„Hozzátok ide Jézus Krisztust, holnap megküzdök vele!” – a britek sohasem ismerték el a magyar származású bunyós nagyságát

Bugner soha nem ismerte az apját, a gyermekkorát édesanyjával, Margittal, illetve két fivérével és két nővérével töltötte. Anyja a második világháború alatt részt vett a magyar földalatti mozgalomban, majd az 1956-os forradalom teljesen felforgatta az életüket.

Margit állítólag kijelentette, nem akar kommunista uralom alatt élni, ezért úgy döntött, hogy elmenekül. A család gyalogosan lépte át a magyar határt, és egy jugoszláviai menekülttáborba mentek, ahol 18 hónapot töltöttek. Onnan kerültek az angliai St. Ives-be, egy Cambridge közelében lévő középkori vásárvárosba.

Az iskolában Joe álmodozónak és magányos farkasnak nevezte magát, aki szerette a művészeteket és az atlétikát, különösen a diszkoszvetésben jeleskedett. 1964-ben, 14 évesen, amikor már 183 cm magas volt, iskolai bajnokságot nyert – a Guardian szerint 47, a HVG-nek adott korábbi interjúja szerint 56,4 méteres dobással.

Az iskolában megtanult bokszolni, majd miután egy gépgyárban kezdett dolgozni, összeállt egy helyi edzővel, Andy Smith-szel, akinek irányításával gyorsan fejlődött, és 16 amatőr versenyéből 13-at megnyert, majd edzője rábeszélte, hogy profi legyen.

Annak ellenére, hogy első mérkőzését 1967. december 20-án egy harmadik menetes KO-val elveszítette egy birminghami kamionsofőr, Paul Brown ellen, a következő 33 csatájából 31-et megnyert.

A brit sajtó nem tisztelte

Bár a szakma minden idők egyik legjobb brit bunyósának tartotta, a közvélemény sosem szerette őt annyira, mint a nehézsúlyúak közül Frank Brunót, Anthony Joshuát és Tyson Fury-t.

Talán soha nem bocsátották meg neki, hogy 1971 márciusában, a 21. születésnapja után három nappal 15 menet után legyőzte Henry Coopert a Wembley-ben – egy olyan pontozásos döntés során, amely évtizedekig vita tárgyát képezte. Amikor Harry Gibbs játékvezető 15 menet után felemelte Bugner karját, Harry Carpenter, a BBC kommentátora élő adásban úgy fakadt ki:

Hogyan vehet el így egy embertől három címet?

Cooper, aki addig a brit, az európai és a nemzetközösségi címet is birtokolta, soha többé nem lépett szorítóba, és évekig nem állt szóba a játékvezetővel. És még egy adalék a szurkolói felháborodásra: Cooper népszerűségére és sportemberi nagyságára jellemző, hogy a mai napig ő az egyetlen brit bokszoló, akit lovaggá ütöttek.

Bugner nem véletlenül érezte úgy, hogy a brit sajtó soha nem tisztelte.

Bárcsak sohase vívtam volna meg azt a meccset. Nyertem, de mindent elvesztettem. Gyűlöltek érte, soha nem hagyták, hogy elfelejtsem, és kiűztek az országból, amelyet szeretek.

Aki állta a sarat Ali és Frazier ellen

Az tény, hogy a szakírók nem mindig dicsérték a képességeit. A nagyra becsült Observer-tudósító, Hugh McIlvanney például úgy jellemezte: egy görög szobor testével rendelkezik, de még nála is kevesebbet mozog. A 193 centiméter magas és fénykorában 104 kilogrammos bunyóst gyakran bírálták a ringben tapasztalt óvatossága miatt, volt, amikor a sajtó ráragasztotta az „Ártatlan Herkules” becenevet.

Bugner később egy interjúban elismerte, nem véletlenül tűnt óvatosabbnak a ringben: 1969. március 11-én nyolc menetben, pontozással legyőzte a trinidadi Ulric Regist, aki négy nappal később agysérülés következtében meghalt.

Amikor egy ilyen tragédia történik, az valóban megváltoztatja az embert. Gyakran gondolkodtam azon, hogy vajon ugyanez megtörténhet-e újra, és ez egy kicsit óvatosabbá tett az ütéseknél

nyilatkozta.

Azonban az, hogy nem félt kiállni a legjobbakkal, tökéletesen jellemezte a nagyságát. Kétszer is megmérkőzött Muhammad Alival, aki 1973. február 14-én Nevadában, majd 1975. július 1-jén Kuala Lumpurban is egyhangú pontozással verte. De Bugner állta a sarat mindkét alkalommal 15 meneten át, csakúgy, mint Joe Frazierrel szemben 1973. július 23-án Londonban (akkor 12 menetben kapott ki pontozással).

Ő az egyetlen, aki képes volt a két nagyság ellen végigbírni a teljes ütközetet.

Őrült csaták a legnagyobbakkal

Az első meccs előtt Ali azt jósolta, a hetedik menetben KO-val nyer, később azt mondta Bugnerről, korábbi edzőpartneréről: „Egy kicsit jobb, mint gondoltam. Nem is tudtam, hogy ilyen jók a lábai. Háromszor jobb, mint amikor az évek során edzettem vele.”

Ezt a meccsen is közölte ellenfelével, és Bugner úgy emlékezett vissza, ennek is köszönhette a vereségét. „Az első meccsen jobbal gyönyörűen eltaláltam, mire Ali azt mondta: »A francba, jó ütés, fehér fiú, csináld újra!« Nos, én csak 22 éves voltam, és elég ostoba ahhoz, hogy megpróbáljam, amire ő négy erős ütéssel válaszolt az állkapcsomra. A reakciók, a sebesség, az időzítés zseniális volt.”

A Frazier elleni csatát követően egy másik nagyság, George Foreman gratulált neki, mondván:

Ez a csata akárhogy is végződhetett volna. Évek óta nem láttam ilyen jó bokszmeccset.

A malajziai Kuala Lumpurban megrendezett újabb Ali elleni ütközet őrült hőségében zajlott, Bugner elismerte, hogy ilyen forróságban és páratartalomban nem volt elég energiája. Később az újságírók faggatózó kérdései felbosszantották, és kijelentette:

Hozzátok ide Jézus Krisztust, holnap megküzdök vele!

Beverly Hills-i sztáréletmód

Sok fiatal bokszolóval ellentétben ő óvatosan bánt a pénzével, és sikerült házat vennie magának és fiatal feleségének, Melody Bowdnak, akivel 1968-ban összeházasodott, valamint vásárolt egy ingatlant édesanyjának is 1970-ben. Feleségétől három gyermeke született, de a házasságot katasztrófának és hibának nevezte, hozzátéve, hogy azért merült el annyira a bokszkarrierjében, hogy ne kelljen beismernie kapcsolata kudarcát.

1978-ban elvált, majd Los Angelesbe költözött, ahol Marlene Carterrel, egy ausztrál újságíróval élt, akivel a filmsztár Joan Collins által szervezett partin ismerkedett meg. A Beverly Hills-i sztáréletmódjukat élvezve a pár olyan hírességekkel barátkozott, mint Dean Martin, Gene Kelly és Frank Sinatra, mielőtt összeházasodtak volna, egy olyan ceremónián, ahol a legendás walesi énekes, Tom Jones volt a vőfély.

Időközben színésznek állt, 1978 és 2004 között nagyjából harminc film- és sorozatszerepet játszott el, szerepelt például az Én a vízilovakkal vagyok, az Akit Buldózernek hívtak, a Seriff az égből, illetve az Aranyeső Yuccában című alkotásokban.

Anyagi gondoktól a demenciáig

1986-tól Ausztráliában telepedett le, ahol „Aussie Joe” néven vált ismertté. Marlene-nel szőlőbirtokot vásároltak, de az üzlet kudarcba fulladt, ami arra késztette, hogy negyvenes éveiben visszatérjen a ringbe, megnyerje az ausztrál nehézsúlyú bajnoki címet.

A kitartásának köszönhetően végül 1998-ban világbajnoki címet szerzett a WBF-nél, miután legyőzte a korábbi WBA-világbajnokot, James „Bonecrusher” Smith-t. 48 éves és 110 napos korával ő lett a legidősebb bokszoló, aki világbajnoki övet birtokolt – bár ez kisebb jelentőségű diadal volt, és nem kapott nagy nemzetközi elismerést.

Összesen 83 csatát vívott, 69-szer győzött (41-szer kiütéssel), 13-szor veszített, és egy alkalommal döntetlenre végzett ellenfelével.

Visszavonulása után a feleségével élt Brisbane-ben, nyilvános előadásokat tartott és festményeit árulta, hogy enyhítse anyagi gondjait. 2009-ben szerepelt az I’m a Celebrity Get Me Out of Here című tévéműsorban.

2013-as önéletrajzában, a Joe Bugner, My Story című könyvben ezt írta:

Soha nem azért mentem be a ringbe, hogy bárkit is bántsak.

Marlene 2021-ben hunyt el, Bugner pedig (miután 2014-ben szívrohamot kapott) az utolsó éveiben demenciával küzdve egy brisbane-i idősek otthonában élt.

Kapcsolódó

The post „Hozzátok ide Jézus Krisztust, holnap megküzdök vele!” – a britek sohasem ismerték el a magyar származású bunyós nagyságát first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Bántalmaztak egy férfit Romániában, mert magyarul beszélt

Egyszer már Orbán Viktor is elkövette azt a hibát, amit most Tarr Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
06 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 21:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 21:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
06 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 21:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 21:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek