Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

A fideszes Békemeneten 58 ezer, a Tisza Párt Nemzeti Menetén 162 ezer ember hallgathatta Orbán Viktort, illetve Magyar Pétert a március 15-ei rendezvények csúcsán, a beszédeik 10. percében

– állapította meg a Szabó Andrea szociológus, politikatudós által vezetett Tömegbecslő Kutatás 2026 elnevezésű tudományos projekt. A tömegbecslés bizonytalansági tartománya ±10–15 százalék.

A készítők a fenti eredmény értelmezéséhez kiemelten ajánlják a projekt tudományos módszertanának tanulmányozását.

A tömegbecsléshez az adatfelvételt végző 56 fős, hallgatói önkéntesekből álló csoport mellett felállítottak egy fesztivál- és koncertszervezőkből, geofizikusokból, szoftveres, adatelemző szakemberekből, korábbi demonstrációk szervezésében részt vevő, illetve politikai elemzőkből álló projektcsapatot. A nemzetközi legjobb gyakorlatokat felhasználva kidolgoztak egy új mérési, becslési módszertant, amelyet Magyarországon korábban nem alkalmaztak – írták az eredményt közlő dokumentumban.

A rétegzett mintavételi eljárás során a Békemenetet és a Nemzeti Menetet sűrűség alapján négy csoportra osztották:

  • nagyon sűrű tömeg, ahol szinte lehetetlen beljebb haladni (3 fő/m² felett),
  • sűrű tömeg (2-3 fő között/m²),
  • ritkább tömeg (1-2 fő között/m²),
  • a tömeg széle, a perem (1 fő/m² alatt).

Minden zónában legalább 1–3 mintavételi pontra kerültek beosztásra a kétfős adatfelvevő csapatok, amelyek tagjai előre meghatározott időpontokban, 3 méter hosszú szelfibotok segítségével 4 fényképet készítettek a körülöttük álló tömegről, és egy résztvevő-megfigyelő naplót töltöttek ki, amelyben egy 4×4 méteres területen megszámolták a tömeg sűrűségét, és jellemezték a tömeget.

Mintavételi időpontok

Az adatfelvevő csapatok a következő időpontokban készítettek képeket:

  • az első tényleges szereplő megjelenése a színpadon,
  • T – a főszónok (Orbán, illetve Magyar) megjelenése a színpadon,
  • T+10 perc – csúcspont, a tényleges becslés,
  • T+20 perc – ellenőrző mérés.

A fényképeket beküldték a tömegbecslési projekt Operatív Törzséhez, ahol 5 hallgató egy vezető irányítása mellett feldolgozta a beküldött fotókat. A vezető irányította a csapatok mozgását, és technikai támogatást nyújtott.

Sűrűségi zónák és csapatbeosztások

A projektcsapat a mérések alapján a Békemeneten 12, a nagyobb területet lefedő Nemzeti Meneten 17 sűrűségi zónát azonosított, melyek vázlatos térképét mellékelték az eredményt bemutató dokumentumban.

A politikai rendezvények előtt mindkettő helyszínét bejárták. A színpadok méretét, az ott lévő tereptárgyakat (építési terület, virágágyás, bódék) rögzítették, ami miatt a bruttó és nettó terület ²m-számítása jelentősen eltérhet egymástól. A kalkulációhoz használt nettó terület mindkét rendezvénynél azonos arányban további kisebb korrekcióra került a csak rendezvény idején ott lévő, a területet csökkentő elemek miatt (sajtópódium, önkéntespultok, kivetítők állványzata satöbbi).

A tömegbecslés során a mintavételi pontokról T+10 percben érkezett fotókat, valamint a résztvevők megfigyelési naplóiban leírtakat elemezve megállapították az adott zónához tartozó mérési pont sűrűségét. Ezt a sűrűségadatot megszorozták az adott terület nettó négyzetméterével, így jött ki egy-egy zóna tömegmérete. Az egyes zónákban mért tömeglétszámot összeadták, így jött ki az a szám, hogy a főszónokok beszédének 10. percében hány ember hallgatta a helyszínen őket.

Minőségbiztosítás

Egy 5 fős stáb, a fentiek mellett, supervisori feladatokat látott el. A Békemenet esetében elvégezték a buszszámlálást (a Nemzeti Menetre jóval kevesebb busz érkezhetett, és azok a rendezvénytől nagyon távol, különböző helyeken parkoltak), ami a rendezvényre érkező buszok teljes szállítókapacitását összegezte. Mindkét nagy helyszínre ellátogattak, a teljes eseményt körbejárták, beleértve a keresztutcákat, a legsűrűbb részekre is bementek, és saját becslést végeztek a kijött mintavételi pontok környezetében.

A kettős felülvizsgálat érdekében az elemzés során a hallgatói becsléseket és fényképeket, valamint a supervisorok becsléseit és képeit is összevetették, és, ahol ellentmondás volt, a rendelkezésre álló légi felvételekkel pontosították az eredményeket. A tömegbecsléseket egymástól függetlenül két kutató végezte el.

A 24.hu egész napos tudósítását a Békemenetről, illetve a Nemzeti Menetről itt lehet visszaolvasni. A vezetők beszédét Zárug Péter Farkas politológussal elemeztük.

The post Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Meghalt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja

Hogy nyerheti meg két különböző film egyszerre ugyanazt az Oscar-díjat?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF392.73Ft
18 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 14:50 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 14:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF341.18Ft
18 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 14:50 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 14:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek