Így tökéletes: az Orbán-rendszer bukásának emlékműve lett a megújult Citadella, Orbán pedig úgy megijedt, hogy az avatón nem mert a budapestiek elé állni

  • Ha ez a része érdekel, remekül sikerült a Citadella felújítása, ami igazából teljesen más lett, mint ahogy eddig ismerhettük, túlzás nélkül új, építészetileg ötcsillagos épületet kapott Budapest.
  • Amit nem más, mint Orbán udvari építésze, a Hatvanpusztát is jegyző Taraczky Dániel tervezett.
  • A végeredmény parádés, talán a valaha volt legszellemesebb magyar várfelújítás, Taracky ezzel végképp a legmenőbb kortárs tervezők közé került, ha valaki eddig nem sorolta volna oda.
  • Nekem legalábbis nem jut hirtelen az eszembe ilyen építészeti színvonalú hazai turistalátványosság.
  • Ám a végeredmény igencsak áthallásos lett: az új Citadella a tervezőjét is felemelő rendszer bukásának baromi erős vizuális szimbóluma.
  • De nem biztos, hogy Orbán emiatt nem merte nyilvános beszéddel átadni azt.

Először semmit sem értettem a Citadellához érve. A Mandiner kormánylap egy nappal korábban kifejezetten Orbán Viktor avatóbeszédével próbált kedvet csinálni a hosszú-hosszú évek alatt felújított és végre újranyitott Citadella megnézéséhez:

„A megnyitóra 2026. április 5-én, vasárnap 14 órakor kerül sor, ahol Orbán Viktor is beszédet mond.”

Nemcsak én hittem a Mandinernek és nemcsak én gondoltam úgy, hogy a választás előtt pont egy héttel mi lenne tutibb ziccer egy, a közvélemény-kutatások szerint pocsékul álló miniszterelnöknek mint átadni a nagyközönségnek egy pöpecül felújított ikonikus történelmi épületet: a Gellért hegyre robogózva negyed kettő táján több, magyar zászlókkal vonuló kisebb csoport mellett berregtem el. Mivel a feltámadt Krisztus – a hivatalos szöveg szerint legalábbis – nem magyar származású, ők kizárásos alapon vagy Orbán-rajongók vagy őt kifütyülni érkező tiszások lehettek, ha húsvétkor magyar zászlókkal meneteltek.


Forrás

Érdekességek

Fideszes feliratú, óriássonkatállal kíván szép húsvétot a több tízmilliárdos támogatásokról döntő Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság belügyes vezetője

A devizahiteles ügyfélnek 40 millió forint jár vissza a banktól

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF384.84Ft
06 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 03:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 03:34 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF334.03Ft
06 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 03:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 03:34 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek