Korda György hosszú menetelése

  • Korda György is beszállt a Fidesz kampányába.
  • Az elmúlt évtizedekben inkább a szocialistákhoz közelállónak könyvelték el, és nem azért, mert Kovács László volt pártelnök osztálytársa volt.
  • A kilencvenes években engedély nélkül nőtt túl nagyra a villája, amit végül nem kellett visszabontania.
  • A botrányt pár évre rá újabb követte: A fideszes sajtó azt állította, hogy a Korda-villában Tasnádi Péter és Csintalan Sándor szervezésében meg akarták buktatni az Orbán-kormányt.
  • A villa ma már üresen áll.

A sokadik virágzását élő, 87 éves Korda György az elmúlt héten kétszer is felbukkant Orbán Viktor társaságában. Előbb a választási kampány részeként együtt ultiztak, majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 3-as termináljának alapkövét tették le. Az ulti nem véletlen, Korda már az ősszel csatlakozott az Ulti Digitális Polgári Körhöz, olyan játszótársai voltak a miniszterelnök mellett, mint Nógrádi György, a kormány kedvenc hírmagyarázója vagy Pintér Sándor belügyminiszter.

Az elmúlt években volt ugyan olyan időközi választás a II. kerületben, ahol a művész közös képet készített a fideszes jelölttel, de ugyanabban a kampányban megtette ezt a gesztust az egyesült ellenzék jelöltjének is.

Ha hívják, Fideszre is mentek volna

Kordát sok mindennek el lehetett eddig mondani, de jobboldalinak, pláne fideszesnek bajosan. Emlékeimben nagy május elsejei majálisok rémlenek az MSZP aranykorából, ahogy Korda és Balázs Klári éneklik a Lady Carnevalt.

Korda egy 2004-es Heti Válasz-interjúban egyrészt megerősítette a szocialista kötődést, másrészt árnyalta is azt: „Énekeltünk már a Kisgazdapárt meghívására is. Az Antall-kormány idején az MDF felkérésére az ’56-os magyaroknak, és rengeteget léptünk fel az MSZP-nek.” Ugyanebben az interjúban beszélt arról, hogy a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban két évig egy osztályba járt Kovács Lászlóval, az MSZP akkori pártelnökével. Fideszes rendezvényekre akkoriban még nem hívták, olyannyira nem, hogy Balázs Klári egy ponton közbe is szólt: „Ha a Fidesz hívott volna minket, akkor náluk is felléptünk volna.”

Talán helyesebb lenne nem Korda György, hanem a Fidesz hosszú meneteléséről írni, mire megérkeztek végre a tőlük soha el nem zárkózó Korda Györgyhöz.

Két legyet is ütnek egy csapásra: ott vannak a poénból Korda-rajongó fiatalok és a tipikus szocinyugdíjasok, akik ma már a Fideszt erősítik.


Forrás

Érdekességek

Menczer Tamás közel 1,5 millió forintot kap havonta csupán azért, hogy fejlessze a magyar–német kapcsolatokat

Lusták a prédikátorok: Leó pápa eltiltotta a papokat a ChatGPT használatától

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.29Ft
26 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 10:55 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 10:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.12Ft
26 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 10:55 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 10:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek