Majka fizetett provokátorokra számít a Rendszerbontó Nagykoncerten, mindenkit óva int tőlük

Közel ötven előadó, köztük Beton.Hofi és Krúbi is vesz részt a választásokat megelőző pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten, a meghívásra Majka azonban (három napnyi gondolkodás után) végül nemet mondott – derült ki korábban.

A külföldön nagy múltra visszatekintő politikus koncertek budapesti leágazása délután 4 órakor kezdődik, így a rapper délelőtt még épp időben próbálta figyelmeztetni a rajongóit a várható veszélyekre. A rövid posztban azt kéri a rajongóitól, hogy semmiféle provokációnak ne üljenek fel, hiszen

a választás előtt ez az utolsó lehetősége arra egy-két fizetett bajkeverőnek, hogy valami olyan dolgot tegyen, ami miatt a vasárnapi szavazás veszélybe is kerülhet.

A szervezők a 24.hu-nak csütörtökön elmondták: provokációra nem számítanak ugyan, konkrét fenyegetéseket pedig nem kaptak, de készülnek minden eshetőségre.

Kapcsolódó
Puzsér Róbert a Szolidaritási Demonstráción, 2025. október 5-én a Kossuth Lajos téren.
A Rendszerbontó Nagykoncert szervezői a 24.hu-nak: Provokációra nem számítunk, inkább készülünk rá

Megkérdeztük, várhatók-e beszédek a fellépők között, és lesz-e rendőri jelenlét az eseményen.

The post Majka fizetett provokátorokra számít a Rendszerbontó Nagykoncerten, mindenkit óva int tőlük first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Emmanuel Macron találkozik Leo XIV. pápával a Vatikánban a globális feszültségekről

„Az a romos épület az iskola volt” – fényes nappal szedik szét a házakat a drog és bűnözés sújtotta Mátraverebélyben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF374.72Ft
10 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 19:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 19:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.45Ft
10 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 19:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 19:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek