Két Forma-1-es nagydíj is elmarad az iráni háború miatt

Az iráni háborúval kapcsolatos biztonsági kockázatok miatt elmarad az áprilisi Forma-1-es nagydíj Bahreinben és Szaúd-Arábiában is.

„A közel-keleti régióban fennálló helyzet miatt a bahreini és a szaúd-arábiai nagydíjak nem kerülnek megrendezésre áprilisban, és bár több alternatívát is fontolóra vettünk, végül az a döntés született, hogy a jövő hónapban nem lesznek helyettesítő versenyek sem”

– ezt a közleményt adta ki a Forma 1-et szervező FIA.

A bahreini futamot az eredeti menetrend szerint április 12-én, a szaúdit pedig egy héttel később tartották volna meg. „Bár a döntés nehéz volt, a jelenlegi közel-keleti helyzetet figyelembe véve, sajnos ez volt a helyes lépés” – mondta Stefano Domenicali, a FIA elnök-vezérigazgatója.

A megfogalmazás alapján az még nem teljesen kizárt, hogy a futamokat később pótolják az eredeti helyszíneken, ha az lehetségessé válik – erről azonban nem közöltek semmi konkrétumot.

A két nagydíj lemondása miatt öt hét szünet lesz a március 29-i Japán Nagydíj és a május 3-i Miami Nagydíj között.


Forrás

Érdekességek

Trump pick for State Department drops out after drawing heat for comments about ‘white culture’

Eposzi seregszemle választás előtt: amikor még Csurka, Vona, Márki-Zay volt porondon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF392.76Ft
16 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 15 Mar 2026 23:05 UTC
Latest change: 15 Mar 2026 22:59 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF343.68Ft
16 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 15 Mar 2026 23:05 UTC
Latest change: 15 Mar 2026 22:59 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek