Etetünk, tehát szeretünk? – hogyan élik meg a karácsonyt az evészavaros betegek

A karácsonyi időszak sokaknak egyet jelent a nagy kajálásokkal. Halmokban áll az étkezőasztalon a bejgli, a különféle húsok, köretek, a halászlé, és megannyi más nyalánkság. Különféle ötletekkel és stratégiákkal rukkolunk elő a kajakóma átvészelésére, és megpróbálunk úgy taktikázni, hogy minden vendégségben végigkóstolhassuk az ünnepi menüsort. Azt viszont hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy vannak, akikben ez az időszak nem a várakozás érzését ébreszti, hanem intenzív szorongást. Az evészavarban szenvedők ugyanis egészen máshogy élik meg az ünnepeket, mint a többi ember.

A Belvárosi Evészavar Műhely munkatársával, Gyányi Andrea pszichológussal beszélgettünk arról, hogyan viszonyulnak az evészavaros betegek a karácsonyi időszakhoz és az azzal járó evésdömpinghez. Segítségével összeszedtünk néhány tanácsot, hogyan készülhetnek fel erre az év végi periódusra nemcsak a betegek, de a környezetükben lévők is.

Mohos Márton / 24.hu Gyányi Andrea

Nem áll meg az anorexiánál

Az evészavarok léte ma már a legtöbb ember számára nem ismeretlen koncepció. Sokak tudástára viszont hiányos, amikor ezeknek a betegségeknek a belső működéséről, mögöttes okairól, megjelenéséről van szó. Gyakori tévhit például, hogy az evészavar kimerül abban, hogy valaki nem hajlandó enni. Az is tévhit, hogy minden evészavaros beteg sovány, vagy, hogy ez a probléma csak a nőket érinti. Számos különféle formája lehet annak, ha valakinek nincs egészséges kapcsolata az étkezéssel, kortól és nemtől függetlenül. Cikkünkben a legtöbbek által ismert anorexia nervosáról, a bulimia nervosáról, valamint falászavarokról lesz szó.

The post Etetünk, tehát szeretünk? – hogyan élik meg a karácsonyt az evészavaros betegek first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

75 millió forint értékű bálnahányadékkal menekült a férfi, elkapták

Készpénz helyett érintés: digitális adományozás advent idején

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.62Ft
23 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 21:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 21:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.32Ft
23 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 21:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 21:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek