Fico bejelentette, hogy Szlovákia leállítja Ukrajna vészhelyzeti áramellátását

A szlovák kormányfő a hétvégén fenyegetőzött először azzal, hogy amíg a Barátság kőolajvezetéken nem érkezik orosz olaj az országába, addig Szlovákia leállítja az ukrajnai áramszállítást. Robert Fico hétfőn tárgyalt Ladislav Kamenický pénzügyminiszterrel – mivel az ő minisztériuma gyakorolja az állami tulajdonosi jogokat a Szlovák Villamos Távvezeték Rendszer nevű vállalatban –, ami után bejelentette, hogy kérte az ukrajnai vészhelyzeti áramellátás leállítását. Ez azt jelenti, hogy hétfőtől ukrajnai áramingadozások esetén nem lehet számítani a szlovákiai energetikai rendszer segítségére – írja az Új Szó.

A lap elemzőkre hivatkozva azt valószínűsíti, hogy az állandó áramszolgáltatás nem szűnik meg, Szlovákia ezután is exportál áramot az ukrán piacra. Viszont Pozsony kilép abból az államközi egyezményből, amely értelmében a szomszédos országok „energiafröccsökkel” segítenek, ha az ukrán rendszert támadás éri, és az áramellátás ingadozna.

A szlovák kormányfő azt állítja, a lépés előtt egyeztetni akart Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, „de azt a visszajelzést kapta, hogy csak február 25. után kerülhet sor a beszélgetésre”. Fico szerint a „helyzet komolysága” és a kihirdetett vészhelyzet miatt szükség kellett meghozni ezt az intézkedést, amit vagy feloldanak – ha újraindul az olajtranzit a Barátságon –, vagy újabb lépésekkel súlyosbítanak, ha továbbra sem érkezik orosz olaj a vezetéken.


Forrás

Érdekességek

Mexikóban elszabadult a pokol, miután megölték El Menchót

Nem kell félni: óriáscápa tűnt fel az Adria partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF379.44Ft
24 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 04:15 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 04:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.24Ft
24 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 04:15 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 04:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek