A köznyelvben skizofréniaként élő szkizofrénia kifejezés a görög szkhizein és phrenum, vagyis hasadás és elme szavak összeolvadásából ered. A közhiedelemmel ellentétben ez azonban nem azt jelenti, hogy több személyiség alakul ki egy ember fejében, hanem arra mutat rá, hogy az elme működése széttöredezik. Ez a krónikus betegség általában a valóságérzékelés torzulásával, téveszmés gondolkodással, hallucinációkkal és jelentős érzelmi, viselkedési változásokkal jár

– jelentette ki lapunknak Dr. Szuromi Bálint pszichiáter.

A magyar nyelvben gyakran hasadásos elmezavarnak nevezett rendellenességet elsőként az 1910-es években írta le Eugen Bleuer svájci pszichiáter, a megfigyeléses esetleírásokban pedig a német kutatók alkottak egyedülállót. Habár több mint 100 év telt már el a hivatalos kórkép felállítása óta, a szakértők szerint mindmáig változatlan az előfordulása: kultúrától, nemtől, rassztól és földrajzi helytől függetlenül azonos az aránya az érintett személyeknek a társadalomban, nagyjából 1 százalék. Ez Magyarországon azt jelenti: százezer közeli lehet az érintettek száma.

A leggyakoribb megjelenési időpont a férfiaknál a késő serdülőkor és a felnőttkor eleje, ami már csak azért is döntő fontossággal bír, mert Dr. Zalka Zsolt pszichiáter szerint ebben az időszakban a központi idegrendszerünk szinaptikus kapcsolatainak mintegy felét-harmadát elveszíti. A szakértő szerint ez egyfajta evolúciós sajátosság, ami abból fakad, hogy az ember egyszerűen beleőrülne, ha annyi összekapcsolódás lenne az agyában, mint gyermekként – lévén így is egyre komplexebb feladat a társas emberi valósághoz való adaptáció. Zalka jelezte: a férfiaktól eltérően a nőknél van egy másik megjelenési csúcspont is: ez pedig a menopauza körüli időszak.

A szkizofrénia azon mentális zavarok közé tartozik, amelyeknek a leginkább ismert a genetikai, biológiai megalapozottsága.

A szakértők azonban egyetértettek abban, hogy a genetikai megalapozottság nem azt jelenti, hogy egy-egy humánspecifikus gén kifejeződése vagy hiánya egyértelműen szkizofréniát okoz. E mentális zavar kialakulásához ugyanis kell egyfajta együttállása a genetikai és a környezeti tényezőknek.

Amennyiben megvan a genetikai hajlam, de optimális a családi, baráti háttér, nem is biztos, hogy megjelenik a szkizofrénia, vagy nem olyan durva formában. Míg, ha csak egy nagyon enyhe génexpresszivitás van, de egy traumatizáló, abúzáló, családba születünk, akkor akár sokkal súlyosabban is jelentkezhet

– jelentette ki Zalka Zsolt.

Vannak előjelek

A szkizofrénia esetében egy születéstől – vagy akár már a méhen belüli fejlődés ideje alatt – kezdődő idegrendszeri fejlődési zavarról van szó. Ennek nyomán, akiknél csak a húszas éveikben vagy később mutatják ki a szkizofrénia jeleit, azoknak már a diagnózis előtt is más volt az idegrendszeri működésük, mint a nem szkizofrén embereké. Szuromi Bálint szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szkizofréniának vannak bizonyos prodromális, vagyis bevezető tünetei, amelyekről akkor még nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy szkizofréniát jeleznek elő, csak utólag döbbenhetnek rá sokan, hogy ezek volt az első árulkodó jelek.

Ilyen például az, hogy valaki hirtelen nagyon visszahúzódóvá válik a szociális kapcsolataiban. Árulkodó jelek lehetnek továbbá a bizarr gondolatok, a furcsa érdeklődési körök, a szokatlan viselkedésminták. Emellett az is egy jel lehet, ha valaki nagyon elkezd rágódni dolgokon, túlagyalja az élethelyzeteket, vagy indokolatlan szorongás alakul ki nála, ami alvászavarokat okoz. Végül ezek a változások akár önsértésbe vagy öngyilkossági kísérletbe is torkollhatnak.

Szuromi Bálint jelezte: praxisa során arra is látott már példát, hogy bár gyerekként az érintettek még nem mutattak tüneteket, már akkor kiközösítették, esetleg bántalmazták őket az iskolában, ami arra utalhat, hogy a viselkedésük, megjelenésük valahogy eltér a szokványostól.

Hozzátette: azoknak a nagy része, akik kamaszkorban prodromára utaló jeleket mutatnak kezelés nélkül is tünetmentessé válnak egy idő után, és valójában sosem alakul ki náluk a betegség. Nagyjából egyharmaduknál azonban szkizofrénia vagy ahhoz hasonló betegség alakul ki, és ők az életük során több pszichotikus epizódot, régi nevén shubot, is átélnek majd. Mint mondta, az érintettek általában érzékelik, hogy valami nem stimmel, de tapasztalatok híján 16–17 évesen sokan azt gondolják, ez a dolog együtt jár a kamaszkorral.

Az imént felsorolt jelek, tünetek alapján persze többféle mentális zavarra is gyanakodhat az ember. Zalka Zsolt azonban rámutatott, hogy a pszichiátriai betegségek mind szindrómák. Ez azt jelenti, hogy többféle tünet csoportosul egy betegség egységében, amiben lehet szorongás, depresszivitás, lehangoltság, furcsa gondolatok, viselkedési problémák, önsértés vagy szerhasználat. Az a fontos, hogy ezek miként állnak össze, ugyanis ezek összességét lehet egy konkrét rendellenességként vagy betegségként leírni.

Egy egészséges ember számára felfoghatatlanok a tünetek

Szkizofréniával élni olyan, mintha az emberi létezés határvidékeit tapasztalná meg az ember. Az, hogy ön ma eljött hozzám, kezet fogtunk, bemutatkozott, és én fogadom, mind egy alapvető, episztemikus bizalmon alapul. A szkizofrénia hatására azonban ezek a dolgok egyáltalán nem számítanak evidensnek: egy szkizofréniával élő személy simán gondolhatja azt, hogy maga a CIA vagy a Moszad ügynöke, és az a célja, hogy elrabolja vagy megölje. Az is lehet, hogy azt gondolja, bár igazat mond a nevéről, de valójában ön csak a földönkívüliek küldöttje, és így próbálják felvenni vele a kapcsolatot. A hétköznapi valóságunkban egészen alapvető dolgokat is hajlandóak vagyunk megkérdőjelezni, ha azt közeli, megbízható személytől halljuk. Pszichotikus állapotban a részletkérdésnek tűnő dolgok is megkérdőjelezhetetlenek, ezért is szokták azt mondani, hogy a tévképzetek valóságtartalma 110 százalék

– jelentette ki Zalka Zsolt, hangsúlyozva: a mentális rendellenesség pontos megértéséhez érdemes rendbe tenni a leggyakrabban felmerülő tünetekkel kapcsolatos fogalmakat.

Egyrészről ott vannak az érzékcsalódások, amikor az érzékelésünk (hallás, látás, szaglás, ízlelés, tapintás) területén történik valamilyen torzulás. Ezeket hívjuk hallucinációknak vagy enyhébb formában illúzióknak. A kettő között az a különbség, hogy az illúziónál van valami alapja az érzetnek, csak a feldolgozás módosul egy kicsit. Ilyen például az, ha egy falra ragasztott pók alakú matricát valaki egy szőrös mozgó nyolclábúnak lát. A hallucináció viszont az, amikor nincs is alapja az érzékelésnek, tehát például ha egy üres falon látja azt, hogy egy tucat pók halad felé.

A szkizofréniával élő betegeknél gyakori tünetek az úgynevezett téveszmék, amelyek azt jelentik, hogy valaki irreális összefüggéseket vél felfedezni a környező valóságában, és ezen meggyőződése megingathatatlan józan érvekkel. A téveszmék lényegében kóros gondolatok: ilyen lehet például az, hogy valakit követnek a földönkívüliek. Szuromi Bálint kiemelte: az érzékcsalódások és a kóros gondolatok összefonódhatnak koherens történetté, de ezek nem törvényszerűen kísérik egymást.

Vannak olyan páciensek, akiknek csak téveszméi vannak, de akadnak olyanok is, akiknek csak érzékcsalódásuk. A szkizofréniában szenvedők többségénél azonban mindkettő jelen van.

A szakértőknek azt a kérdést is feltettem, hogyan különböztethető meg egy téveszme attól, hogy valakit a közösségi médiában terjedő álhírek megtévesztenek. Szuromi szerint az, hogy valaki elbizonytalanodik valamilyen meggyőződésében, vagy nem hiszi el azt, amit olvas, vagy esetleg szakmailag megalapozatlan butaságot állít, az önmagában nem tekinthető téveszmének. Egy téveszmének ugyanis az egyik alapvető jellemzője, hogy tartalmilag teljesen elszakadt a valóságtól: elképzelni sem lehet, hogy létezik egy ilyen variációja a valóságnak. A másik fontos dolog, hogy az egyén életét mélyrehatóan befolyásolja ez a gondolat. A téveszme tehát, amennyire szürreális egy egészséges ember számára, annyira kézenfekvő, megkérdőjelezhetetlen a szkizofréniával élő ember szempontjából.

A szkizofrénia legsúlyosabb megnyilvánulásai a pszichotikus epizódok, az úgynevezett shubok. Zalka Zsolt szerint ezek elementáris szorongással és fenyegetettségérzéssel járnak, mely során az érintett úgy érzi, szétesik a világ, vagy a személyét megsemmisülés fenyegeti valamilyen módon.

Hangok szólhatnak hozzá, olyan gondolatai vannak, hogy az életére törnek, hogy mindjárt bejön az ajtón valaki, elrabolják vagy itt helyben megölik.

A szakértő szerint az ember ezt reális fenyegetésnek éli meg ebben az állapotban, így általában nem is magának a páciensnek esik le a tantusz, hogy mivel áll szemben, hanem a környezetének.

Tévhitek és stigmák

Az egyik leggyakoribb stigma a szkizofréniával élő emberek kapcsán, hogy közveszélyesek. Ez azonban a szakértők szerint egyértelműen túlzó, szélsőséges megállapítás. Szuromi Bálint elmondása szerint a szkizofréniával élők által elkövetett életellenes cselekmények 90 százalékban a közvetlen családtagokat vagy a környezetet (munkatársat, szomszédot, iskolatársat) érintik, mivel ők vannak közel. Annak tehát nagyon kicsi az esélye, hogy egy hallucináló vagy téveszmés ember az utcán véletlenszerűen megtámadjon, megsebesítsen vagy megöljön valakit.

A szakértő jelezte: a később szkizofréniával diagnosztizáltak mintegy harmadánál valamilyen agresszív cselekménnyel indul a betegség. Az első megjelenés jele tehát sokszor az, hogy váratlanul valamilyen nagyon agresszív esemény történik, aminek hatására az érintett a rendőrségen vagy a kórházban köt ki, és ott, a kivizsgálás során derül ki, hogy szkizofréniája van.

Mivel a hallucinációk és a téveszmék sokszor nagyon félelemkeltő vagy fenyegető tartalmúak, értelemszerűen előbb-utóbb reagál rájuk az ember. Ez azonban sok esetben nem mások, hanem önmaguk sértésének képében valósul meg.

A statisztikák szerint minden második, szkizofréniával élő ember legalább egyszer megkísérel öngyilkosságot elkövetni az élete során, és körülbelül 10–15 százalékuk valahányadik kísérletbe hal bele. Szuromi Bálint szerint tehát nem túlzás azt mondani, hogy a jelenlegi tudásunk szerint minden kilencedik–tizedik, szkizofréniával diagnosztizált ember nagy eséllyel öngyilkosságban hal meg. Az önveszélyességnek van egy másik formája is a szakértő szerint, ami a betegség hosszú távú lefolyásakor jelenik meg: ez némiképp leegyszerűsítően az önelhanyagolásból fakad.

Mint mondja, a legtöbb, hosszú ideje szkizofréniával küzdő páciens egy idő után elkezd nem törődni a higiéniájával, azzal, hogy egészséges ételeket egyen, hogy takarítsa a lakását, vagy egy betegséggel elmenjen az orvoshoz. Ennek hatására az évek, évtizedek alatt legtöbbször kialakul valamilyen nem kezelt vagy fel sem ismert testi betegség, amiknek az a következménye, hogy a szkizofréniával élők átlag élettartama körülbelül 15–20 évvel rövidebb, mint azoknak, akiknél nincs jelen ez a rendellenesség.

Végül egy másik, gyakori tévhitet is érdemes árnyalni: azt, hogy a pszichoaktív szerek fogyasztása szkizofréniát okozhat. Szuromi jelezte: a kábítószerek hatásában meg kell különböztetni az akut hatást és a maradandó hatásokat. Nagyon sok olyan pszichoaktív szer van, ami egyszeri bevétel esetén okozhat pszichotikus tüneteket, tehát mondjuk hallucinációt vagy akár furcsa gondolatokat, szokatlan testérzetet, de, amikor a szer hatása elmúlik, akkor ezek megszűnnek és nem térnek vissza.

Vannak azonban olyan emberek, akik valamilyen genetikai variáció következtében érzékenyebbek a különféle szerhatásokra, és náluk van egyfajta rizikó: hogyha tartósan füveznek vagy valamilyen más drogot használnak, akkor tartós pszichotikus állapot vagy betegség alakulhat ki. Zalka Zsolt azt is jelezte, hogy a füvezés gyakran egyfajta öngyógyítási kísérlet a kezdődő szkizoid tünetek esetén, ami azonban egy lejtmenetnél nem tesz jót, sőt, ront a helyzeten.

Kívülről tehát, bár úgy lehet látni, hogy a kannabisz váltotta ki a szindrómát, ez valójában nem igaz, inkább csak felgyorsította a folyamatot. 

Szuromi fontosnak tartotta megjegyezni, hogy egy több tízezer fős mintán végzett amerikai kutatás alapján azt is el lehet mondani: azoknál, akik szkizofréniával élve rendszeresen kábítószert is fogyasztanak, lényegesen magasabb az agresszív események gyakorisága: több mint a duplája.

Meg lehet gyógyulni?

Ahogy azt korábban elmondták a szakértők, leggyakrabban a környezet jut arra a következtetésre, hogy szerettüknek segítségre van szüksége. Márpedig, ha nem lehet beszélni az illetővel, előfordulhat, hogy drasztikus módszerekhez kell folyamodni: mentőt kell hívni, ha pedig erőszakos tendenciákat mutat, a rendőrséget is érdemes tárcsázni.

Ez sok családot komoly kihívás elé állíthat. Mégis, a szakértők szerint a családnak kulcsfontosságú szerepe van a gyógyulási folyamatban, ugyanis meg kell érteniük, mi ez a betegség, és miként tudják segíteni az érintettet.

A szakmai protokollok szerint gyógyszeres kezelés nélkül nem lehet kezelni a szkizofréniát. Zalka Zsolt szerint ennek azonban nem az a célja, hogy „teljesen leszedálja” az embert, a gyógyszerek ugyanis bizonyos idegpályák kommunikációjába avatkoznak be, az agyterületek közötti együttműködést finomhangolják.

Szuromi Bálint szerint elsősorban antipszichotikumokat szoktak felírni, ami azért szükséges, hogy valaki együttműködőbbé váljon, bevonható legyen egy hosszabb terápiás folyamatba. A szakértő megjegyezte: sokan a kezelés elején az agresszivitás, a bizalmatlanság vagy akár a téveszmék miatt nem működnek együtt: a kezelést feleslegesnek, értelmetlennek vagy éppen fenyegetőnek gondolják.

A gyógyszeres stabilizáció hosszú, akár 4–8 hetes folyamat is lehet, és csak ezután kezdődhet meg az intenzív kezelés, ami hónapokat, gyakran akár fél évet is igénybe vehet, ezt követi a felépülés hosszú, akár többéves programja. Az intenzív terápia kezdete Zalka szerint egy keserves, szenvedéssel teli időszak.

Sokan pont ezért nem is kérnek segítséget: arra hivatkoznak, hogy ennyi időre nem tudnak kiesni a munkából, a tanulásból. Erre azt szoktam mondani: abban biztos lehet, hogy se a munkáját, se a tanulást nem tudja majd csinálni, ha nem kezelteti magát

– mondta Zalka Zsolt.

A szakértő szerint, bár a szkizofrénia esetében sokan azt gondolhatnák, hogy az egyéni terápiák a célravezetőbbek, ez nem mindig van így. A kognitív remediációs programok például általában csoportosan zajlanak, melyek azért kifejezetten előnyösek, mert a résztvevők is tudnak egymásnak visszajelzést adni, a páciensek meg tudják osztani az érzéseiket olyan emberekkel, akik hasonló cipőben járnak. Emellett ott vannak a közösségi pszichiátriai ellátások is, ahol fókuszáltan a tünetek kezelése is cél, tehát a páciensek fejében lévő rémisztő képek megszelídítése a társas együttműködés újra tanulásával, az élet értelmes újra felépítésével együtt.

Szuromi Bálint szerint ma már nem az a kezelés egyetlen célja, hogy tünetmentessé tegyék a pácienseket, hanem az is, hogy funkcionalitásuk javuljon. Elmondása szerint a tapasztalat az, hogy egy-két furcsa gondolattal, enyhébb téveszmével, hallucinációval el lehet élni, hogyha az embernek egyébként van partnere, vannak barátai, van egy munkahelye, ahova bejár, ott elfogadják úgy, ahogy van, kap fizetést, nem kerül egzisztenciális krízisbe.

A szakértő szerint ehhez az kell, hogy a kezelés kezdetén találjanak egy olyan területet, ahol belátható időn belül funkciójavulást lehet elérni: ezzel ugyanis meg lehet győzni a pácienst, hogy folytassa a gyógyszerszedést. Mivel azonban a legtöbb antipszichotikumnak van valamilyen mellékhatása, ezek kezelése is fontos. A legtöbb pszichiátriai szerre igaz, hogy növelik az étvágyat, amely az ellensúly, vagyis a fizikai aktivitás hiányában egy csomó plusz rizikófaktort okozhat. Éppen ezért a szellemi gyógyulást célszerű összekötni a testmozgásra, egészségesebb életmódra való ösztönzéssel is.

Pénz kérdése a gyógyulás?

Szuromi Bálint szerint szakmai tudás tekintetében Magyarország semmiben nem marad el a világ legfejlettebb államaitól: elérhetők a legmodernebb terápiák, akár a gyógyszeres, akár a nem gyógyszeres módszerek terén. Ez azonban sajnos az anyagi és a humán erőforrás végessége miatt nem mindenkinek érhető el az országban.

Zalka Zsolt szerint Budapesten azt lehet mondani, hogy jó helyzetben vannak az érintettek, ugyanis a fővárosban elég könnyen kezeléshez juthat az, aki akar. Ehhez elég besétálni például a Balassa utcába a Pszichiátriai Klinikára, ahol bármilyen gondja is van az embernek, házon belül meg tudják találni számára az adekvát irányt. De ezen kívül is számos egyéb helyen lehet minőségi állami ellátást kapni.

A szakértő szerint nagyvárosokban, egyetemi városokban még mindig relatíve jó a helyzet, azonban a vidéki kisvárosokban már épp ennek ellenkezője az igaz. A pszichiátriai gondozókban ugyanis sokszor csak felírják a gyógyszert, és nincs idő beszélgetni: még csoportos terápia keretében sem, nemhogy egyéni terápia formájában. Ugyanígy minőségi közösségi pszichiátriai szolgáltatást nyújtó helyekre is óriási szükség lenne országszerte.

Korábbi cikkeink a sorozatban:

• 100–150 ezer magyart érint, mégis alig tudunk róla valamit: ilyen az élet a spektrumon
• Több százezer magyar szenved az OCD-től, pedig nagyrészt gyógyítható
• „Így is lehet élni? Végre csönd van a fejemben” – az ADHD felismerésétől a kezelésig
• „A pánikroham belülről olyan, mint maga az apokalipszis” – így válhat betegséggé egy roham
• „Örülnöm kéne, mégis szenvedek” – minden kilencedik magyar így érezhet a depresszió miatt

The post Magyarországon közel 100 ezer embert érint a szkizofrénia, amely évtizedekkel is megrövidítheti az életet first appeared on 24.hu.

Forrás