Irdatlan, 2000 éves csontpéniszre bukkantak egy holland múzeum raktárában

Ritka ókori római leletet fedeztek fel holland régészek: egy körülbelül 20 centiméter hosszú, csontból faragott péniszt, amely évtizedekig egy felbontatlan múzeumi dobozban rejtőzött. A kb. 1800-2000 éves tárgyat a nijmegeni Valkhof Múzeumban találták egy leltározási projekt során.

Bár a fallikus ábrázolások gyakoriak voltak a római kultúrában, ez az első ismert példány, amely csontból készült – feltehetően egy állat, például tehén vagy kecske csontjából.

Az ókori Rómában a nemi szervek ábrázolása nem számított botrányosnak, sőt gyakran védelmező szimbolikával bírt, például a gonosz szem (Evil Eye) elleni védelemként. Az ilyen tárgyakat gyakran helyezték házak bejárata fölé vagy viselték ékszerként. A mostani lelet azt is mutatja, hogy a római kulturális szokások a mai Hollandia területére is eljutottak a birodalom terjeszkedése során.

A felfedezés egy jóval nagyobb, mintegy 16 ezer felbontatlan dobozból álló gyűjtemény része, amely római kori ásatásokból származó tárgyakat tartalmaz. Eddig csak körülbelül 300 dobozt vizsgáltak át, amelyek díszített kerámiákat és ivóedényeket is magukban rejtettek. A kutatók szerint a leletek értékes betekintést nyújtanak az ókori Noviomagus, a mai Hollandia területének egyik legidősebb településének mindennapi életébe, és arra utalnak, hogy még sok hasonlóan különleges tárgy várhat felfedezésre.

Azoknak, akik az irdatlan jelzőt nem érzik indokoltnak egy húszcentis csontpénisz leírására, nemcsak a kis péniszméret és a drága sportautók közötti összefüggést feltáró kutatást ajánljuk olvasásra, hanem azt az alábbi cikket is, amely egy kőből készült műpénisz felfedezéséről szól – a Sopronban talált lelet mindössze tíz centiméter hosszú.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Idegenbeli döntetlennel jutott a Pick Szeged a kézi-BL negyeddöntőjébe

Trump a Holdat megkerülő űrhajósoknak: Megmentettem a NASA-t

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF377.53Ft
09 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 09 Apr 2026 02:05 UTC
Latest change: 09 Apr 2026 01:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.75Ft
09 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 09 Apr 2026 02:05 UTC
Latest change: 09 Apr 2026 01:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek