Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján

Év elején terjedt el a hír, hogy az RTL a Heti hetes című, népszerű közéleti műsor feltámasztásán dolgozik, és a Blikk információi szerint Majka központi szerepet kap a produkcióban. Majka a minap egy díjátadón adott interjút a Femcafénak, melyben megerősítette a szóbeszédet.

Most televíziózom, megint nekikezdünk egy új forgatásnak. Ugye, újraindul a Heti hetes és annak a castingját raktuk össze az elmúlt majdnem három hónapban, azzal elég sok meló volt, mire megtaláltuk azt a brigádot, akik ezt hűen tudják képviselni. Itt is jön az egyik fiatalember, aki majd nagyon szépen üldögél a bal kezemnél, és remélem, nem fogdossa a combomat az ő jobb kezével

– mondta el az énekes, a Femcafe cikkéből pedig kiderül, hogy Hajós Andrásról beszélt.

Mivel eddig hivatalos bejelentés nem érkezett a műsorral kapcsolatban, kérdéseket küldtünk az RTL-nek. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Hajós András visszatér az RTL-hez

Hajóst az elmúlt években a TV2 foglalkoztatta: egészen tavalyig A Nagy Duettben zsűrizett, a csatorna azonban az idei évadra már nem hívta őt vissza.

Számára nem lenne teljesen új feladat a Heti hetes, ugyanis korábban az RTL Klubos műsor gárdáját erősítette, annak 2016-os megszűnéséig.

Néhány éve Majka is a TV2-től ment át az RTL-hez, erről így nyilatkozott:

Kapcsolódó

The post Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Ez egy elég primitív manipuláció” – kijevi járókelők az elmérgesedő magyar-ukrán viszonyról

Megdobta a biztosítóvásárlás a Waberer's számait, több mint duplájára ugrott az adózott eredményük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF392.13Ft
19 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 15:05 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 14:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF340.52Ft
19 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 15:05 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 14:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek