Meghalt Kásler Miklós

Meghalt Kásler Miklós, korábbi emberi erőforrásokért felelős miniszter, közölte Vitályos Eszterkormányszóvivő. A volt miniszter 75 éves volt.

Nincsenek szavaim. Meghalt Kásler Miklós: Professzor úr, Miniszter úr, sokunk mentora. Az egész Kárpát-medence gyászolni fogja. Gondolataim a családjával, a szeretteivel vannak! Imádkozzunk érte!

– írta a kormányszóvivő a Facebookon.

A Belügyminisztérium gyászjelentést adott ki, amelyben azt írták:

Meghalt Prof. Dr. Kásler Miklós István MD, PhD, DSc, dr.h.c. Széchenyi-díjas egyetemi tanár, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette.

Fájdalmas betegsége szenvedéseit életének 76. évében ajánlotta fel Krisztusnak a Magyar Nemzetért. Prof. Dr. Kásler Miklós Istvánt a Belügyminisztérium saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés.

A Széchenyi-díjas onkológus a Covid-járvány elején, 2018 és 2022 között vezette az Emberi Erőforrások Minisztériumát. 2023-tól a Magyarságkutató Intézet vezetője lett, egészen idén júniusig.

Kásler Miklós Budapesten született, általános és középiskoláit Sárváron végezte. Orvosi diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg, 1974-ben, azután sebészeti (1978), szájsebészeti (1988), plasztikai és rekonstrukciós sebészeti (1998), majd onkológiai (2009) szakvizsgát tett. 1992-ben lett az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

Cikkünk frissül.

The post Meghalt Kásler Miklós first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A Tisza-adó az első igazi fogás, amit a Fidesz Magyar Péteréken talált?

Városi túrák: a Blaha Lujza téri kiserdő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
07 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 01:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 01:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
07 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 01:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 01:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek