„Ez csodálatos, így kellett lennie” – a Fradi téli szerzeményének duplája döntötte el a rangadót

Nulla gólt, de számos helyzetet hozott az első félidő, így nem szórakozott rosszul a Nagyerdei Stadion közönsége. Térfélcsere után azonban nagy fordulat állt be, a korábban két alkalommal is hibázó Corbu Marius egy háta mögé érkező labdát a hálóba kotort, majd hét perccel később ismét ő volt eredményes.

Ezt követően bár próbálkozott a szépítéssel a Loki, majdnem megkapta a harmadik gólt is, de Bamidele Yusuf hiába csapott le egy labdára, végül csak a kapufát találta el ziccerben. Végül azonban Corbu két gólja is elég volt a három pont begyűjtéséhez az FTC-nek, aki első találatait szerezte a zöld-fehéreknél.

Ez csodálatos, nagyon jól sikerült ez a meccs, így hogy én is hozzá tudtam tenni. Korábban is betalálhattam volna, de ennek így kellett lennie

– mondta a Fradi gólszerzője a mérkőzést követő interjúban az M4 Sportnak.

Győzelmével a Ferencváros beérte a késő este Nyíregyházát fogadó ETO-t, a Debrecen viszont nyolc pontra távolodott az élmezőny két tagjától.

Végeredmény – NB I, 28. forduló

Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 0-2 (0-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 16 846 néző. v.: Bogár

gólszerzők: Corbu (53., 60.)

sárga lap: Szalai G. (59.), Abu Fani (63.)

Debreceni VSC: Erdélyi – Kusnyír (Tercza, 88.), Mejías, Lang, Vajda – Szűcs T., Youga (Cibla, 66.) – Kocsis (Patai, 76.), Dzsudzsák (Odey, 76.), Gordic – Szuhodovszki (Komáromi, 66.)

Ferencváros: Dibusz – Gómez, Raemaekers, Szalai G. – Madarász, Abu Fani (O’Dowda, 76.), Kanikovszki (Romao, 91.), Corbu, Nagy B. (Gruber, 76.) – Yusuf (Makreckis, 76.), Kovacevic (Joseph, 82.)

Kapcsolódó
Babos Bence, a Diósgyõr (b) és Markgráf Ákos. a Puskás Akadémia játékosa.
Még vezetett a 85. percben a Diósgyőr, végül mégis pont nélkül maradt

Sokáig úgy tűnt, végre nyerni tud a DVTK, aztán jött a hidegzuhany.

The post „Ez csodálatos, így kellett lennie” – a Fradi téli szerzeményének duplája döntötte el a rangadót first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Földgömb alakú szószéket rejt egy cseh gótikus templom

A szerb Katonai Biztonsági Ügynökség igazgatója szerint amerikai gyártmányú robbanóanyagot találtak a gázvezetéknél

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF382.1Ft
06 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 09:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 09:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.65Ft
06 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 09:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 09:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek