Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk

Dobozon folytatta országjárását Magyar Péter hétfőn, egyben ez volt az első állomása a Nemzeti Menet másnapján.

A Tisza Párt elnöke félmilliós, jókedvű, derűs, rendszerváltó tömegről beszélt a fórumán, amely „lehet, hogy a valaha volt legnagyobb, politikai párt által rendezett esemény volt Magyarországon.”

Ha valakinek kétsége lett volna a Fidesz-vezérkarból, hogy ki a többség, akkor tegnap óta szerintem nem lehetett. A mi rendezvényünkön körülbelül 3-4-szer annyian vettek részt, mint a végemeneten, ami az egyik legkisebb Békemeneten, vagy háborús meneten, nem tudom minek lehet nevezni. Petőfi Sándor nevét például nem ejtette ki a miniszterelnök, de Ukrajnáról vagy hússzor beszélt, de hát lelkük rajta, mivel valószínűleg ez volt az utolsó, ők így ünnepeltek

– fogalmazott Magyar.

Kiszólt a Hír Tv kollégáinak ezután, hogy ne lökdössék a kollégáit, majd azt fejtegette, nem is érti, „miért Dobozra mentek a propagandisták, hiszen a miniszterelnök elvtárs kijön a magtárakból, mert az orosz ügynökök szóltak neki, hogy ez kevés lesz, ami eddig volt. Úgy hallom, hogy már buszoztatják Kaposvárra az embereket, sokan lehet le sem szálltak a tegnapi buszokról.”

Kitért arra is, hogy a tegnapi meneten pár fiatal és egy idősebb ukrán zászlót feszített ki a tömegben, akikről már akkor is tudták, hogy fideszesek. A rendezők eltávolították őket a helyszínről.

Mára kiderült, kik ezek az emberek. Kiskorúak, 18 év alattiak, velük végezteti el a munkát Orbán Viktor, a bátor ember. És annyira bénák, hogy a zászlóz kifeszítése előtt két perccel az épületben a Fidelitas budapesti elnökével fotózkodtak, még fel is töltötték, és odaírták, hogy hajrá Fidesz!

– magyarázta Magyar, szerinte ez a legalja.

„Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk, de tipikus” – tette hozzá.

A 444.hu egyébként beazonosította az ukrán zászló kifeszítőit, az azonosítás alapján a Deák téri és a Bajcsy-Zsilinszky úti akcióban a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia két, 16 és 17 éves növendéke vett részt. A lap írt arról is először, hogy a fiatal tegnap este hat óra körül tett közzé egy 24 órán belül eltűnő sztorit, amelyen Balog Géza, a Fidelitas budapesti elnöke mellett áll a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám alatti épület ötödik emeletén.

Kapcsolódó
Kulcsfontosságú, hogy az elitek hogyan értették ezt a napot – március 15. a Háromharmadban

A Fidesz és a Tisza is hatalmas tömeget mozgatott meg március 15-én.

The post Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter

A dízelek részecskeszűrőjének cseréje egymillió forintba kerülhet, a kiiktatása illegális, de létezik jobb megoldás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.19Ft
17 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 23:20 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 23:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.4Ft
17 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 23:20 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 23:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek