Keményvonalas metáldobos lesz Japán miniszterelnöke, Takaicsi Szanae megkapta a támogatást az alsóháztól

A kemény vonalas konzervatív Takaicsi Szanae lesz Japán első női miniszterelnöke, miután megnyerte a döntő szavazást a parlament alsóházában, adta hírül a Reuters. Sinzo Abe volt kormányfő tanítványa, Margaret Thatcher híve 237 támogató szavazatot kapott a 465 fős testülettől. Sikerével a Reuters szerint áttörte az üvegplafont egy országban, ahol a férfiak még mindig elsöprő befolyással bírnak, és erőteljesen jobbra tolhatja Japánt, az Egyesült Államok távol-keleti szövetségesét.

Takaicsi miniszterelnökségét nagy valószínűséggel a felsőház is támogatni fogja, így kedden este hivatalosan is ő lehet Japán 104. miniszterelnöke.

Elődje, Isiba Sigeru szeptember elején jelentette be lemondását, miután nyáron a kormányzó Liberális Demokrata Párt súlyos vereséget szenvedett a felsőházi választásokon.

A győztes konzervatívok elnökét, a 64 éves Takaicsit a japán politika egyik legismertebb és ellentmondásosabb alakjaként tartják számon: volt miniszter és tévés műsorvezető, „civilben” pedig lelkes metáldobosként jellemezte őt korábban a BBC. Politikai nézeteit tekintve keményvonalasnak számít a jobboldalon is.

A politikus számos kihívással néz szembe a pangó gazdaságtól a stagnáló béreken át az inflációig. Emellett megoldást kell találnia az ellentmondásos amerikai–japán kapcsolatokra és végig kell vinnie a Trump-adminisztrációval kötött vámmegállapodást, amely még az előző kormányzat alatt született meg.


Forrás

Érdekességek

The nation’s cartoonists on the week in politics

Még mindig dolgoznak a tűzoltók a MOL százhalombattai finomítójában, ahol hétfő éjjel ütött ki a tűz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.28Ft
21 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.57Ft
21 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek