„Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost

A négyes bobosok múlt szombati versenye három bukást is hozott a téli olimpián. A legrosszabbul az osztrák Jakob Mandlbauer járt, aki hosszas ápolás után, hordágyon hagyta el a versenyhelyszínt, majd kórházba szállították.

Eleinte a Cortinában található egészségügyi intézményben kezelték, majd Trevisóba szállították, hogy vasárnap mentőhelikopterrel átvigyék Salzburgba. Végül kedden engedték haza.

Még mindig fáj, de napról napra jobban vagyok. Örülök neki, hogy hazamehetek. Bizakodóak vagyunk, hogy fizioterápia segítségével visszatérhetek a normál kerékvágásba, de azt is tudom, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra

– idézi a Reuters a 27 éves Mandlbauert, aki porckorongsérülést szenvedett a bukás során.

A másik három osztrák bobos megúszta sérülés nélkül, ugyanakkor Mandlbauer azt mondta, a hiba még mindig nyomasztja, mert ő hibázott.

Még jobban bosszant a dolog, mert kétszer is ugyanazt rontottam el

– kesergett a kormányos.

Kapcsolódó
ILAN - Jutta Leerdam, after her golden race, wins gold in the 1000 meters of long track speed skating at the Milano Speed Skating Stadium at the Milan Winter Olympics. ROBIN UTRECHT/ ANP netherlands out - belgium out
A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája

A gyorskorcsolyázó mezéért befolyó pénz nagy részét egy kis falu klubja kapja, hogy felújíthassa a klubházát.

The post „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Teheránban újra diákok tüntetnek, Iránban elkezdődött az új szemeszter

Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.67Ft
26 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 15:05 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 14:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.02Ft
26 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 15:05 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 14:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek