Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés?

Utódlási problémák, komplex családi helyzetek, feltételekhez kötött juttatások, vagyonvédelem és adózás – csak néhány azon aspektusok közül, amelyekben a bvk (lásd keretes írásunkat) hatékonyabb eszköz a hagyományos végrendeletnél.

Mit tud a bvk?

A bizalmi vagyonkezelés (bvk) lényege, hogy az ún. vagyonrendelő, vagyis az, aki jelenleg a vagyont tulajdonolja, vagyonkezelőre bízza a vagyonát. A vagyon sokrétű elemekből állhat, a különböző felhalmozott pénzügyi eszközöktől egészen a családi vállalkozásokig bezárólag. A vagyonkezelő pedig szerződésben rögzített feltételek mellett, az előre rögzített kedvezményezettek érdekében, hosszú távon és egységes szemlélettel gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A konstrukció megakadályozhatja a vagyon szétforgácsolódását, segíti a zökkenőmentes cégirányítást, és segítségével előre fel lehet készülni akár az örökléssel összefüggő tipikus buktatókra is.

Jól jön a bvk, ha a vagyonnal bíró érintett visszavonulna vagy cselekvőképtelenné válik: ezzel a konstrukcióval elkerülhető a működés leállása és a felszámolás, halálesetnél pedig nem kell megvárni a hosszú hagyatéki eljárást. Az, hogy a bvk-ban előre rögzíteni lehet a szabályokat és a kimeneteleket, olyan bonyolult szituációkban is hasznos, amelyeket több házasság, vitás viszonyok, eltérő családi életutak fémjeleznek.

További előnye, hogy a szerződésben rögzíthető, milyen feltételek mellett jár a támogatás: például nagykorúság elérése, diploma megszerzése, szenvedélybetegség nélküli életvitel is lehet a jogosultság feltétele.  A rugalmasságot fokozza az is, hogy a kedvezmények a még meg sem született leszármazottakra is kiterjeszthetők.

A bizalmi vagyonkezelés legfőbb előnye, hogy a családi vagyon akkor is egyben marad, ha az utódok érdemben nem foglalkoznának annak kezelésével” – véli Bozsogi Tamás, az OTP Private Banking vezetője. Ezt segíti elő, hogy a vagyonkezelésben a tulajdonosi jogok gyakorlása a szerződés szerint – akár ötven évig – egységesen történik, a kedvezményezettek köre pedig rugalmasan határozható meg. A szerződés szabályozza a juttatásokat, a döntési jogokat és a kilépési/megszűnési helyzeteket is. A vagyonrendelő továbbá ún. protektort, védelmezőt is kinevezhet, aki ellenőrizheti vagy szükség esetén akár el is távolíthatja a vagyonkezelőt, amennyiben nem látja biztosítottnak az alapítói akarat érvényesülését.

A bvk további óriási hozadéka, hogy válsághelyzetben is fenntartja a vagyon részét képező vállalkozások működőképességét: mindig lesz, aki aláír, dönt és képvisel” – szögezi le Bozsogi Tamás, aki úgy véli, a biztonság nem pusztán a felosztásról szól: a vagyon egységben tartása a jövőben is gyarapodást és többletjuttatásokat tehet lehetővé.

A szakember szerint itt jön be a képbe a számlavezető bank, hiszen korántsem mellékes, hogy ehhez a jellemzően bonyolult konstrukcióhoz milyen minőségű és mennyire teljeskörű pénzügyi háttér kapcsolódik. Az OTP Private Banking a bizalmi vagyonkezeléshez kapcsolódóan kiemelt színvonalú számlavezetési és befektetési szolgáltatásokat nyújt, támogatva a vagyon pénzügyi adminisztrációját és a befektetések professzionális kezelését.

Jóllehet a legtöbb érintett tehetős magánszemély vagy cégvezető, aki generációváltásra készül, és irányítottan, előre tervezetten akarja átadni a stafétát, a bvk hosszútávú, az alapítványokhoz hasonló támogatási keretet is biztosíthat akár filantróp, akár családon belüli célok megvalósításához.

 

A tájékoztatás nem teljes körű, csupán a figyelem felkeltését szolgálja és nem minősül ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak, befektetési elemzésnek vagy adótanácsadásnak. Az OTP Bank Nyrt. bizalmi vagyonkezelési szolgáltatást nem nyújt, amennyiben ilyen szolgáltatást venne igénybe, forduljon bizalmi vagyonkezelési szolgáltatásban jártas szakértőhöz. Ha bővebb információra van szüksége a bizalmi vagyonkezeléshez kapcsolódó banki szolgáltatásról, forduljon privát banki tanácsadójához.

The post Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés? first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Békecsúcs lesz Budapesten

Repülőrajt: Nagy Márton éjszakánként 700-800 ezer forintért szállt meg Brüsszelben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.5Ft
20 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 07:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF334.08Ft
20 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 07:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek