Lázár: A járművezető rosszulléte, pillanatnyi eszméletvesztése okozta a szolnoki buszbalesetet

A reggeli szolnoki buszbalesetet jelenlegi tudásunk szerint a járművezető rosszulléte, pillanatnyi eszméletvesztése okozta, nem műszaki ok vagy egyéb körülmény – derül ki Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-posztjából.

A szerda reggeli baleset során egy helyi járatú busz csapódott a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumba. Korábban annyit lehetett tudni, hogy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, és hogy a balesetnek több súlyos, és nagyjából 20 könnyebb sérültje van.

Lázár János most arról írt, hogy 18 könnyebb és 5 súlyosabb, jellemzően csonttöréssel ellátott sérült van. „A 8 napon belül gyógyuló sérüléssel érintettek között sajnos van 5 kiskorú utas, a 8 napon túl gyógyuló sérüléssel érintettek között pedig egy idős hölgy is, akit gerincsérüléssel ápolnak. Ő a baleset legsúlyosabb sérültje” – derül ki a posztból.

Lázár hozzátette, hogy a területért felelős miniszterként számára az utasoknak a MÁV-csoport járatain (a buszt a Volán üzemeltette) elszenvedett legkisebb sérülése is súlyosabb az elfogadhatónál. Ezért a minden részletre kiterjedő vizsgálat megkövetelésén túl, annak eredményétől függetlenül már délelőtt arra utasította a MÁV-csoportot, hogy méltányossági alapon fizessen fájdalomdíjat a balesetben érintett embereknek.

A miniszter arra kéri a reggeli balesetben sérülést szenvedett utasokat, hogy a következő napokban vegyék fel a kapcsolatot a közlekedési társaság illetékeseivel.

„Minden sérültnek gyors és teljes felépülést kívánok! A mentésben részt vevő szervezeteknek és polgároknak köszönöm a segítséget!” – zárta a posztját Lázár.


Forrás

Érdekességek

Ken Martin says DNC chair is the best job. It still makes him want to pull his hair out.

Elkezdték a kárfelmérést a százhalombattai MOL-finomítóban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.17Ft
22 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Oct 2025 21:05 UTC
Latest change: 22 Oct 2025 21:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.21Ft
22 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Oct 2025 21:05 UTC
Latest change: 22 Oct 2025 21:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek