Lábas Viki annyira túlhajtotta magát, hogy egyszer összeesett az utcán

Axente Vanessa, Hermányi Mariann és Lábas Viki voltak Dallos Bogi vendégei a Lelkizünk? podcast legutóbbi adásában. A rész az Alkalmazkodás vagy meghasonulás? címet kapta, melynek apropóján Lábas Viki elárulta, hogy a másokhoz való folyamatos alkalmazkodás, a megfelelési kényszer és a nemet mondás teljes hiánya élete egy pontján teljes kimerülésig juttatta: szó szerint összeesett az utcán – derült ki a Blikk szemléjéből.

Eddig egyetlen egyszer volt az életemben olyan pont, hogy összeestem az utcán, és akkor se előre, se hátra. Az tényleg olyan volt, hogy anyukám is gyorsan feljött, hogy mi van veled

– emékezett vissza az énekesnő.

Mint mondta, az összeomlás nem egyik pillanatról a másikra következett be. Lábas hat-hét éves kora óta zenél, egy fúvószenekarban kezdte, majd később is csapatban dolgozott – mindig másokhoz alkalmazkodva. Bevallása szerint mivel sosem volt igazán egyedül, nem volt egyéni ideje, így nehéz volt felfedeznie a saját igényeit, az önazonosságát, emiatt pedig a határait is nehezen szabta meg.

Az állandó másokhoz igazodás mára teljesen beleépült a személyiségébe. Az énekesnő nagyon türelmes és megbocsátó alkatként jellemzi magát, aki mindent elvisel, szerettei bevallása szerint gyakran kérdezik is tőle, hogy nem fáradt még el, és hogy képes még akkor is mosolyogni, amikor más már régen megálljt parancsolt volna.

Úgy használnak ki, meg úgy folyik ki minden a kezeim közül, hogy észre sem veszem

– tette hozzá Lábas, aki több mint tíz éve áll színpadon a Margaret Island frontembereként, a zenekar azonban hamarosan feloszlik, októberben egy utolsó koncerttel búcsúznak majd rajongóiktól.

Kapcsolódó
Feloszlik a Margaret Island

11 év, 5 lemez és megszámlálhatatlan koncert után búcsúzik a zenekar.

The post Lábas Viki annyira túlhajtotta magát, hogy egyszer összeesett az utcán first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Megfutamodott az iskolából és a szocialista hazából, minden idők egyik legnagyobb teniszezője lett belőle

Három év után négy gyanúsított a Jókai utcai házomlásban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
07 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 03:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
07 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 03:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek