Keserves kiscica nyávogást hallott éjjel, de megdöbbentette a hang valódi forrása

Két nőstény macska gazdájának izgalmas pillanatokban lehetett része, amikor az éjszaka közepén egy kismacska nyávogását hallotta az otthonában, annak ellenére, hogy nincsenek kölyökállatai – írja a Mirror.

A Cindy nevű nő TikTokon osztott meg egy videót, amelyben elmeséli, hogy hajnali kettőkor keserves nyávogásra ébredt, és elindult megkeresni a hang forrását. A felvételen jól hallható a határozottan kismacska nyivákolásnak hangzó hang, és habár Cindynek két felnőtt macskája van, arra gyanakodott, hogy az egyiknek születhetett egy alma, amiről nem tudott, vagy sikerült találniuk egy kiscicát valahol, amit hazahoztak.

A videón látható, ahogy Cindy elindul a folyosón, miközben a „kiscica” halk „nyávogása” hallatszik a távolból. Ahogy közeledik ahhoz a helyhez, ahol a háziállatai alszanak, több helyet is ellenőriz, mielőtt odaszegeződne a kamerája, ahol az egyik macskája fekszik. Az állat még arrébb is megy, de Cindy nem talál semmi mást az ágyban. Ezután a kameráját a bejárati ajtó melletti lábtörlőre fordítja, és meglátja az igazi bűnöst: egy békát.

Ezután a tiktoker elkáromkodta magát, majd elkapta a kétéltűt, ami tiltakozásból újra kiscicaszerűen elbrekegte magát. A videó itt megszakad, de valószínűleg a nő kivitte az állatot és szabadon engedte.

A béka által álcaként használt állatok is nagy megtévesztők: a hápogó kiscicák annyira nem ritkák, hogy már több példányt is megfigyeltek, míg legutóbb egy szellemnek tűnő macskáról írtunk, de a II. világháború alatt még a katonasághoz is beépült az egyikőjük. Egyébként, ha szeretnénk jóban lenni a négylábúakkal, kutatással megtámasztott tippeket adunk ahhoz, hogyan lehet velük kommunikálni.

@deets_aurora_nebula 2AM wake up call to the sound of a screaming kitten I don’t own, did my girls bring in another cat? 😳 I was tired and confused. #catsoftiktok #tabbycat #treefrog #kitten ♬ Blue Danube: Waltz – London Symphony Orchestra

The post Keserves kiscica nyávogást hallott éjjel, de megdöbbentette a hang valódi forrása first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Zelenszkij készen áll, hogy részt vegyen Trump és Putyin budapesti találkozóján

„Molnár Áront nem Felcsúton és nem is Hatvanpusztán fogjuk megtalálni” – így promózták be az RTL új börtönös műsorát a Sztárboxban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.39Ft
20 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 00:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 00:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF334.01Ft
20 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 00:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 00:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek