Ingáznak a menekültek

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 44 másodperc

A napokban több cikkben is beszámolt a hir8.com az Albániában megnyitott menekült táborról, előzményeiről, azután pedig szerdán megtörtént az első nemzetközi menekült tábor “beavatása” is az első 16 bevándorló elhelyezésének kísérletével. Nem ment simán, hiszen egynegyedüket azonnal vissza is kellett szállítani Olaszországba, mert elhelyezésük feltételei nem feleltek meg a nemzetközi egyezményekben ratifikált előírásoknak. Mára már azt is lehet tudni, hogy ez a 16 személy olyan menedékkérő volt, akiket Olaszország partjainál mentettek ki a tengerből. Már Albániában kiderült, hogy ők –mind a tizenhatan– azt állították, hogy Egyiptomból és Bangladesből érkeztek az olasz fenségvizekre. Tegnap egy római bíróság kimondta, hogy a másik 12 embert is vissza kell vinni. Ez a döntés komoly gyomrost adott Giorgia Meloni miniszterelnök stábjának.

Az olasz bíróság az Európai Unió Bíróságának korábbi határozata alapján döntött, amikor kimondta, hogy hiába bővítették a biztonságosnak tekintett országok listáját, Banglades és Egyiptom nem tekinthetőek biztonságos országoknak, így itt nem lehet ezt az eljárást alkalmazni. Ha visszatoloncolják őket, erőszak veszélye fenyegetné a férfiakat. Mivel az európai migrációs történelembe akaratukon kívül is bele került 16 illegálisnak tartott bevándorló Bangladesből vagy Egyiptomból érkező menekülteknek vallotta magát és ezt az azonosítási eljárás nem cáfolta, így ők nem toloncolhatóak vissza, és nem kerülhetnek az albániai táborba sem. Az okokat a vantyfair.it olasz lap is elemezte.

Az világos, hogy minden logikát nélkülöz az, aki a migrációs válság kezelésének szükségességét tagadja. Fotelpolitizálva és az összes szükséges információ hiányában pedig nem is érdemes éltetni vagy kritizálni egyetlen megoldási javaslatot sem. Mindaddig, amíg az nem valamilyen szélsőséges, esetleg az emberi méltóságot sértő kísérletezgetés. A társadalom apraja és kevésbé nagyja nem tehet mást, mint bízni döntéshozóinak józanságában, elfogulatlanságában.

93

Érdekességek

Az európai álom vége

A remény rabjai

hir8.com

HU EUR/HUF398.83Ft
02 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Aug 2025 01:10 UTC
Latest change: 02 Aug 2025 01:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF344.01Ft
02 aug · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard