Forradalmi áttörés: Ausztráliában rájöttek, mihez lehet kezdeni a földimogyoró héjával

A mogyoró héja aranyat ér, mégsem használja senki semmire: a legtöbb héjat egyszerűen elégetik vagy eltemetik, ami nemcsak környezetszennyező, hanem pazarló is, hiszen számtalan módon felhasználható lenne, ha valaki venné hozzá a fáradságot. Miután évente nagyjából tízmillió tonnányi keletkezik belőle, már évek óta kutatják, hogy mire lehetne használni: az eddigi megfejtések szerint alkalmas vízszűrésre, hidrogén, biodízel és bioetanol előállítására, kozmetikai termékekhez és építőanyagokhoz is, de az Új-Dél-Walesi egyetem egy friss kutatása szerint grafént is lehet készíteni belőle.

A grafént nem véletlenül nevezik csodaanyagnak: számtalan felhasználási területe lehet a gyémánt előállításától az orvostudományon át az adattárolásig, erős, könnyű és kiváló áram- és hővezető, az egyetlen hibája az, hogy viszonylag nehéz és költséges előállítani. Az ausztrál kutatók szerint viszont a mogyoróhéjból nemcsak olcsóbb és környezetkímélőbb grafént készíteni, mint a jelenlegi eljárásokkal, hanem még kiváló minőségű anyag is lesz belőle. Az eljáráshoz ráadásul vegyszerekre sincsen szükség, és még gyors is.

Mogyoróhéj, banánhéj, kávézacc

A mogyoróhéj azért alkalmas alapanyag a graféngyártáshoz, mert lignin található benne (a héj 36 százaléka ebből a természetes polimerből áll). Ahhoz, hogy grafént készíthessenek a ligninből, a kutatók először öt percre 500 fokosra melegítették a mogyoróhéjakat, majd néhány milliszekundumon keresztül 3000 fok feletti hőmérsékletnek tették ki őket, aminek következtében tiszta szénhez jutottak, amiből kiváló minőségű grafént hoztak létre.

Ez elméletben ugyan jól hangzik, de a kutatók szerint még 2-3 év szükséges a technika ipari felhasználásához, miközben lehet, hogy erre nem is a mogyoróhéj a legalkalmasabb alapanyag (a kísérletet vezető Guan Yeoh atomtudós szerint a csapata a mogyoróhéj mellett banánhéjjal és kávézaccal is kísérletezik). Annyi mindenesetre kiderült, hogy a jó minőségű grafén gazdaságos előállításához nincs szükség fosszilis anyagokra, alkalmas hozzá a szerves hulladék is, amennyiben megfelelő minőségű szenet lehet előállítani belőle.


Forrás

Érdekességek

Ha utálja, amikor a metrón a telefonját bámulják, akkor a Samsung új készülékét biztosan szeretni fogja

Egész évben terjed a madárinfluenza a hollókeselyűk között, ami előbb-utóbb az emberre is veszélyes lehet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.58Ft
19 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 02:55 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 02:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF342.62Ft
19 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 02:55 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 02:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek