Harci kutyát uszított a rendőrökre, majd azonnal lendült a csákány

Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a férfival és apjával szemben, aki tavaly nyáron harci kutyával csákánnyal fenyegették a rendőröket Nyírbátorban. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt állítják őket bíróság elé.

A harmincas éveiben járó férfit azért akarták elővezetni, mert nem kezdte meg a korábban kiszabott börtönbüntetését. A férfi azonban nem volt együttműködő, és kikötözött harci kutyáját is elengedte, hogy a rendőrök ne tudjanak bemenni az ingatlanba. A férfi egy 110 centiméter nyélhosszúságú csákánnyal hadonászva indult meg a rendőrök felé és kijelentette, hogy megöli őket, ha bemennek a kapun.

Miután a rendőrök bementek az udvarba a férfi a csákánnyal csapó mozdulatot tett, majd bement a házba, magára zárta az ajtót és az ablakon keresztül újra megöléssel fenyegette a hivatalos személyeket. Miután a rendőrök behatoltak a házba, a férfi az ajtó mögött állt feje felett a csákányt tartva, amellyel egy nagy erejű ütést indított egyikük felé, akinek hátra kellett lépnie, hogy az ütés ne találja el.

Bosszú

Az elkövető ellenállását gázspray alkalmazásával törték le, egy rendőr elővette a szolgálati lőfegyverét. Időközben megérkezett az elkövető apja, aki először a szomszédot fenyegette megveréssel, amiért együttműködött a rendőrökkel, majd név szerint megszólítva az egyik rendőrt, közölte, bosszút áll rajta, akár meg is öli az intézkedés miatt.

A két férfi még bilincselés közben is aktívan ellenállt, a fiatalabb menekülni próbált, az idősebb pedig még az előállítása közben is fenyegette a rendőrt. A regionális nyomozó ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság a fiatalabb – jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetését töltő – férfit, mint visszaesőt ítélje fegyházbüntetésre és az ítéletében rögzítse, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

Egy brutálisan megkínzott harci kutya puszit adott a rendőröknek, miután megmentették. A döbbenetes videót ide kattintva nézheti meg.

The post Harci kutyát uszított a rendőrökre, majd azonnal lendült a csákány first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Évtizedekkel vetette vissza a moszkvaiak életét az internet korlátozása

Brutális hőhullám csap le Amerikára: 35–40 fok is lehet a hétvégén

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF394.21Ft
20 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 14:15 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 14:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF341.56Ft
20 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 14:15 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 14:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek