Lengyelországban volt titkosszolgálati vezetők ellen emeltek vádat a Pegasus kémszoftver bevetése miatt

Lengyelországban az ügyészség vádat emelt két korábbi lengyel titkosszolgálati vezető ellen a Pegasus nevű kémprogram bevetése miatt a korábbi Jog és Igazságosság (PiS) kormány idején. A Magyarországon is bevetett, izraeli fejlesztésű szoftver nemcsak a telefonon lévő összes adathoz képes hozzáférni, de még a készülék mikrofonját és kameráját is képes távolról bekapcsolni.

A Pegasus 2017-es beszerzését jóváhagyó PiS-kormány arra hivatkozott, hogy az eszköz szükséges a bűnözés elleni küzdelemhez és a nemzetbiztonság garantálásához. Azonban a szoftvert a PiS politikai ellenfeleinek megfigyelésére használták. Lengyelországban a kémszoftverrel közel 600 embert figyeltek meg, köztük ellenzéki politikusokat, civileket, újságírókat és még egy ügyészt is, aki az igazságszolgáltatás függetlensége mellett állt ki.

Szerdán az ügyészség bejelentette, hogy vádat emeltek Piotr Pogonowski ellen, aki 2016 és 2022 között vezette a Belső Biztonsági Ügynökséget (ABW), valamint Maciej Materka ellen, aki 2018 és 2022 között állt a Katonai Kémelhárító Szolgálat (SKW) élén. A lengyel titkosszolgálati vezetőket azzal vádolják, hogy visszaéltek hatáskörükkel, amikor jóváhagyták a nagy teljesítményű kémszoftver használatát, pedig tisztában voltak a jogi hiányosságokkal. Mindketten tagadják a jogsértést.

Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy elmulasztották kötelességük teljesítését, és annak tudatában engedélyezték a Pegasus használatát, hogy az nem rendelkezett a szükséges biztonsági akkreditációval, és nem ellenőrizték, hogy a rendszer biztosítja-e az információk megfelelő biztonsági besorolását. Az ügyészség szerint nem biztosították a törvényben előírt operatív és felderítési tevékenységek szabályszerű lefolytatását, valamint a minősített adatok védelmét. Ezzel pedig „a közérdek sérelmére” jártak el. Amennyiben hatáskörrel való visszaélésben bűnösnek találják őket, akár három év börtönt is kaphatnak.

Materka a közösségi médiában tagadta az ellene felhozott vádakat, és kijelentette: az SKW vezetőjeként „kötelességem volt biztosítani az állomány számára a törvényben meghatározott feladataik ellátásához szükséges és lehető legjobb eszközöket”. „Az SKW-nál a vezetésemmel végrehajtott valamennyi operatív tevékenység kizárólag a jogszabályban előírt döntések és bírósági engedélyek alapján történt” – tette hozzá. Pogonowski szintén közleményt adott ki, amiben azt állította, hogy az ABW az ő vezetése alatt „mindig betartotta a jogszabályi előírásokat”.

Pogonowski egyúttal bírálta a jelenlegi kormányt is, mert szerinte amikor ő vezette az ügynökséget, „a biztonsági szolgálatok hatékonysága nagyon magas volt – például nem égtek bevásárlóközpontok, nem robbantottak fel vasúti síneket stb.” Ezzel azokra az orosz szabotázsakciókra utalt, amik a jelenlegi kormány 2023. decemberi hivatalba lépése óta történtek Lengyelországban.

A PiS leváltása után Donald Tusk kormánya ígéretet tett arra, hogy felelősségre von minden olyan tisztviselőt, aki a Pegasushoz kapcsolódó bűncselekményekben érintett. Tavaly maga Tusk is nyilvánosságra hozta, hogy felesége és lánya is a megfigyeltek között volt. Tavaly októberben vádat emeltek egy volt PiS-es igazságügyi miniszterhelyettes ellen az izraeli gyártótól történt, állítólagosan jogellenes Pegasus-beszerzésben játszott szerepe miatt. Azonban Zbigniew Ziobrónak a magyar kormány menekültstátuszt adott. A vádak szerint az Igazságügyi Alap elvileg áldozatvédelmi programokra szánt forrásaiból szerezték be a Pegasus kémszoftvert, amivel aztán közel 600 embert figyeltek meg. (Notes from Poland)


Forrás

Érdekességek

The nation’s cartoonists on the week in politics

Gulyás Gergely: Rendőrségi eljárás indul a gödi videó miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.49Ft
27 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 06:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 06:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.97Ft
27 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 06:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 06:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek