Kós Hubert a világcsúcsát követően: Most végérvényesen kiderült, mennyire fontos, hogy legyen egy kis szünet

Ezen bőven lehet javítani

– közölte Kós Hubert a 200 méteres világcsúcsát követően.

A magyar úszó kétszáz háton nyert fölényesen a rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásán. A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces eredménnyel zárt az élen, amivel több mint fél másodperccel javította meg az ausztrál Mitchell Larkin tízéves, 1:45.63-as világrekordját, egyben pályafutása első felnőtt világcsúcsát állította fel. A magyar szövetségnek nyilatkozva elmondta, Bob Bowman tömör üzenetben gratulált neki a rekordhoz.

„Nem vitte túlzásba, de tőle egy ilyen többet ér, mint a korona, amit a fejemre tettek” – mondta Kós az edzője kapcsán, majd kifejtette véleményét az eredményéről is.

„Ebben van még, mert a harmadik ötven, meg pláne az utolsó az erős kezdés miatt halványabbra sikerült, szóval ezen bőven lehet javítani.

Most végérvényesen kiderült, mennyire fontos, hogy legyen egy kis szünet. Tavaly nem volt, Szingapúrban mondtam is, hogy azt érzem: mentálisan kifacsart lettem a vébé végére. Szükség volt arra az egy hónapra nyáron, amíg kikapcsolódtam, így nem kellett több mint pár hét komolyabb edzés, és már így is képes voltam erre a világcsúcsra

Az van bennem, hogyha két-három hét munka után így ment, akkor mi lesz harminc-valahány hét után Párizsban, az Európa-bajnokságon. Mert hiszem, hogy ez a szezon még jobb lesz, mint az előző kettő” – zárta gondolatait a 22 éves klasszis.

Kapcsolódó
Kós Hubert világcsúcsot úszott 200 méter háton

A rövidpályás Világkupa harmadik, torontói állomásán még 100 vegyesen is úszott egy országos rekordot.

The post Kós Hubert a világcsúcsát követően: Most végérvényesen kiderült, mennyire fontos, hogy legyen egy kis szünet first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Négyen meghaltak egy észak-ukrajnai vasútállomáson történt robbanásban

Horvátországban visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.17Ft
24 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Oct 2025 18:05 UTC
Latest change: 24 Oct 2025 18:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.55Ft
24 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Oct 2025 18:05 UTC
Latest change: 24 Oct 2025 18:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek