Megduplázódott a magyarországi gyermekszegénység, miután a KSH korrigálta az adatait

Megduplázódott a magyarországi gyermekszegénység a 2020-as évben, miután a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korrigálta korábbi adatait. Az Eurostat által közzétett adatok arról tanúskodnak, 2019 és 2024 között a KSH jelentősen alulmérte a gyermekszegénységi rátát – írta meg kedden a Válasz Online.

A 2020-as évre a KSH eredetileg 9,5 százalékban állapította meg a jövedelmi szegénységben élő gyermekek számát, ami az adatkorrekció után 20,9 százalékra ugrott. Nem ez volt az egyetlen év, amire jelentősen más számok jöttek ki: 2021-ben 40, 2022-ben 56 és 2024-ben 22 százalékkal mérték alul a gyermekszegénységet. A lap szerint a politikailag kevésbé érzékeny korosztályok, a 18-64 évesek, valamint 65 év felettiek szegénységi adatait időközben a KSH magasabbnak mérte a ténylegesnél.

„Ha a KSH jövedelem-adatok revíziója előtti adatokat teszi bele az EU összehasonlításba, azt fogja látni, hogy nálunk a legkisebb a gyermekek szegénysége (lásd az ábrán a narancssárga oszlopot), ha a revízió utániakat, akkor meg a piros oszlop jelzi Magyarország helyét (ami szerint a mi adataink a hatodik legmagasabb szegénységi rátára utalnak az EU-ban)” – írta kedden Facebook-oldalán Tóth István György szociológus, a TÁRKI vezérigazgatója.

Radó Péter oktatáskutató a Facebookon az új adatokat riasztónak nevezte: „Mivel a gyerekek családi háttere egyetlen más európai országban sem gyakorol olyan brutális hatást a tanulási eredményekre, mint Magyarországon, a gyerekszegénység egyenes következménye az oktatási kudarc, aminek pedig egész életen át tartó esélytelenség a következménye”.

Tavasszal tört ki a KSH-botrány, de a szakma már három éve gyanakodott

A KSH szegénységi számai körüli botrány azután tört ki, hogy Tátrai Annamária, az ELTE Társadalomtudományi Karának adjunktusa és Gábos András, a TÁRKI kutatója a Válasz Online-on tavasszal megjelent cikkükben adatproblémákat tártak fel a relatív jövedelmi szegénységében élők arányának kimutatásában. Ebbe a kategóriába azok tartoznak, akiknek háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem éri el a szegénységi küszöb értékét. A szegénységkutatásban fontos mutatószám, mint a kutatók írták, uniós és hazai szakpolitikák alapjául is szolgál.

Az általuk észlelt eltérések, mint írták akkor, alkalmasak lehetnek arra, hogy megingassák a hitet a hivatal által közölt adatok megbízhatóságában. Szakmai körökben, mint megírtuk, legalább három éve furcsálják, hogy miként indult csökkenésnek 2017 után Magyarországon a relatív szegénységi ráta, miközben más szegénységi indikátorok ezt a trendet nem támasztották alá. Ha a KSH hibás vagy szándékosan manipulált adatokat hozott nyilvánosságra, írta a kutatók cikkére reagálva Szabó Attila a Qubiten, akkor az hatalmas probléma, mert azt eredményezi, hogy a KSH adataiból nem kaphatunk hiteles képet Magyarország valós gazdasági és társadalmi viszonyairól.

Később szakemberek még több problémát tártak fel a KSH szegénységi adataiban, amikből, ha azokat készpénznek vesszük, az lett volna kiolvasható, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lényegében jótékony szervezetként kiegészíti a szegények jövedelmét, hogy az egy, a szegénységi küszöb fölötti értéket érjen el. A KSH végül szeptember végén bejelentette, hogy korrigálta az elmúlt évek szegénységi adatait, aminek köszönhetően a 2018-as évben visszamenőleg 150 ezer fővel nőtt a jövedelmi szegénységben élők száma.


Forrás

Érdekességek

Másodjára se ment át a fővároson a Sziget eddigi területhasználatijának megszüntetése, bizonytalan a fesztivál jövője

Az űrből zuhant le az az égő roncs, amit az ausztrál sivatagban találtak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.49Ft
22 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Oct 2025 12:05 UTC
Latest change: 22 Oct 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.27Ft
22 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Oct 2025 12:05 UTC
Latest change: 22 Oct 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek