Feladni soha nem fogja – Orbán Viktor Sopronban

Hétfőn húsvét volt, kedden Vance amerikai alelnök avatkozott be a magyar választásokba, így Orbán Viktor csak szerdán kezdhette meg a 2026-os választási kampány utolsó hetének vidéki turnéját. Szemben kihívójával a miniszterelnök csak napi egy bulit vállal. A soproni Fő térre egy nappal Magyar Péter előtt érkezett, akinek csütörtökön ugyanitt lesz fellépése, ami kiváló alkalmat fog biztosítani a kölcsönös tömegméregetésre.

Nem Sopron az egyetlen helyszín, ahol a két miniszterelnök-jelölt útja keresztezi egymást a kampány utolsó napjaiban. Ez is jelzi, hogy ez most valódi verseny, ahol Magyarnak és Orbánnak, a két embernek, akiknél a hatalmat talán senki nem akarta jobban Magyarországon évtizedek óta, egyaránt van miért küzdenie.

A soproni székhelyú Győr-Moson-Sopron megyei 04-es választókerületben, a 444 számításai szerint egyértelműen a Fidesz az esélyes. Ha a kormánypárt itt veszít, az olyan politikai változást jelentene az ország hangulatában, hogy minden bizonnyal egyúttal a teljes választást is elveszítenék. A 60 ezres városban a 2024-es EP-választáson, az egyetlenen, amin az óvatos Tisza eddig megmérettette magát, a Fidesz 45-33-ra, tehát alaposan elverte Magyar Péter pártját.

Sopronnak 2018 óta Dr. Barcza Attila a fideszes országgyűlési képviselője, tiszás kihívója Dr. Hallerné Dr. Nagy Anikó ügyvéd, akit a kormánypárti propaganda különböző, szerintük gyanús ingatlanügyekkel vádol. Ezt a sztárfellépő előtti beszédében Barcza is megemlítette. GYSM 04-ben egyébként az a különleges helyzet állt elő, hogy az 1985-ös születésű, fiatalos fideszes képviselővel szemben egy olyan jelöltet indított a Tisza, aki a közösségi médiában maga is hangsúlyozza, hogy ő egyébként nagymama.

Sopron más szempontból is különleges hely az országban. Jóval közelebb van Bécs, mint Budapest, az utcán német feliratokat olvasnak a németül beszélgető korzózók, és egészen bizarr módon egyetlen DK- vagy Dobrev Klára-plakát sincs a városközpontban. A két nagy párt plakátjai sem borítanak el úgy minden erre alkalmas felületet, mint az ország legtöbb pontján. Ez a visszafogottság különösen az önmérsékletre gyakorlatilag képtelen Fidesztől meglepő. Talán a hivalkodó rikácsolás nem illik a kvázi-osztrák, kvázi-polgári léthez.

Ausztria és úgy általában Nyugat-Európa közelségére Orbán Viktor is utalt a színpadról, amikor az energiaválság kapcsán, amitől csak ő tudta eddig is megvédeni Magyarországot, kitért arra, hogy a határ túloldalán mennyit kell fizetni a benzinért és a rezsiért, és mennyit az innensőn. Nyilván a miniszterelnök is tudja, hogy ha van pontja az országnak, ahol mindenki pontosan tudja, hogy mindehhez ott és itt milyen bérszínvonal párosul, ezért belebonyolódott egy furcsa fejtegetésbe azzal kapcsolatban, hogy nehogy egy Tisza-kormánnyal az itteni bérekből kelljen ottani energiaárakat fizetni.


Forrás

Érdekességek

Why some Democrats want to shut off Hasan Piker’s ‘megaphone’

15 évre ítélték Matthew Perry dealerjét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.68Ft
09 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 22:05 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 21:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.87Ft
09 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 22:05 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 21:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek