
Bill Gates egy, az alapítványa munkatársaival tartott belső fórumon „felelősséget vállalt a tetteiért”, és beszélt a Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatáról – közölte a Gates Alapítvány. A Wall Street Journal szerint Gates bocsánatot kért a dolgozóktól, és „óriási hibának” nevezte, hogy kapcsolatot tartott Epsteinnel.

A Microsoft társalapítója azt mondta: nem követett el törvénytelenséget, és nem látott ilyet Epstein közelében sem. Hangsúlyozta, hogy soha nem találkozott az áldozatokkal, nem maradt Epsteinnél éjszakára, és nem járt a szigetén sem. Elmondása szerint 2011-ben ismerkedtek meg, évekkel azután, hogy Epstein már bűnösnek vallotta magát egy kiskorú prostitúcióra való felbujtásában. Gates azt állította, nem nézett alaposan utána Epstein múltjának, noha tudott arról, hogy korábban korlátozták az utazását. A kapcsolat 2014-ig tartott.
A mostani megszólalás előzménye, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium januárban újabb iratokat hozott nyilvánosságra az Epstein-ügyben. Ezek között szerepelnek olyan, Epstein által írt e-mail-vázlatok is, amelyek szerint Gates szexuális úton terjedő fertőzést kapott el, és ezt próbálta eltitkolni. Gates szóvivője ezeket az állításokat korábban teljesen hamisnak nevezte.
A WSJ beszámolója szerint Gates a munkatársainak arról is beszélt, hogy két viszonya volt orosz nőkkel, és Epstein ezekről tudomást szerzett. A róla készült, kitakart arcú nőkkel közös fotókról azt mondta: Epstein kérte, hogy a találkozóik után készüljenek képek az asszisztenseivel. Gates bocsánatot kért azoktól is, akiket szerinte az ő rossz döntése miatt vontak bele az ügybe.
A kapcsolat a magánéletében is feszültséget okozott. Volt felesége, Melinda French Gates korábban is szkeptikus volt Epstein miatt, és egy friss interjúban azt mondta: az újabb iratok nyilvánosságra kerülése fájdalmas emlékeket idézett fel benne. A pár 2021-ben, 27 év házasság után vált el. A szakítás után Gates elismerte, hogy 2019-ben viszonya volt egy Microsoft-alkalmazottal.
Az alapítvány közleménye szerint a mostani fórum egy előre tervezett, évente kétszer megtartott dolgozói esemény volt, ahol Gates többek között az Epstein-aktákról, a mesterséges intelligenciáról és a globális egészségügyről is beszélt. A szervezet hangsúlyozta: végül semmilyen együttműködés nem valósult meg Epsteinnel, nem jött létre közös alap, az alapítvány nem fizetett neki, és soha nem állt az alkalmazásában. (BBC)








