Körlevelet írt az MCC-főigazgató: „Nem fogjuk hagyni, hogy azt, amit közösen hoztunk létre, rossz szándék vagy politikai indulat ellehetetlenítse és lerombolja”

„Természetesen ahogy eddig, úgy a továbbiakban is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megvédjük diákjainkat, a szülőket és munkatársainkat a kívülről érkező fenyegetéstől” – írja körlevelében Szalai Zoltán. A Matthias Corvinus Collegium Alapítvány főigazgatójának szövegét több olvasónktól is megkaptuk, nem meglepő módon, hiszen már a megszólításból kiderül – „Kedves Diákok, Szülők, Kollégák! Kedves MCC Közösség!” –, hogy több ezer emberhez mehetett ki.

Szalai Zoltán az MCC országgyűlési választások utáni sorsa miatt aggódik, ugyanis a körlevél szerint „az elmúlt időszakban olyan nyilatkozatok és programtételek láttak napvilágot a közéletben, amelyek közvetlenül a Mathias Corvinus Collegium szétverését, ellehetetlenítését tűzték ki célul.”

Konkrétabban: „A Tisza Párt programjában immár írásban is megjelent az a szándék, hogy – a hatályos jogi kereteket és a jogbiztonság alapelveit átlépve – visszavegye azokat a vagyonelemeket és támogatásokat, amelyeket az Országgyűlés döntése alapján az MCC kapott meg. Ezek a kijelentések korábban utalások szintjén már elhangzottak, most azonban minden eddiginél egyértelműbb formában kerültek rögzítésre.”

Szalai szerint „fontos, hogy mindannyian értsük, mit jelentene ez a gyakorlatban: ez nem egy, csak az intézményünket érintő elméleti vita. Ez több mint 8000 diákunk jövőjéről szól, akik ma teljesen ingyenesen vesznek részt a Fiatal Tehetség Programban, a Középiskolás Programban, a KP FAKT-ban, az Egyetemi Programban, a Roma Tehetség Programban, az MCC Pluszban, a Vezetőképzőben és más posztgraduális képzéseken, a diákprojektekben, a nyelvoktatásban, a sportprogramokban, a személyre szóló mentorprogramokban, a közösségi és karriertámogató eseményeken.”

A körlevél külön üzen a határon túliaknak is: „És szól a határon túli központjainkról is Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken, ahol az MCC nem pusztán képzési helyszín, hanem valódi közösség. Közösség, amely segíti az ott élő magyar fiatalokat nemzeti identitásuk és kulturális kötődésük megőrzésében.”

Szalai Zoltán ugyan nem biztatja a címzetteket szó szerint arra, hogy szavazzanak a Fideszre, de nem is bíz semmit a véletlenre: „Az elmúlt években együtt építettünk fel egy olyan tehetséggondozó intézményt, amely mára Közép-Európa egyik legjelentősebb tudásközpontjává vált – írja. – Ezt az értéket közösen teremtettük meg: diákok, szülők, oktatók és munkatársak közösségeként. Nem fogjuk hagyni, hogy azt, amit közösen hoztunk létre, rossz szándék vagy politikai indulat ellehetetlenítse és lerombolja.”

A Tisza programjában többek között ez szerepel: „Visszaszerezzük a Matthias Corvinus Collegium (MCC) részére juttatott állami vagyont, és megszüntetjük az MCC-re jellemző, káros gyakorlatot, amely tehetséggondozásnak álcázva az állampártok politikai és ideológiai bázisát építi, közpénzből.” Illetve ez: „Világos határt húzunk oktatás és propaganda között: az állam nem tarthat fenn és nem finanszírozhat olyan intézményt, amelynek működését pártpolitikai célok, lojalitási elvárások vagy ideológiai kiválasztás határozza meg. A közpénzből működő tehetséggondozásnak nyitottnak, pluralistának és szakmailag számonkérhetőnek kell lennie.”


Forrás

Érdekességek

Republicans quietly celebrate the demise of tariffs. That relief might not last.

Orbán Viktor „a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését” és drónrepülési tilalmat rendelt el

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.26Ft
25 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 22:50 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 22:44 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.75Ft
25 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 22:50 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 22:44 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek