020-ben helikopterrel érkezett oda, és a borász birtokán ünnepelte Lázár János is a 2022-es választási győzelmét.

Az előkészítő ülésen kiderült, hogy az elsőrendű vádlott B. I. nem jelent meg, mivel ügyvédet váltott, és jelenleg más ügyben letartóztatásban van, ezért az ő és több társának meghallgatását januárra halasztották. A másodrendű vádlott K. Cs. – akinek egyik ügyvédje Varga István volt fideszes parlamenti képviselő – nem fogadta el az ügyészség által felajánlott 5 év börtönt, ahogy az ötödrendű vádlott Cs. P. sem fogadta el a másfél éves szabadságvesztést. Egy vádlott beismerte a közokirat-hamisítást, őt 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték. A többi vádlott nem tett vallomást.

A védelem vitatja a túlárakra vonatkozó szakértői megállapításokat, és kifogásolja a nyomozás jogszerűségét, bizonyítékok kizárását kérve. Az ügy januárban újabb előkészítő üléssel folytatódik, a tárgyalások várhatóan áprilisban kezdődnek.

The post Elkezdődött a költségvetési csalással vádolt ismert borászok pere first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hat embert letartóztattak az erőszakba torkolló, dublini bevándorlásellenes tüntetéseken

Szijjártó: Amerikai fűtőelemekkel egészíti ki az orosz szállítmányokat a kormány Pakson

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.18Ft
22 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 22 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.33Ft
22 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 22 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek