Hajnali házkutatást tartottak a józsefvárosi ellenzéki jelöltnél, Horváth Alexander lakását hat nyomozó szállta meg

Több órás hajnali házkutatást tartott a rendőrség hétfőn Horváth Alexander, a józsefvárosi önkormányzati képviselőjelölt lakásán, majd bevitték a Gyorskocsi utcába – erről Pikó András, a kerület polgármestere számolt be sajtótájékoztatóján.

„Ez olyan nyomásgyakorlás, ami megengedhetetlen demokráciában. Megfélemlíteni az egyik politikai jelöltet egy éppen zajló időközi választási kampányban – megengedhetetlen”

– mondta Pikó, aki hozzátette, hogy a házkutatás nem járt eredménnyel: a nyomozók, majd a kutyás keresik sem találtak semmit.

Horváth Alexander korábban a DK jelöltjeként lett a józsefvárosi képviselőtestület tagja, júluiusban azonban lemondott, arra hivatkozott, hogy egy videófelvétellel zsarolják. Az emiatt kiírt novemberi időközi választáson azonban újraindul a kerület Losonci-negyedében, a kampány már javában zajlik, hiszen három hét van hátra a választásig.

A 49 másodperces hang nélküli videófelvételt október 10-én hozta nyilvánosságra a Metropol, ezen Horváthot látni, látszólag vele szemben pedig valaki egy fehér port tartalmazó zacsival. Pikó Andrásék szerint Horváth teljesen tiszta, bár nem világos, hogy a videót teljesen összevágottnak gondolják, vagy azt állítják, hogy azon ugyan valóban lehet drog, de Horváth nem fogyasztott belőle.

„Egy évekkel ezelőtt készült videóval akarták megzsarolni, azt a hamis látszatot keltve, mintha évekkel a képviselősége előtt kábítószert fogyasztott volna. Nem történt ilyen, de valóban, nagyon fiatalon rossz időben volt rossz helyen és ezt valaki most felhasználta”

– írta egy posztban Pikó Horváth Alexander védelmében. A hétfői sajtótájékoztatón Pikó már egyértelműen összevágott felvételről beszélt, ami szerinte egy lejárató kampány alapja, „és ez alapján szállja meg a rendőrség teljesen alaptalan és koholt vádak alapján egy képviselőjelölt otthonát”.

A videó miatt Tényi István örökös feljelentő pénteken tett feljelentést a rendőrségen pikóék elmondása szerint, a rendőrök emiatt mentek házkutatásra Horváth Alexander lakására hétfő reggel.

„Együttműködően viselkedtem, és a házkutatás eredménye természetesen az, hogy nem találtak semmit”

– mondta Horváth. Ezután szerinte indokolatlanul lefoglalták a telefonját és a laptopját is, ami mint mondta, megnehezíti a kampányt. A rendőrök ezután elmondása szerint egy kutyás osztagot is küldtek az otthonába, de így sem találtak semmit. A képviselőjelöltet végül bevitték a rendőrkapitányságra, ahol vizelet- és vérmintát vettek tőle, az is negatív lett – egyelőre az előbbi eredménye van meg, negatív lett, mondta.

„Természetesen mint embert, megviseli, amikor arra kelek a párommal, hogy hat rendőr, nyomozó szállja meg az otthonomat. Azt üzenem a Fidesznek, hogy ez nem fog eltántorítani (…) folytatni fogom a kampányt”

– mondta Horváth Alexander. Mint hangsúlyozza, mivel versenyszerűen sportol (a 24 éves Horváth a Vasasban jégkorongozik a másodosztályban), amúgy is rendszeresen alávetik drog- és doppingtesztnek, és ennek az eredménye is mindig negatív volt.

A sajtótájékoztatón a Horváth Alexander mellett álló Pikó András polgármester koholt vádakról, hatalommal való visszaélésről és a rendőrség politikai felhasználásáról beszélt.

„Olyan határátlépés történt, amire demokráciákban nem nagyon van példa”

– mondta, és levélben is Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult, akitől magyarázatot követel. „Azoknak, akik kiadták ezt az utasítást a rendőrségnek, felelniük kell” – folytatta, és külön abszurdnak nevezte, hogy a rendőrök egy két nappal előbb megtett feljelentés alapján szállnak ki egy kampány közepén az egyik jelölthöz. Szerinte, „ha Józsefvárosban akármelyik lakos bejelentést tesz, hogy a rendőrség intézkedjen drogterjesztéssel kapcsolatban, valóban bűncselekménnyel kapcsolatban, akkor nemhogy két nap, de sokszor két hét is eltelik, amíg a rendőrség reagál”.

„Ez nem a normális politika része, hogy ilyenek megtörténnek” – mondta Jámbor András, a kerület országgyűlési képviselője, aki felháborítónak nevezte azt, ami történt.

„Ha a hatalmi elit akar valamit, akkor a rendőrség valahogy mindig nagyon gyorsan tud reagálni. De amikor a Szőlő utcáról van szó, ahol az elmúlt 15 évben négy bejelentés és feljelentés történt, mégsem tudtak a rendőrség nyomozói ilyen gyorsan reagálni”

– mondta.


Forrás

Érdekességek

Ken Martin says DNC chair is the best job. It still makes him want to pull his hair out.

Már kedden börtönbe vonul Nicolas Sarkozy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.88Ft
20 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 17:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 17:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF333.82Ft
20 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 17:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 17:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek