Galambos Lajos: A gyerekeimnek mondtam, hogy az idei ünnep egy kicsit másképp zajlik

Galambos Lajos az nlc-nek mesélt arról, hogyan tölti az idei karácsonyt és mit vár a jövő évtől. Elmondta: szeretné, ha folytatódna a Dáridó a TV2-n, de más tervei nem nagyon vannak, hiszen már a legmerészebb tervei mind valóra váltak. „Az Örs vezér téri Sugár áruház előtt utcazenészként indult a pályám, és az elmúlt bő három évtizedben több, mint 5 millió kazettát és CD-t adtam el” – mondta.

Nem is élek már költekező, nagystílű életet. Az az elvem, hogy a kevesebb is elegendő számomra. A boldogasszonypusztai házam és a budai családi villám is eladásra kerül, én pedig hamarosan beköltözöm a tó melletti szerényebb és kisebb csónakházba. Nagyon sok ruhámat, holmimat összecsomagoltam és anonim adományozóként rászorulóknak eljuttattam. Karácsony környékén különösen fontos számomra, hogy másoknak is adjak

– árulta el a trombitás, majd így folytatta:

A gyerekeimnek mondtam, hogy az idei ünnep egy kicsit másképp zajlik. Persze, lesz egy közös családi ebéd, de arra nem számíthatnak, hogy három napig velük maradok. Van 6-8 ember, akiket szeretnék meglátogatni és karácsonyi szerenádot adni nekik. Tulajdonképpen ők azok az igaz barátok, akik végig mellettem maradtak, mert sokan magamra hagytak és kirekesztettek a problémám közepén. Igaz a mondás, hogy bajban ismerszik meg a barát. Az is visszajutott a fülembe, hogy a szórakoztatóiparban egyesek azt terjesztették rólam, én már soha többé nem tudok talpra állni.

Az irigyeinek megüzente, hogy nem így történt, ráadásul nem először küzdötte vissza magát a mélypontról.

Januárban 65 éves lesz, és már élete végéig szórakoztatni szeretné a közönséget. Mint mondta, nem tud civil ember lenni, a színpad az élete.

The post Galambos Lajos: A gyerekeimnek mondtam, hogy az idei ünnep egy kicsit másképp zajlik first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Zavarok a Fehér Házban: Trump kulcsemberei egymás diplomáciai pályáit keresztezik Ukrajna ügyében

Így úszható meg a karácsonyi túlzabálás és a vele járó plusz kilók

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.84Ft
24 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 13:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 13:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.81Ft
24 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 13:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 13:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek