Először figyelték meg, ahogy zivatarok során fényleni kezd fák lombkoronája

Kutatók már fél évszázada sejtik, hogy az Avatar film Pandorájához hasonlóan a Földön is ragyoghatnak a fák levélcsúcsai – igaz, nem a biolumineszcencia, hanem zivatarok miatt. A koronakisüléseknek nevezett fényjelenséget azonban eddig csak laboratóriumi körülmények között tudták megfigyelni. Most először viszont a természetben is lencsevégre kapták, ahogy fák lombkoronája zivatarok idején fényleni kezd – írta meg csütörtökön a Science hírportálja.

Most Patrick McFarland, a Pennsylvaniai Állami Egyetem meteorológusának és kollégáinak a természetben is sikerült elcsípniük a fák halvány ragyogását, amiről februárban számoltak be a Geophysical Research Letters folyóiratban.

Ehhez a kutatók egy teleszkópot és egy nagysebességű UV-kamerát ötvöztek, majd a berendezést egy Toyota Sienna egyterű autóra szerelték. Ezzel aztán 2024 nyarán viharokat kergettek, Floridától Pennsylvaniáig, míg nem Észak-Karolinában szerencséjük lett: egy 90 percig tartó zivatar során két fán is meg tudták figyelni a kisüléseket.

Ez, további öt megerősítő megfigyeléssel együtt azt is feltárta, hogy a koronakisülések a fák több pontján létrejöhetnek és könnyen átugranak a különböző ágakon elhelyezkedő levelek csúcsai között. „Lehetséges, hogy ezek a koronakisülések még annál is elterjedtebbek, mint ahogy mi állítjuk” – mondta a portálnak McFarland.

A kutatók azt remélik, hogy a megfigyeléseik segítenek megérteni, miként töltik fel a tájat elektromosan a zivatarok, és váltják ki villámok keletkezését. „Ezek a légkörtudomány legnagyobb kérdései közé tartoznak. Ezt a mérést nem volt könnyű [a kutatóknak] elvégezni” – nyilatkozta a portálnak Joseph Dwyer, a New Hampshire-i Egyetem fizikusa, aki nem vett részt a kutatásban.


Forrás

Érdekességek

Egymásnak esett Kína és Japán, és senki sem tudja, meddig fognak elmenni

A CIA-főnök arra figyelmeztette az amerikai chipgyártó cégek vezetőit, hogy Kína 2027-ben megtámadhatja Tajvant

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.48Ft
27 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 05:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 05:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.9Ft
27 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 05:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 05:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek