
Lezuhant a dél-koreai Innospace űrvállalat rakétája, amit a brazíliai Alcântara Űrközpontból indítottak volna útjára helyi idő szerint hétfőn éjjel. A rakéta indítását november 25-e óta többször elnapolták, először a földi rendszerben talált hibajelek, majd a hűtőrendszerben fellépett rendellenességek miatt – írta meg a Korea Times.

A HANBIT-Nano hordozórakéta alapvetően nyolc regisztrált rakományt szállított volna, köztük kis műholdakat, amelyeket alacsony Föld körüli pályára kellett volna állítania. A meghibásodás a kilövést követő két percben bekövetkezett: miután a rakéta megkezdte függőleges pályáját, a földbe csapódott. A kilövés mind a brazil légierőnek és űrügynökségnek, illetve a dél-koreai vállalatnak fontos lépés lett volna, azóta viszont az Innospace dél-koreai tőzsdén jegyzett részvényei az incidens után a napközbeni kereskedésben mintegy 24 százalékot estek.
Néhány hete a kínai Csucsüe–3 (Zhuque-3) rakéta az első fokozat elérése után zuhant vissza az űrbe, amellyel a kínai Landspace űrcég fel akarta venni a versenyt Elon Musk SpaceX és Jeff Bezos Blue Origin vállalatainak rakétáival. A dél-koreai technológiával ellentétben a kínai rakéta első fellövésekor elérte a világűrt, azonban a második próbálkozásnál kudarcot vallott a visszatérési teszt.









