Létfontossági szervekre célzott a budapesti MOL Campus éttermében tartott szülinapi bulin késelő 19 éves férfi

Egy szülinapi buli végződött késeléssel szombat éjszaka a budapesti MOL Campuson működő Virtu étteremben. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség indítványozta a több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított 19 éves férfi letartóztatását.

A gyanúsítás szerint egy baráti társaság születésnapozott az újbudai étteremben. Ennek során szóváltásba keveredtek egy másik baráti társasággal, majd többen is dulakodni kezdtek egymással.

Gasz elmondása szerint a 19 éves férfi pár percen belül két személyt is megszúrt úgy, hogy a létfontosságú szerveiket támadta. A több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított férfi őrizetbe vették. Az ügy másik gyanúsítottját csoportosan elkövetett garázdaság miatt hallgatták ki, ő szabadlábon védekezhet.

Az ügyészség szökés, elrejtőzés, bűnismétlés az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a 19 éves férfi letartóztatását.

The post Létfontossági szervekre célzott a budapesti MOL Campus éttermében tartott szülinapi bulin késelő 19 éves férfi first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Az ukránok gyermekeik szabad, európai jövőjét védik az orosz agresszorral szemben”

Utolsó parlamenti felszólalását tartja Orbán Viktor a választás előtt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF379.36Ft
23 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 19:10 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 19:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.57Ft
23 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 19:10 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 19:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek