
Ne a közöny, hanem a szeretet vezérelje a gondolatainkat akkor, amikor azt látjuk, hogy állami gondozott gyerekeket bántanak olyan felnőttek, akiknek szeretetet kellene adniuk, akiknek épp a család biztonságát kellene pótolniuk – mondta Karácsony Gergely szerdán közzétett ünnepi videóüzenetében.
A főpolgármester kifejtette, sokak lelkét üli meg most a düh és a felháborodás, a fájdalom és talán a kétségbeesés is: mi lesz velünk, mi tart össze még bennünket, ha a legősibb, a legalapvetőbb, legbensőbb és legmélyebb erkölcsi meggyőződésünket, az ember egyetemes lelkiismeretét éri ilyen sérelem. Karácsony Gergely alapvető, mindent felülíró, és valójában magától értetődően egyszerű igazságnak nevezte, hogy a gyengéket megvédjük, az elesetteket felemeljük, és szolgáljuk azokat is, sőt elsősorban azokat, akik kiszolgáltatottak.
„Hogy azok az intézményeink, amelyek a gyengék védelmezésére, a kiszolgáltatottak szolgálatára lennének hivatottak, nem lehetnek soha többé a hatalommal való visszaélés és a cserbenhagyás helyei, olyan helyek, amelyek újratermelik, sőt felerősítik a reménytelenséget és a sorstalanságot” – fogalmazott.
„Emelkedjünk felül a fásultságunkon, a kimerültségünkön, és győzzük le a közönyt. Ne fordítsuk el a fejünket, ha magára maradt, segítségre szoruló embert látunk az utcán. A szomszédunkban zajló, családokat szétszakító esztelen háborút ne intézzük el egy legyintéssel, hogy ez nem a mi országunk” – szögezte le. Kitért arra, hogy ma Budapesten minden második, 30 év alatti hajléktalansággal élő ember korábban állami gondozott volt, az idősebb hajléktalansággal élők harmada-negyede került az állami gondozásból az utcára, szegénységből a nincstelenségbe, reményvesztettségből a reménytelenségbe.
„Na, szia mentő! – én ezt a mondatot viszem magammal az ünnepekre, ahogyan a négyéves kisfiú köszönt a telefonba beteg édesanyja mellől, mert tudta, hogyan kell segítséget kérni, és tudta azt is, van kitől. Mindig van kitől. (…) Ha bízhatunk a támogatásra létrehozott intézményekben és ha tudhatjuk, hogy bármikor bekopogtathatunk a szomszédba is, ha segítségre van szükségünk, ez tesz bennünket közösségé” – mondta Karácsony Gergely.
A főpolgármester hangsúlyozta: Budapest azért ragaszkodik az emberi méltóság egyenlőségéhez, azért ragaszkodik a szolidaritáshoz, „mert a nemzet fővárosa csak így teljesítheti be azt a morális felelősségét, hogy legyen honnan visszatérni, ha egyszer képessé válunk megbékíteni hazát, megbékíteni a lelkünket, és megtalálni újra mindazt, ami nemzetté emel bennünket”.










