Ezt a hét magyar várost keresd fel idén

1. Budapest: Kós Károly tér

A fővárosban természetesen a bőség zavarával küzdünk, de most egy kevésbé kézenfekvő úti célt ajánlunk, a kispesti Wekerletelepet. A kertvárosias negyed közepén egy különösen szép főtér van, amelyik a középkori városok szívét idézi meg. Koncepcióját Kós Károly dolgozta ki 1912-ben, az ő nevét viseli ma a tér. Érdemes a tekintetünket kifejezetten a tetők vonalán végig vezetni! Itt nincsenek különleges minták, egyszerű, megszokott, hagyományos kerámiacserép fedi valamennyit. Ám a formák játéka lenyűgöző! Mintha egy mesebeli kisvárost látnánk magunk körül, amelyik akár egy fantasy regény helyszíneként is megállná a helyét.

Budapest: Kós Károly tér

2. Debrecen: a köztemető ravatalozója

Debrecenben talán kevés turistának jutna eszébe temetőbe menni, pedig itt van az ország egyik legszebb ravatalozója! Magyaros szimbólumaival, különös formájú (úgynevezett boglyaíves) nyílásaival, s az egészet visszatükröző, előtte elnyúló víztükörrel olyan ez a ház, mintha egy tündérpalota lenne. Ehhez a hatáshoz a különleges tető is hozzájárul. A kék és a lila különböző árnyalatai keverednek rajta, s közben fel-fel bukkannak hagyományos, „téglaszínű” cserepek is. A különös formát olyan apróságok teszik teljessé, mint a kéményeken is megjelenő kerámiacserepek.

2. Debrecen: a köztemető ravatalozója

3. Kecskemét: Városháza

Kecskemét főtere – mely valójában több egymásba fonódó térből áll össze – tele van építészeti kincsekkel. Ráadásul valamennyinek különleges a teteje is. Ám a legszebb közülük mindenképp a jellegzetes tetőmintázatú városháza épülete – főleg, mióta 2023-ban befejezték a teljes rekonstrukcióját. A helyreállítás egyik legnehezebb feladata a megfelelő tetőcserép kiválasztása volt, melyeknek nem csak a színe, de az anyaga is különleges. Az eredeti darabok Zsolnay Vilmos pécsi gyárában készültek, de az ott működő manufaktúra ma már nem tud ilyen méretű feladatokat megoldani. Az elvárt, rendkívül magas minőséget végül a Tondach cserepeivel sikerült elérni – ezek díszítik a gyönyörűen helyreállított épületet.

3. Kecskemét: Városháza

4. Pécs: Zsolnay Negyed

Az 1852-ben alapított, másfél évszázadon át épülő, hatalmas telep nagy része ma már kulturális szerepet tölt be: az épületek többségébe kiállítások, rendezvényterek, oktatási és vendéglátó funkciók kerültek. Nem véletlenül, hiszen a negyed ma is lenyűgözően szép! Nem csak egyszerű gyár volt ez, hanem „bemutatóterem” is, ahol a megrendelők azt is megnézhették, hogyan néznek ki, és hogyan válnak be a valóságban az itt gyártott termékek. Pécsett amúgy is érdemes figyelni, hány helyen bukkannak fel tarka tetők városszerte, olykor a huszadik század második felében épült, posztmodern házakon is.

4. Pécs: Zsolnay Negyed

5. Siófok: evangélikus templom

Makovecz Imre siófoki evangélikus templomának bár nincs túlbonyolítva a szerkezete, és az anyaghasználat is kifejezetten hagyományos, mégis valódi tetőkülönlegesség ez is. Tulajdonképpen egy „csupatető” ház, hiszen a cserépborítás szinte a földig ér. Az egyedi forma védőn borul templom fölé, mintha csak egy felfordított bárka lenne. A toronyként is értelmezhető tetőcsúcs az izgalmas belső szerkezettel és az „emberarcú” homlokzattal együtt az organikus építészet egyik legfontosabb alkotásává avatja a házat.

5. Siófok: evangélikus templom

6. Szentendre: Skanzen

Ha egy helyen szeretnénk tanulmányozni a különböző vidékek falusi házait, akkor a legjobb, ha felkeressük Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot – közismertebb nevén a Skanzent. Vannak ugyanis magyar vidékek, ahol hajdanán is a kerámia cseréptetők határoztak meg a települések képét. A legszebb ilyen szempontból talán Kisalföld és környéke. Etnikai, kulturális és vallási szempontból is sokszínű tája ez hazánknak, de sokukat összeköti az azonos anyaghasználat. De érdemes elkalandozni a múzeum legutóbb átadott, Erdély tájegységébe is. Itt nem csak a székely falvak, hanem a kisvárosok építészetébe is bepillantást enged – igazi kincseket rejt ez a vidék is a tetővadászoknak.

6. Szentendre: Skanzen

7. Veszprém: a Vár

Az ország egyik legkellemesebb sétálós utcája a veszprémi Vár utca. A Hősök kapujától indulva andaloghatunk végig régi házak, paloták, templomok között, míg Szent István és Boldog Gizella szobra mellől végül csodálatos panoráma tárul elénk a várhegy ormáról. Természetesen itt sem csak a házak homlokzatát érdemes figyelni, hanem a tetők idomait is. Már csak azért is, mert a város földrajzi adottságainak köszönhetően ezek a tetők a város számos pontjáról láthatók, s mindenhonnan más arcukat mutatják. A vár teljes rekonstrukciójának részeként évtizedek óta zajlik a tetők cseréje is. Ennek a legfontosabb és leglátványosabb fejezete ért véget a közelmúltban, amikor összesen 18 barokk épületen cserélték le a héjalást. A házakra egységesen korhű, piros Tondach-cserepek kerültek, amelyekkel sikerült megidézni, milyen lehetett a vár látványa annak fénykorában.

7. Veszprém: a Vár

The post Ezt a hét magyar várost keresd fel idén first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Érkezik a Marina City negyedik üteme

A DK szerint „brutális többség” venné el a határon túliak szavazati jogát, ebben nemzeti egység van

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.2Ft
23 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 03:55 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 03:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.68Ft
23 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 03:55 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 03:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek