Gyomnövényként írtjuk a kertben, pedig már az ókorban légúti, emésztési és lázas megbetegedéseket kezeltek vele

A kerek repkény – másik nevén földi borostyán – futónövény lévén más növények kárára gyorsan terjedhet, ezért sokan mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiirtsák a kertjükből. Azzal viszont kevesebben vannak tisztában, hogy a gyomnövénynek számos jótékony hatása ismert, és a népi gyógyászatban évszázadok óta alkalmazzák, írja a Divány.

A kerek repkény pionírnövényként telepedhet meg a kertben, ahol szerteágazó gyökereivel és messzire kúszó száraival nagy területet nőhet be. Olyan helyen is megél, ahol más növények nem (például sövények, cserjék alatt), és egybefüggő zöldfelületet alkotva kiszorítja a gyomokat, hűsen tartja a talajt, akadályozza az eróziót, illetve serkenti a talajéletet. Éppen ezért a problémás területeken remekül megállja a helyét a fű kiváltására talajtakaró növényként.

Getty Images

A cikkben azt írják, a növény jótékony hatásait már az ókorban is kihasználták, elsősorban légúti, emésztési és lázas megbetegedéseket kezeltek vele. A XII. században a XVI. Benedek pápa által később szentté avatott Bingeni Szent Hildegard német apáca „főfájásra” ajánlotta tea és pépes borogatás formájában.

A germán népi gyógyászatban is kiemelt a szerepe, ami tükröz a német elnevezése, a Gundermann, amelynek szótöve, a Gund (genny) a sebkezelésben való felhasználására utal. A komló elterjedése előtt kedvelt volt a sörfőzök körében is, friss, fiatal leveleit pedig megszárították, és levesekhez, zöldséges ételekhez használták fűszerként.

A népi gyógyászatban még sokféle célra, egyebek mellett gyomor- és bélhurutra, köhögésre és hörghurutra javasolják. Enyhe vízhajtó hatása miatt emésztési zavarok esetén is segíthet, míg teakeverékekben epe- és vesebetegségek enyhítésére ajánlják. Egyes orvosi feljegyzések szerint vérhányás és fövenyesedés esetén is kiválóan alkalmazható, írja a Dívány.

A legjobb, ha teát készítünk belőle. Ehhez öntsünk 225 ml forrásban lévő vizet egy teáskanálnyi növényre, majd áztassuk be 20-30 percre. Ebből napi három csészényi mennyiséget biztonságosan fogyaszthatunk. Bár az ember szempontjából veszélytelen, drogja erős hatású, ezért nem ajánlott nagyobb mennyiségben, önmagában fogyasztani. Várandós és szoptatós anyák számára ugyanakkor kerülendő a fogyasztása, ami a vese- és májbetegségben szenvedőkre is érvényes.

Arról itt írtunk korábban, hogy mi lehet a baj, ha a tulipán levelet hoz, de virágot nem, itt pedig összegyűjtöttük, mik azok a sövénynövények, amik már éveken belül kitakarják a belátást a szomszéd elől.

Kapcsolódó

The post Gyomnövényként írtjuk a kertben, pedig már az ókorban légúti, emésztési és lázas megbetegedéseket kezeltek vele first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Vinícius Jr. mindenkitől elnézést kért, és állítja, Mbappéval alkotják a legjobb csatárduót

„13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg” – mondta a közműárokba bemászó tiszás háziorvosnak Pócs János

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF381.53Ft
06 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 15:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 15:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.62Ft
06 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 15:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 15:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek