Izrael megölte az Iráni Forradalmi Gárda hírszerzésének vezetőjét, Irán visszautasítja a tűzszüneti javaslatokat

Izrael védelmi minisztere, Israel Katz bejelentette, hogy megölték az Iráni Forradalmi Gárda hírszerzésének első emberét, Madzsid Khadamit, írja a CNN. Katz azt mondta, a férfi közvetlenül felelős volt izraeli civilek haláláért, és a Gárda három legfontosabb emberének egyike volt. „Irán vezetői az üldözöttség tudatával élnek. Folytatjuk az egyenkénti levadászásukat”, tette hozzá.

A halát tényét megerősítette a Gárda is, és azt is közölték, hogy hétfő hajnalban halt meg a férfi, aki csaknem fél évszázada szolgálta a Forradalmat.

Mindeközben Irán bejelentette azt is, hogy visszautasítják az ideiglenes tűzszünetre vonatkozó javaslatokat, mert szerintük az időt adna az ellenségeiknek, hogy felkészüljenek a harcok folytatására.

A Hormuzi szoros továbbra is nagyrészt zárva van, legutóbb két katari hajó fordult vissza az áthaladás helyett. Trump keddig szabott határidőt a szoros teljes megnyitására, büntetőcsapásokkal fenyegetve Iránt.

A harcok közben folytatódnak, Iránban hat gyermek halt meg éjjel, Izraelben pedig négyen vesztették életüket egy lakóépületre mért csapásban, közölték az érintett országok.


Forrás

Érdekességek

Why some Democrats want to shut off Hasan Piker’s ‘megaphone’

Az oroszok éjjel Odesszát támadták, Zelenszkij szerint a húsvéti eszkalációt választották az ünnepi tűzszünet helyett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF380.76Ft
06 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 21:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 21:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF329.85Ft
06 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 21:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 21:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek