Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei

Újabb részletek nyilvánosságra hozatalát ígérte a gödi akkumulátorgyár ügyében Magyar Péter az országjárása salgótarjáni állomásán. A Tisza Párt elnöke arról beszélt, hogy az elkövetkező napokban közvetlen, érintett tanúk számolnak majd be a gyár működésével kapcsolatos tapasztalataikról, miszerint a cégvezetők és a politikusok pontosan tudták, hogy milyen veszélyes a munka, mégsem tettek semmit. 

A politikus szerdán tett közzé egy képet a Facebook-oldalán a Samsung gyárról „coming soon”, azaz „hamarosan” felirattal, de akkor nem részletezte, hogy mi következik.

Salgótarjánban azonban kijelentette, hogy a csütörtöktől megszólaló tanúk a gödi Samsung SDI-gyár működéséről, valamint a munkakörülményekről és az egészségvédelmi intézkedésekről osztanak meg információkat.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a beszámolókat nyilvánosságra hozatalát több napon keresztül, addig folytatják ezt, amíg – állítása szerint – a politikai és jogi felelősök nem vállalják a következményeket. Beszédében ismét bírálta a kormányzati szereplőket, és név szerint említette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is.

Magyar többek között azt mondta:

Hogy lehet olyan gyár, ahol két héttel korábban tudják, hogy jön a katasztrófavédelem? Elpakolják a dolgokat, erről is lesz szó a holnapi videóban… Elvitték olyan raktárakba a nikkelt, kobaltot, grafitport, egy csomó rákkeltő, veszélyes anyagot, ahol semmilyen engedély nem volt, végighurcolták Budapesten és Pest megyén, majd két hét múlva visszahozták.

Robbanás a gyárban

Magyar egy héttel ezelőtt olyan videót tett közzé, amely állítása szerint a gödi Samsung-gyárban történt 2018-as robbanást mutatja egy légtechnikai berendezésnél. A felvételt Orbán Viktor korábbi nyilatkozata után osztotta meg: a miniszterelnök a Telex kérdésére „kamu ügynek” nevezte a gödi gyárral kapcsolatos botrányt.

Magyar Péter azt kérdezi, pontosan mire gondol a kormányfő „kamu” alatt, és felsorolja azokat a problémákat, amelyekről állítása szerint dolgozók és érintettek számoltak be: munkavédelmi hiányosságok, rosszul működő elszívórendszerek, a rákkeltő és magzatkárosító anyagok nem megfelelő kezelése, kifogásolt szűrőrendszer, egészség- és környezetkárosító kibocsátások. Azt is állítja, hogy minderről a kormány tudott, mégis jelentős állami támogatást adott a gyárnak.

Az ellenzéki politikus azt írta, hogy ő csapata tömegesen kap bejelentéseket, képeket és videókat, amelyek a gyárban tapasztalt állapotokat dokumentálják.

The post Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Európa-szerte ezrek fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával a háború kezdetének 4. évfordulóján

Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.05Ft
26 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 00:50 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 00:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.4Ft
26 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 00:50 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 00:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek