Meghalt Szauer Tibor, a hatvanas és hetvenes évek egyik legragyogóbb magyar építésze

Július 21-én, röviddel 91. születésnapja előtt elhunyt Szauer Tibor, a Kádár-kor egyik legkitűnőbb építésze – írta meg az Építészfórum.

Az 1934. szeptember 19-én született Szauer már gyerekkorában épületeket rajzolt, így nem csoda, hogy előbb egy építőipari technikum, majd az ott megismert osztálytársával, Kampis Miklóssal együtt a Műegyetem építészkarának padjait koptatta.

Az egyetemen ismerte meg Kovách Istvánt, a SZÖVTERV későbbi műteremvezetőjét, illetve Makovecz Imrét, akikkel később együtt is dolgozott.

Diplomamunkájában a Budai Kamaraszínház nagy sikert arató terveit elkészítő fiatal tervező pályáját a BUVÁTI berkeiben, Makoveczcel együtt indította el, ahol az MTK teniszezőinek városmajori klubházával (1961) szerzett magának ismertséget. Az 1964-1965-ben átépített épület ma is áll, ellentétben a pestszentlőrinci egykori Forum Mozival (1962).

Szauer 1963-ban, Makovecz hatására a SZÖVTERV munkatársa lett, ahol társaival együtt jóval nagyobb szabadságot kapott, mint más állami tervezőintézetek mérnökei, így olyan meglepő munkákat jegyzett, mint az 1964-es Mezőgazdasági Vásár halászcsárdája, illetve a szigetvári Földszöv-áruház (1965), amit egy mezőkövesdi üzletház, a szombathelyi Gyöngyös Áruház (1967-1969), a nagykátai ÁFÉSZ otthona (1971), a kisbéri Bakony Áruház, a kabai művelődési ház (1972), Marcaliban álló Baglas Hotel, majd a kapuvári Hanság Áruház és Hotel (1973) követett.

A tervező 1971-ben átment a KÖZTI-hez – korábban tervezett SZÖVTERV-munkái közül több ekkorra még nem készült el –, ahol műteremvezető-helyettesként dolgozott. Négy évvel később Pázmándi Margit hatására aztán az ÁÉTV-be szerződött át, ahol a szíriai Aleppó Asszad Hadmérnöki Akadémiájának tervezéséből vette ki a részét.

A következő három évben számos országban járt, 1978-ban azonban inkább hazatért, és a Fóti Filmgyár tervezője lett. A Róna utcai szinkronműtermet jegyző Szauer nyugdíjasként is folytatta a pályáját, több magánirodába is bedolgozva. Kései munkái közül kiemelendő a felső-krisztinavárosi római katolikus urnatemető (2000, 2015-ben bővítve).

Az Építészfórum hosszú, képekkel teli nekrológja itt olvasható.

The post Meghalt Szauer Tibor, a hatvanas és hetvenes évek egyik legragyogóbb magyar építésze first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Aki lecseréli a gólszerzőjét a 15. percben, az nem tiszteli az ellenfelet” – az írek elleni utolsó győzelemnél olyat tett a válogatott, ami legutóbb Puskáséknak sikerült

Kiskakas, hát mit adtak nekünk a rómaiak?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
07 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 05:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 05:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
07 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 05:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 05:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek