Szergej Lavrov az európai vezetők tűzszüneti követelésére, a lengyel külügyminiszter Putyin repülőútjával kapcsolatos kijelentésére és a Trump-Putyin-találkozó várható csúszásával kapcsolatos sajtóhírre is reagált keddi etiópiai sajtótájékoztatóján.
A tűzszüneti követeléssel kapcsolatban bedobta a náci kártyát. Azt mondta, az európai vezetők és Volodimir Zelenszkij által szorgalmazott, frontvonalak menti azonnali tűzszünet azt eredményezné, hogy Ukrajna területének nagy része „náci ellenőrzés” alatt maradna.
Radosław Sikorski nyilatkozata miatt terrorizmusra való nyitottsággal vádolta meg Lengyelországot. Szerinte ugyanis amikor a lengyel külügyminiszter azt mondta, nem tudja garantálni, hogy az orosz elnököt nem adják át a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, ha berepül a lengyel légtérbe, akkor azt jelezte, hogy Lengyelország hajlandó lenne terrorista cselekményeket végrehajtani.
A Marco Rubióval tervezett találkozójának elhalasztásáról szóló CNN-értesülést pedig valótlannak nevezte. Azt mondta, meglepve olvasta, hogy a Trump-Putyin-találkozót elhalaszthatják, miután a Rubióval folytatott telefonbeszélgetése után az amerikai tisztviselők úgy érezték, az orosz álláspont nem változott annyira, hogy túllépjen a maximalista állásponton. Szerinte a nyugati médiumok visszaélései közismertek, és a jelenség a CNN-nél is megfigyelhető. (via tass.com)