hir8 - Jámbor Péter 
hir8 Vendég 
Egy választókerület nyolc képviselőjelöltjéből vajon hányat lehet kicsábítani egy helyi focimeccsre?
Riportunkban erre a feszítő kérdésre keressük a választ, amikor a dunaújvárosi központú Fejér 4-ben az országgyűlési mandátumért zajló politikai csatát összecsomózzuk egy labdarúgó mérkőzéssel.
A gyepen a házigazda Dunaújváros csap össze Iváncsával az NB III Dél-Nyugati csoportjában. Az a Dunaújváros, mely bezárt vasművével, elbocsátott munkásainak ezreivel került a hírekbe; azzal az Iváncsával, melyről hazánk legnagyobb zöldmezős beruházása, egy dél-koreai akkumulátorgyár megépítése kapcsán hallhattunk.
A szereplők:
- a fideszes Mészáros Lajos doktor, urológus, a városi kórház volt főigazgatója, 2022 óta a parlamenti mandátum birtokosa,
- a tiszás Nagy Ervin színművész,
- a Mi Hazánktól Adamasky Lőrinc,
- a DK-tól Szabó Zsolt (aki látogatásunk után kiszállt a versenyből),
- a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól Berényi Gábor,
- a Jobbiktól Kvárik Anita,
- a Szolidaritás Pártja–Munkáspárt jelöltje Hadersprung Zsuzsanna,
- valamint egy független fiatalember, Jelinek Demien.
Az összecsomózást úgy képzeltük, hogy az újvárosi klub segítségével az összes jelöltet meghívtuk a meccsre; egyfelől a sportélményért, másfelől szotyizni, harmadrészt bemutatkozni.
Riportunk nem rövid, dukál hozzá az ütemterv:
- vázlatosan bemutatjuk az iváncsai és a dunaújvárosi labdarúgást.
- Eztán meccsnap: mérkőzés közben a lelátón egyesével villáminterjúzzuk a képviselőjelölteket.
- Bónusz: a közönségben megismerkedünk két újvárosi futball-legendával, akikben egyebek mellett az is közös, hogy játszottak Diego Maradona ellen.
A Dunaújváros-Iváncsa rangadó előtt másfél héttel Iváncsán jártunk, egy csodálatos helytörténeti gyűjteményt is érintve arról riportoztunk, mit adott a falunak és mit vett el tőle az akkugyár. A napot a Károlyi István Sporttelepen zártuk, Lestár István szakosztályvezető volt kalauzunk. Annyit magunktól is tudunk, hogy az iváncsai foci (eddigi) csúcsa 2022. október 19-e, amikor is a helyiek a Magyar Kupában a legjobb tizenhat közé jutásért hosszabbításban 3:2-re verték azt a Fradit, mely pár nappal korábban a Crvena zvezdát gázolta el az Európa-ligában.
Iváncsán feledhetetlen (az Üllői úton pedig nehezen feledhető) pillanat, amikor is a hosszabbításban, a 117. percben duplabravúrral védett az iváncsai Varga Ádám. Aki most, három és fél évvel később épp az edzés előtti gépikávéját kevergeti. Amikor felemlegetjük neki a daliás időket, szerényen azzal hárít, hogy: „Amúgy hosszabbítással is elégedett lettem volna.”
Ádám mindent a labdarúgásra tett fel, kölökként hét évet húzott le akadémista kollégiumban, sokfelé megfordult, az NB I-ben is majdnem pályára lépett a Felcsút kapusaként, tíz perc volt hátra, pont a Ferencváros ellen, bemelegített, már ott állt az oldalvonal mellett, amikor lesérült egy mezőnyjátékos, helyette ment be csere, ő pedig ült vissza a padra, sebaj, legközelebb, de nem lett legközelebb, ugyanis edzésen elszakadt a térde, műtét, rehab, lemaradt, lejjebb folytatta. Már huszonhat múlt, reménykedik, hátha van még út fölfelé.
Lestár Istvánt kérem, idézzen fel még történelmi pillanatot az iváncsai futballból. „Orbán Viktor is játszott ezen a pályán. Megye I, még a miniszterelnöksége előtt.” „Hogy ment neki?” „Csere volt.”
A ma Iváncsa KSE néven működő klub Iváncsai Levente Egyesületként alakult 1920-ban. Színe eredetileg kék-fehér, aminek az a története, hogy a labdarúgók kezdetben a saját ruhájukban, cipőjükben játszottak, és eltelt pár hónap, mire báli adományokból összegyűlt annyi pénz, hogy megvásárolják az első osztályú MTK levetett felszerelését. A hagyománytiszteleten esett súlyos csorba (minek oka az államszocialista múlt ködébe vész), hogy 1981-ben a főszponzor Sallai Imre Termelőszövetkezet nyomán Sallai SK-ra átkeresztelt klub egy füst alatt színt is váltott, azóta piros-fehér a mez.
Az egyesület éves költségvetése százmillió forint, ennek fele tao, vagyis cégek irányított adója, az MLSZ-től huszonhétmillió érkezik, az önkormányzat ötmilliót ad, plusz az átlag kétszáz fős közönség utáni jegybevételből csurran-cseppen némi apró. A felnőtt mellett az összes utánpótlás korosztályban csapattal bírnak, százötven környékbeli gyerek focizik nálunk.
A főállású stáb négytagú; a játékosok között akad hegesztő, borbély, speditőr, edző, futár, horgászbolti eladó, ők a klubtól fizetést ugyan nem kapnak, költségtérítést és étkezést viszont igen; a Ferencváros legyőzése után fejenként százezer forint volt a prémium. Ahogy Lestár szakosztályvezető fogalmaz:
Hozzánk ritkán igazol olyan, akinek még nagy gondolatai vannak a futballban. Az NB III pont nekünk való, amolyan átmenet, nem profi, de nem is teljesen amatőr. Az NB II sok lenne.
De már ez is az a szint, hogy a felnőttbe elvétve férnek be a helyi utánpótlásban nevelkedett fiatalok; a csapat gerince ugyan magyar, de légiós.
A klub világéletében megye I és NB III között liftezett, legutóbb 2017-ben került fel a harmadosztályba, azóta viszont szárnyal, tavaly és tavalyelőtt ezüstérmes lett. Igaz, most csupán tizedik a csapat, hiszen az utóbbi fordulók balul sikerültek: otthon szenvedtek vereséget a Pécstől (0:1), előtte Szekszárdon kaptak egy hatost. Nem lehet nem imádni, ahogy Lestár spori elemzi a rettenetes zakót: „Rossz szellemben léptünk pályára, hamar bekaptuk az első gólt, egy ide-oda pattogó labda szituációban, aztán valahogy becsúszott a második is, akkor végre elkezdtünk focizni, komoly nyomást helyeztünk az ellenfélre, de a bírónő elengedett egy hatméteres lest, a kisasszony enyhén szólva nem állt a helyzet magaslatán. A második félidőben meg rögtön kaptunk egy olyan gólt, hogy a kapusunk ellenfélhez passzolt. A többire nem is emlékszem. Nézni se bírtam.”
A lényeg: Iváncsán komor előjelek a derbi előtt.
Bezzeg Újvárosban.
A Dunaújváros FC momentán tehetősebb, itt főállásúak a játékosok, a keret tizenhárom tagja bír első- vagy másodosztályú múlttal.
Cél a két-három éven belüli feljutás. Amire (vagy inkább: többre) kötelezi is a klubot a múlt. Ha valaki nem emlékezne, Dunaújváros csapata 2000-ben magyar bajnok lett. Igaz, akkoriban a ma Dunaferr néven agonizáló vasmű szponzorálta a városi sportot; nem csupán a labdarúgást, hanem egyebek mellett a női kézilabdát is, melyben az ezredforduló környékén öt magyar bajnokságot és két EHF-győzelmet gyűjtött be a település.
A mindenkori újvárosi futballcsapat neve egyúttal vázlat az utóbbi hét és fél évtized magyar történelméhez: az iparváros építésének kezdetén, 1950-ben a szakszervezeti bábáskodással fogant Gyárépítő Nemzeti Vállalat Sportköre vitézkedett, 1951-ből Dunapentelei Vasasról és Dunai Vasmű Építőkről olvashatunk a megyei bajnokságban. 1952-ben a Sztálin Vasmű Építők az NB II-ből jutott fel az NB I-be, hogy onnan 1954-ben Sztálinvárosi Vasasként essen ki, majd ingázzon a két osztály között. Az 1961-ben kapott Dunaújvárosi Kohász SE név viszont tartósnak bizonyult, csak 1998-ban vette át helyét a Dunaferr SE, mely a bajnoki cím után 2001-ben ezüstérmes lett, 2002-ben Magyar Kupa elődöntőt játszott. Aztán 2003-ban kiesett az élvonalból.
Az ok: hol volt pénz, hol nem volt. A krach a 2008-2009-es szezonban ütött be, amikor is a klub visszalépett a bajnokságtól, ezzel Dunaújvárosban megszűnt a profi labdarúgás.
Viszont már 1998-tól működött egy amatőr társaság először Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület, aztán Dunaújváros PASE néven, majd létrehozták a Dunaújváros FC-t. Legalul, megye III-ban kezdtek, 2014-re értek föl az első osztályba, igaz, onnan rögtön ki is estek, a rákövetkező évben az NB II-ből is kipottyantak, s itt, az NB III-ban kapaszkodtak meg; idővel a PASE-ra maradt az utánpótlás, az FC-re pedig az üzemeltetés és a felnőtt csapatok.
A klub igazgatója Dobos Barna, aki egyszer már fölvitte első osztályba a Dunaújvárost. „A stadion mellett nőttem fel, ma is itt élek, életem kihívása, hogy kollégáimmal életben tartsuk a helyi labdarúgást. Négy év alatt stabilizáltuk a klubot, és ha a feltételek továbbra is adottak lesznek, NB II-es felnőtt csapata lesz városunknak.”
Újvárosban stadionfelújításra és utánpótlásra is több jut, mint a piros-fehéreknél: háromszázötven labdarúgója van az egyesületnek, női csapata az NB I kapujában áll; a környezetről pedig annyit, hogy a pálya mellett nem maszek lovarda hátasait trenírozzák (az se rossz!), mint Iváncsán, hanem a világítótornyokkal felszerelt, nyolcezer nézőt befogadni képes aréna vadiúj székein ülve szurkolhatunk.
Kérdem Dobos Barnát:
Mely cég nagyvonalúságának köszönhető, hogy a tavaly még megye I-es klub ily szépen emelkedik?
– A szponzort a választókerület országgyűlési képviselője, Mészáros Lajos hozta, neki tartozik köszönettel a város.
Ki a szponzor?
– A támogatást nyújtó cégek nem önreklámozásból cselekedtek, hanem segítséget igyekeztek nyújtani a dunaújvárosi labdarúgás megfelelő szintű működtetéséhez.
Oké. A lényeg, hogy Dunaújvárosban biztatóak az előjelek, a rangadó előtt hatodik a csapat, mely az előző két meccséből egyet nyert, Dombóvárt simázta 2:0-ra, egyet pedig ikszelt Pécsett.
A stadion mögötti placc a régi öltözővel és az elhagyatott épületekkel szomorú látvány, várja, hogy oda is elérjen a renoválás, az aréna frontja, a klubház és a lelátó viszont hibátlan, sőt: VIP. Olyannyira, hogy – mint megtudom Dobos Barnától – szotyizásnak is csak akkor van helye a patika tisztaságú tribünön, ha papírpohárba/zsebbe gyűjti az ember a beltartalmától megfosztott héjazatot. Ami nem csupán azért fájó, mert a meccsfílinghez hozzátartozik a ropogtatás, hanem azért is, mert a képviselőjelölteket azzal az ígérettel invitáltam a mérkőzésre, hogy helyben vásárolt, frissen pirított, staniclibe porciózott szotyi-tökmag kombóval honorálom az idejüket.
Ehhez képest azzal szembesülök, hogy se szotyi, se szotyiárus. Konkrétan: nincs itt az Orbán Viktor által „a világ legjobb szotyoládésának” titulált Tupó úr, akivel évtizede a miniszterelnököt várva barátkoztam össze a városházánál, ahol is elmesélte, egy Mezőfalva-Felcsúton hogyan védte meg Orbánt az őt a lelátóról cigányozó közönségtől.
Gyógyír csalódásomra, hogy Dobos Barna körbevezet: a klubház tablóiról helyi legendák és majdnem legendák neveit bogarásszuk, a lelátó betonkaréján megcsodáljuk előbb a Tóth Istvánról elnevezett, aztán a Csepecz Ferenc nevét viselő szektort. Mindketten újvárosi focisták, s a közelmúltban mindkettejükről falfestmény készült a szektoruk bejáratánál.
Jut idő büfézni is, ahol elegáns a szortiment, mást ne mondjunk, perec és zsíros kenyér helyett tortilla oltja az éhet. Viszont: kapható szotyi! Igaz, nem házi, hanem gyári, „hántolt napraforgómag”, amolyan VIP-szotyi.
„Csókolom, nyolcat kérek!” – mondom boldogan a pultoslánynak. Nem hiszi, visszakérdez: „Mennyit mondtál?” Kényszeres fradizmusommal számosítok: „Annyit szotyit kérek, ahanyas mezben játszott Nyilasi Tibi.” Nem kerülünk közelebb a megoldáshoz:
Ki az a Nyilasi Tibi?
S bár sikerül hülyét csinálni magamból, a lényeg, hogy nyolc zacskó hántolt birtokában lépek ki a lelátóra politikust keresni.
Nézzük ezt a csapatot is.
A nyolc képviselőjelöltből előzetesen egyedül a független Jelinek Demien utasította el a meccset, mégpedig azzal, hogy dolgozik vasárnap délután, meg amúgy se nagyon ér rá. A fiatalemberről a választás szempontjából alighanem elég annyit tudni, hogy a facebookos aktivitása alapján egy dunaújvárosi pizzéria marketingjét intézi, a rendezvényiparban tevékenykedik, plusz lemezlovas, illetve tán csak volt, ugyanis februárban áruba bocsátotta „nagy becsben tartott álom dj-pultját”.
A munkáspárti Hadersprung Zsuzsannának csupán a felsőkapcsolatát sikerült elérnem, ő azzal kecsegtetett, hogy kiküldi a mérkőzésre elvtársnőjét, aztán SMS érkezett, hogy mégsem élnek a lehetőséggel. Amikor kármentésként életútról, programról, kampányolásról érdeklődtem, a következő szövegű, futballmentes egyen-email landolt fiókomban: „Jelöltként pártszövetségünk országos céljaiért küzdök a körzetben is! Nevezetesen: Legyen 1000 eurós minimálbér – mindenkinek! Legyen egységes 400 ezer forintos nyugdíj! Családi pótlékot megemeljük 100 ezer forintra! Jól-lét, anyagi biztonság és kiszámíthatóság, amit ígérek megválasztásom esetén.”
Telefonon nyitottnak tűnt a sportélményre az egykor újságíróskodó jobbikos jelölt, Kvárik Anita, de a stadionba nem érkezett meg, azóta sem értük el – eltűnését, jobb híján, úgy magyarázzuk, tán visszalépést fontolgat.
Következésképpen nyolc hántoltból három megmaradt. A többi öt szotyi gazdája viszont jelen.
Amikor útjára indul a labda, a Kétfarkú Kutya Párt jelöltje, Berényi Gábor mellett ülök.
Mikor járt utoljára meccsen?
– Úgy húsz éve.
Kik játszottak?
– A Felcsút Bicskén.
Csak nem?
– De bizony! A leghíresebb magyar labdarúgó is pályára lépett azon a délutánon: a Főnök, doktor Orbán. Tán még gólt is lőtt.
Hogyan keveredett Bicskére?
– Orbán?
Nem, ön.
– Eredetileg budai vagyok, de tizennyolc éves koromban Bicskére költözött a család.
Hogyan lett politikus? Mármint ön.
– Biológia-kémia szakon kezdtem, untam, átmentem történésznek, végül politológus diplomát szereztem, de sose dolgoztam a szakmában, inkább 2010-ben kirepültem Londonba mosogatni. Kelet-európai migránsként apránként fölmosogattam magam a ranglétrán, idővel átkeveredtem Írországba, a végén pub managerként, vagyis üzletvezetőként hetven fős csapatot vezettem. Tíz év után a Covid zavart haza, meg eleve az ír barátnőmmel, aki ma már a feleségem, úgy döntöttünk, ideje változtatni.
Itthon mihez kezdett?
– Nincs főállásom, leginkább kutyapártozom, tag vagyok és pártmunkás, valamint képviselőjelölt, továbbá segítem a bicskei jelöltünket. Ez így együtt bőven lefoglal. Ja, és tagja vagyok a Fejér megyei közgyűlésnek, ez az egyetlen megye, ahol listát tudtunk állítani a 2024-es önkormányzati választáson.
Kampányol?
– Keményen. Persze tudom, hogy nem én nyerem a választókerületet.
Biztos?
– Jó, állhatnak úgy a csillagok, hogy nyerek. De sokkal fontosabb, hogy a Kutya Párt listája elérje az öt százalékot.
Ön is azon kutyások közé tartozik, akik pártlistán várják a szavazatokat, egyéniben viszont azt kérik, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazzanak a NER-t meneszteni szándékozók?
– Én egyéniben is kérem a szavazatokat.
Miért?
– Mert a töredékszavazatok is segítik a pártunkat.
A mai meccsről mit tud?
– Dunaújváros a hatodik, Iváncsa a kilencedik a ranglistán.
Bravó!
– Köszi. Hiszek a felkészülésben.
Amúgy nem ranglistának nevezik, hanem tabellának.
– Tabella, na, igen, az! Tudtam ám, csak nem jött a nyelvemre.
Mit tippel a végeredményre most, az ötödik percben?
– Nyer Dunaújváros.
Szóval érvényesül a papírforma?
– Így kell mondani?
Lehet így is. Mennyire nyer a Kohász?
– Kettő-null.
És az országgyűlési választáson mi lesz az eredmény?
– Kutya Párt öt százalék plusz egy szavazat. Mi Hazánk szintén.
Szívesen látná őket a Házban?
– Az elveiknek nem örülnék, azt viszont üdvösnek tartom, hogy minél több párt bejusson.
A maradék kilencven százalék mínusz két szavazattal mi legyen?
– Ötven százalék mínusz egy szavazat a Tiszának, negyven mínusz egy a Fidesznek. Kétharmadot senki kezében nem szeretnék látni. Megéltem 2010-et, és ha nem is tök ugyanolyan a helyzet, azért látni párhuzamot. Nem kéne megint. És ez nem a Tiszán meg Magyar Péteren múlik, hanem olyan a hatalom természete, hogy a minden hatalom egyetlen kézben nem tesz jót sem annak az egy embernek, sem a pártjának, pláne nem az országnak.
Milyen a viszonya a futballal?
– Biztos előnyös lenne törzsszurkolónak mutatnom magam. De nem vagyok az. Viszonyom a futballal, mondjuk úgy, hogy felszínes. Viszont én és a pártom minden sportot és sportolót tisztelek, tisztelünk, ezért korszakos sportprogramot állítottunk össze, olyannyira korszakosat, hogy ha megengedi, felolvasom.
Tessék csak.
– „A fedettpályás távolbanézés, előrefelé nyilazó lovasíjászat, zárt térben galoppozva páros sutyorgás, nehézsúlyú hallgatózás és a teke népszerűsítésének elengedhetetlen fontosságát szeretnénk hangsúlyozni. Az e-sportot nevezzék vissza «számítózásra». Az egyszerhasználatos létesítmények helyett minden esetben fontos hosszútávon is racionális, arányos, sokoldalú felhasználás mentén fejleszteni a sportinfrastruktúrát. Nem az emberek vannak a sportért, hanem a sport az emberekért. Magyarországon ma nem azokból lesz igazán eredményes, nemzetközi érmeket nyerő sportoló, aki ügyességével emelkedik ki a közegből, hanem aki a kevesek számára elérhető, költséges edzéseken a lelki és fizikai terror hatására képes kihozni magából a legtöbbet. Ez a teher állami ösztöndíjjal tovább súlyosbodik. Ennek azonnal véget kell vetni. Többek számára kell elérhetővé tenni a sportot, hogy a lehetőség mindenkié legyen, a teljesítménykényszer pedig senkié. Ezt súlyosbítják a folyamatos túlteljesítés okozta hosszútávú sportsérülések, amelyek a siker és hírnév kapujában ugyanúgy derékba törhetnek egy karriert. Az ebből fakadó totális kudarcélményeket, pszichológiai összeomlást megelőzni és kezelni kiemelkedően fontos. A fáradásos, sokszor életre szóló, megnyomorító sportsérülések megelőzésére szintén nagy hangsúlyt kell fektetni. Mind az optikai, mind a mozgásszervi, mind a szervi terhelés és roncsolódás terén. Rivalizálás és versengés helyett kerüljön az egészségmegőrzés és a közösségépítés a sportkultúra középpontjába. Látványsportok helyett közösségi sportokat! Ne az legyen az öröm forrása, hogy «jól kiszopattuk az újhelyieket», hanem az, hogy «milyen szépen nyomta a Totya». A közösségi sporttevékenység jelentős egészségállapotjavulást okoz, ami nemzetgazdasági előnyökkel, hosszabb, aktívabb, kiegyensúlyozottabb élettel párosul. Fontos a sportközösségek inkluzivitásának javítása. Munkahelyi, városi, falusi szinten támogatni kell a rendszeres közösségi sporttevékenység elterjedését. Gyorséttermekben is felhasználható SZÉP kártyák helyett építsenek, rendezzenek be fallabda termet és ping-pong asztalokat. Minél többet a megközelíthetőség, spontán rendelkezésre állás érdekében. Alkalmazkodva a huszonegyedik század felgyorsult és gyakran túlzsúfolt menetrendjéhez. Lehetővé téve a napi húsz perc sportolás kereteit is. Évenkénti közösségi tic-tac dekázás százon és ötszázon a Hősök terén. Ezt közvetítse a tévé. Támogatjuk a kisközösségi, panelházak közötti grundfejlesztést, a szélsőségesen központosított vagy magas eszközigényű testedzés formái helyett. Ne bezárják és elbontsák, hanem telepítsenek minél több focikaput és kosárpalánkot mindenhova is. Ingyenes kondibérlettel támogatnánk azokat, akik valóban vannak végig és szeretnék nyomni, akik nem hakapeszik, hanem odateszik, rászorultsági alapon. A sportolás következtében termelődött adrenalin, szerotonin és dopamin hatásának határozatlan dekriminalizálása. Később fokozatos legalizálása. Amnesztia a korábban emiatt elítélt sportolóknak. De legalább a legális határérték megduplázása. Az Országos Barna Róbert Konditerem, vagyis az OBRK hálózat Magyarország egyetlen közkonditerem-hálózata és legnagyobb forgalmú nyilvánosan hozzáférhető testedző közösségi tere lehetőséget biztosítana a minőségi gépekhez és a helyi sportköri közösségi élet szervezéséhez.” Szerintem ezért a programért érdemes élni!
*
Az első félidő tizenhetedik percében már a Demokratikus Koalíció jelöltjét, Szabó Zsoltot kínálom szotyival a büféasztalnál.
Alpolgármestere ő Dunaújvárosnak. Munkássarj, édesapja a vasműben volt kokszoló, egyike a tavaly nyáron elbocsátott utolsó kétezer-hétszáz dolgozónak. Így aztán hitelesnek tűnik, amikor azt mondja: „A gyár halálába a város szíve is belehasadt.”
Közgazdász, már egyetemistaként politizált, újvárosi testületi tagként 2010-ben az országban ő lett az LMP legfiatalabb önkormányzati képviselője. A párt szakadása után a párbeszédes féllel tartott, az országos elnökség tagjává választották, onnan három éve a DK-hoz igazolt. Akkor azt mondta: „Hiszem, hogy a Dobrev Klára által vezetett árnyékkormány tud csak valódi alternatívát nyújtani az orbáni diktatúrával szemben.” Most meg úgy fogalmaz: „Nem személyes motiváció, nem karriervágy vezetett, hanem az, hogy hol látok esélyt zöld és a baloldali alternatíva felépítésére.”
Amikor a minap a városházi irodájában kerestük fel, azt mondta, egyéniben meglepetésgyőzelemre számít, mármint a saját meglepetésgyőzelmére. Aztán a hétvégi piacon is összefutottunk, ahol őszinteségszérumként hatott rá egy napközis teával leöblített tejfölös-sajtos lángos, és az esélyes nem fideszes jelölt bármiféle megtámogatását firtató sokadik felvetésemre mosolyogva így felelt: „Jó, hát akarhatok én randizni a Naomi Campbellel, ha nincs benne hajlandóság.”
Az esélyeket illetően a magabiztossága végül oly mértékben lecsökkent, hogy szerdán visszalépett Nagy Ervin javára. De a beszélgetésünket azért ez nem teszi meg nem történtté.
Mikor volt legutóbb meccsen?
– Focin rég, tíz éve, itt, ebben a stadionban, NB II, az öcsém is pályára lépett a Dunaújváros színeiben. Kikaptak, már nem emlékszem, kitől.
Labdarúgó a fivére?
– Az volt egy darabig, aztán inkább ment egyetemre, nemzetközi kapcsolatokat végzett, abban dolgozik.
Ön is futballozott?
– Én inkább díjugrattam. Hobbiból manapság is indulok versenyeken.
Legjobb eredménye?
– Korosztályos országos versenyen legjobb harmincba kerültem.
Tetszik a megújuló futballstadion?
– Természetesen. A sport fontos, egészséget ad, jellemet formál. Mondjuk én a kevésbé divatos sportágakat is támogatnám, ha tehetném, és a legszegényebb gyereknek is megadnám a lehetőséget, hogy válasszon a sportágak között.
Ön tudja, ki a dunaújvárosi futballcsapat szponzora?
– Azt az egyet tudom, hogy nem a mi kivéreztetett városi önkormányzatunk.
A város gazdálkodásáért felelős alpolgármesterként indokoltnak, akár helyi közpénzből is támogathatónak tartja, hogy legalább NB II-be feljusson a csapat?
– Komoly dilemma, mire kell inkább költeni: például a pedagógusaink megbecsülésére, városfejlesztésre, vagy sportra, esetleg épp a futballcsapatra. Normálisan működő országban mindre jutna. De ez most nem egy normális ország, különösen nem az önkormányzatok szemszögéből. Az alapkérdés az, hogy a profi versenysportot az állam tartsa el, vagy bízzuk azt a teljesítményalapon működő piacra. Számomra utóbbi a szimpatikus.
Vagyis?
– A szívem Dunaújvárosé, de nem helyes döntően állami, önkormányzati forrásból fizetni profi csapatot.
Ha van rá forrás, az indulást érdemes segíteni, de aztán olyan játék kell, ami nézőket és támogatókat, szponzorokat vonz. És nem csak fociban. Remélem, egyszer majd, teszem azt, a kézilabdatehetségeinket is meg tudjuk tartani, méltó körülményeket tudunk biztosítani számukra, hogy Dunaújvárosból érjenek el világraszóló eredményeket.
A mai meccsnek mi lesz a vége?
– Sokszor szenvedtünk vereséget Iváncsától, de legutóbb mi nyertünk, most is mi fogunk, mondjuk 2:0-ra. Amúgy van egy másik, régóta húzódó meccsünk is Iváncsával, de ott nem három pont a tét, hanem a megye különleges gazdasági övezetébe befogadott gyárak iparűzési adója. Dunaújváros a vasműre épült, és már az ezredfordulóra politikai konszenzus volt arról, hogy több lábon kell álljunk. Ennek köszönhetően települt ide a 2000-es évek elején a Hankook, és ezért volt úgy, hogy a Fidesz-kormány a Modern Városok Program keretében ipari parkot, áruforgalmi csomópont létesít a városban. Ezek után Dunaújváros elárulása, hogy miközben az állam hagyta tönkre tenni, bedönteni a Dunaferrt, a helyi Fidesz, annak önkormányzati képviselői és személyesen Mészáros Lajos országgyűlési képviselő a mai napig gyáván helyeslik, támogatják, hogy a városunkba szánt ipari parkot Iváncsa kapta, s az utolsó fillérig oda folyik be az iparűzési a Hankookból és az akkugyárból. Végtelen igazságtalanság. De az a meccs sincs még lefújva, perben állunk.
Az országgyűlési választással kapcsolatos esélylatolgatást ott hagytuk abba a lángosnál, hogy egy Naomi Campbell-randihoz hasonlította önmaga mandátumszerző esélyét. Szerintem tökéletes párhuzam.
– De most nem lángos van előttem, hanem szotyi, és azt mondom: azon dolgozom, hogy én győzzek egyéniben.
Hogyan számol majd el a nem fideszes újvárosiak felé, ha az önre adott szavazatokon úszik el Nagy Ervin győzelme?
– Jóval hamarabb bejelentettem az indulásomat, mint ő.
Ez senkit nem fog érdekelni.
– Tök komolyan gondolom, hogy a választókerület számára én vagyok az ideális jelölt, és ideális világban én győznék.
Ez itt ideális világ?
– Tisztában vagyok azzal, hogy nem ideális világban élünk. Ezzel együtt a reményem töretlen.
Azt is reméli, hogy ha mégsem ön nyer, akkor Nagy Ervin lesz a befutó?
– Legyen világos: ha én nyerek, az a kormányváltás tekintetében nem lenne elveszett mandátum.
Vagyis?
– Vagyis megszavaznám Magyar Péter kormányát.
Ahogy Nagy Ervin is megszavazná.
– Bizonyára ő is.
Mészáros Lajos viszont nem szavazná meg.
– Ezért kell az, hogy ne Mészáros Lajos nyerjen.
Eddig az interjú. Szabó végül pár nappal később az alábbi nyilatkozattal lépett vissza a jelöltségtől: „Számomra a politika szolgálat. Szolgálat az itt élők felé, szolgálat a szomszédaim felé, szolgálat a gyerekeink és a közös jövőnk felé. És most úgy tudom a legjobban szolgálni a közös jövőnket, ha minden erőmmel a kormányváltás – és ezzel együtt – Nagy Ervint támogatom.”
Naomi meg csak epekedjen.
A harmincnegyedik perc kezdődik, amikor megtörténik az első csere, de nem a gyepen: a feleséggel és kisbabával érkező Szabó Zsoltot visszaeresztem a lelátóra, és a Mi Hazánk jelöltjét, Adamasky Lőrincet faggatom a büféasztalnál.
Adamasky civilben pénztárgépműszerész. Vele Ercsiben kampányoltam pár nappal korábban, hűvös és csöndes reggelen, a régi tűztorony tövében. Ott mesélte, hogy a Dunaferr középiskolájában szerzett technikus végzettséget, aztán műszaki főiskolára került, de félidőben abbahagyta, „jobban izgatott a világ működése”. A neten keresett válaszokat. „Tudtam, hogy a Google a barátunk, ott kezdtem utánanézni a dolgoknak, és 2010 körül rátaláltam két műsorra a YouTube-on, az egyik a Hihetetlen Magazin, a másik pedig az Enigmák.” Lőrinc figyelme a „világunkat mozgató háttérhatalmi erők” felé fordult, és „megértettem, bizonyos pénzügyi körök hogyan uralják le különböző államok kormányait”.
Adamasky Lőrinc szerint: „Az emberek manipulálhatóak, burokban élnek, a YouTube-ra és a Facebookra vannak ráfüggve, azt sem tudják, ki a szomszédjuk, és ez az egész csak annak jó, aki uralni akarja az emberiséget.”
Ő maga úgy védekezik szelleme leuralása ellen, hogy leszokott a tévézésről, kevés szabadidejében inkább sorozatokat néz, „Doktor Murphy, A Bridgerton család, Lucifer, mostanában ezek a kedvenceim. Filmben nagy élmény a Semmelweis című magyar alkotás, régről a Csillagok háborúja és a Star Trek.”
A Mi Hazánkhoz egy barátja vitte be 2018-ban. „Elegem lett abból, hogy a világunk tele fotelforradalmárokkal és kommenthuszárokkal. Aki meg akarja változtatni a világot, tápászkodjon fel a fotelből!”
Két éve ő a választókerületi pártalapszervezet vezetője, s most az országgyűlési képviselőjelölt is ő lett. Kérdem, minek köszönheti a pártpályaívet. „Két-három évig aktivista voltam, aztán beléptem a pártba, és elkezdtem komolyan dolgozni. És nálunk az, aki komolyan dolgozik, az halad is.”
Őt is kisgyermek várja otthon, lánya másfél éves. „Miatta különösen fontosnak tartom az egészséges élelmiszert termelő magyar mezőgazdaság fejlesztését. Nem szabad hagyni, hogy élelmiszermultik leuralják a világot a védőgázas, rákkeltő termékeikkel. Mi otthon a feleségemmel tudatosan törekszünk arra, hogy minél kevesebb tartósított élelmiszert fogyasszunk.”
A pultozással aláírásokat gyűjtött Ercsiben Adamasky, bő egy óra alatt nyolc járókelő adta az adatait. „Ez se kevés. Ercsi nehéz terep, kevés itt a munkahely, rengeteg a probléma, sok a társadalomból kiilleszkedett egyén, aki közösségi segítségre, nevelésre szorul. Bizony, ha otthon nem történik meg a nevelés, az államra hárul a feladat.”
Szerint erre a problémára is a Mi Hazánk kínálja a megoldást, méghozzá a Virradat című programjával.
Mi vagyunk a legbefogadóbb, legdemokratikusabb párt.
És akkor a meccs: az első félidő harmada még előttünk áll, amikor mellé telepedem.
Miről maradtam le?
– Nem rossz a játék. Volt pár rárúgás, egyelőre null-null.
Mikor járt legutóbb meccsen?
– Jégkorongon, egy-két éve, utánpótlás, egy ismerős révén.
És focin?
– Annak idejét se tudom. Ebben a stadionban is most vagyok először. Az a helyzet, hogy a foci nem az én világom. Azért a válogatott fontos meccseit szoktam követni, belenézek televízión.
Sportol?
– Táncolok. Társastánc: salsa, bachata. Aktív hobbi szinten. Egy időben heti három edzést is tartottunk, de ahogy lett család, gyerek, kevesebb a szabadidő. A feleségemmel is táncon ismerkedtem össze. A táncban ugyanaz a legjobb, ami a sportban: közösséget ad. Ebben a meccsben az tetszik legjobban, ahogy a gyerekek szurkolnak, skandálják, hogy „Újváros, Újváros!”.
Helyesli az élsport közpénzből való támogatását?
– Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci, ahogy Puskás Öcsi bácsi fogalmazott. Márpedig az emberek nagy focit, nagy eredményeket szeretnének látni. Mondjuk arra azért törekedni kell, hogy magyar pályán, magyar meccseken magyar játékosok szerepeljenek. Legalább túlnyomórészt. De persze ha Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből vagy Kárpátaljáról érkeznek nemzetiségüket tekintve magyar játékosok, attól, hogy az útlevelükben más állampolgárság szerepel, nekik is helyet kell biztosítani.
Csak magyar anyanyelvűeket engedne szerződtetni?
– Lehet azért idegent is, már ha tényleg jó játékos, de olyan ne legyen már, hogy elvétve találsz magyar nevet a topcsapatainkban. Tessék kinevelni az utánpótlást.
Tömegsport vagy élsport?
– Is. Mint tudjuk, ép testben ép lélek. Magyarország a világ élvonalában van szív- és érrendszeri megbetegedések terén, erre a legjobb orvosság a sport. A Mi Hazánk fontosnak tartja, hogy már a gyerekekkel szerettessük meg a sportot. Minden sportág támogatandó! Ott vannak a vízi sportok, kiválóak vagyunk benne, ami nem meglepő, hiszen, ahogy a kabaréban is hallani, medencében lakunk. Ők aztán megérdemlik a támogatást, a létesítményeket! Apósom példája jut eszembe, tornászként élsportoló volt még a kommunizmusban, bejárta a világot Kubától Szovjetunióig, mondjuk rá is ment az egészsége, volt egy gerincsérülése, ami derékba törte a sportkarrierjét, de még ma is fitt, nincs elhízva, pár éve simán lement spárgába. És ezt a sportnak köszönheti.
Itt mindjárt félidő, még mindig nincs gól. Mi lesz a végeredmény?
– Iváncsa aktívabb, szerintem behúz egyet, szóval null-egy. Vagy fordítva.
És az országgyűlési választásra mit tippel?
– A választókerületben én nyerek, százegy szavazattal lesz többem, mint a fideszesnek, akit a tiszás követ. És mindenki fogja majd a fejét, hogy úristen, mi történt!
Lőrincként legyőzi Mészárost?
– Le én!
Miért pont százegy szavazatot ver rá?
– Mert száz szavazat különbségig újra kell számolni, én meg azzal nem szívesen borzolnám a kedélyeket… Az emberekkel beszélgetve jó érzéseim vannak, nyitottak a racionális érvekre, legrosszabb esetben is lesz tizenöt-húsz százalékom. És ha csak hat százalékot érek el, annak is örülni fogok. De nem százalékra gyúrok, hanem arra, hogy elérjem az embereket, és megértessem velük, hogy létezik harmadik út.
Országosan mi lesz?
– Azt csak a Jóisten tudja megmondani.
Köszönöm, futok is tovább Nagy Ervinhez.
– Egy valami kimaradt! Arról feltétlenül szeretnék beszélni, hogy szerintem elfogadhatatlan, hogy a világ arra hivatkozva, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, szankcionálja, a nagy versenyekről kizárja az orosz sportolókat. Mire jó ez? Az biztos, hogy nem a kibékülés felé hajtja a nemzeteket, hanem tovább mérgesíti a helyzetet. A világpolitika csúnya tendenciája, hogy amit szabad az egyiknek, azt nem szabad a másiknak. Az USA megtámadta Iránt, az amerikai sportolókkal szemben még sincs szankció. Ha már az oroszokat kitiltják nemzetközi versenyekről, ugyanúgy ki kéne tiltani az Egyesült Államokat. Meg Izraelt is. Vagy egyiket se tiltsuk ki sehonnan. Számomra az ókori olimpiák gyakorlata a minta: olyankor letették a fegyvert, nem harcoltak, hanem versenyeztek, és ott az ellenfelem nem az ellenségem.
A színész Nagy Ervin a Tisza jelöltje.
Vele és legfőbb ellenfelével, Fejér 4. jelenlegi egyéni országgyűlési képviselőjével, a kormánypárti Mészáros Lajossal külön-külön is nagyinterjúzom majd a finisben, ott lesz idő és hely a sporton túli ügyekre. Itt most maradunk a focis-szotyis sormintánál.
Nagy Ervint meghallgattam Iváncsán, ahová Magyar Pétert kísérte kampányolni. Aztán az újvárosi meccs délelőttjén Ercsiben, a Duna-partról fotóztuk, ahogy csapatostul kiköt kampánykenujával. Százhalombattáról indult, vagyis szűk óra alatt lecsorgott; azzal fogadtuk, hogy árral szemben stílszerűbb lett volna, vette a poént.
Zsigereiben a színpadi rutin, ráadásul főnöktípus, úgy, olyan testtartással lépett ki a hajóból buggyos, világosszürke, királygáboros mackójában, mintha miniszteri kisbusszal érkezett volna kormányalakításra méretre varrott öltönyben. Aztán míg stábja bográcsból etette/vendégelte a szimpatizánsokat, ő pár óra alatt végigszelfizett, -dedikált, -ölelgetett, -beszélgetett másfélszáz embert – ennyi hunyorgós, mélyen szembenézős, magabiztosan mosolygós, hosszan kitartott kétkezes kézfogást tán sose láttam egyben.
Sőt, a szeretetben, bizalomban való megmerítkezés után még grundfocizni is maradt energiája a jelentkezőkkel; a kiskapus játékban egyetlen szerepet se hagyott ki, hol hátulról irányított, hol csatárként csillogott.
Az ercsi méta után pedig egyenesen a dunaújvárosi stadionba hajtatott.
Mikor járt legutóbb meccsen?
– Focin úgy két éve. Balatonszőlős játszott meg nem mondom kivel. Szőlős nyert. Nem tudom, mennyivel.
Hogyan keveredett egy balatonszőlősi meccsre?
– Ott volt telkem. Szeretem azt a kis falut. Kávéztam a kocsmából lett vendéglőben, mögötte a focipálya, láttam, hogy megy a meccs, és ha meccset látok, megnézem. Így működöm. Imádom az ilyen helyi mérkőzések hangulatát. Őszintén szólva közelebb áll a szívemhez, mint amikor tízezrek szurkolnak, miközben persze annak is van varázsa. A megye I meg a megye II számomra a mennyország, magam is ezen a szinten játszottam évekig a Kisapostag színeiben. Annak idején a pályán ismertem meg a jelenlegi beloianniszi polgármestert, és most, amikor tiszteletemet tettem nála mint a választókerületemhez tartozó egyik település vezetőjénél, fülig érő szájjal fogadott, hogy „emlékszel arra a meccsre?!”. Kiderült, huszonéve egy irgalmatlan parázs mérkőzésen csaptunk össze.
Sportos családból jön.
– Újvárosi vagyok, édesapám futballista, anyukám kézilabdás. Én hattól tizenegy éves koromig atletizáltam, a Ságvári Endre Általános Iskolával a fiúk és a lányok is megnyerték az országos ötpróba döntőt a Népstadionban. Nyolcszáz, száz, súlylökés, kislabdadobás és távolugrás. Pályák mellett telt a gyerekkorom, édesanyám ezen a sporttelepen volt kézilabdaedző, vele lógtam a sportcsarnokban, a szertáros bácsihoz jártam paprikás, lilahagymás zsíroskenyérért, két forintért árulta. Apám hegesztett gyerekülést anyám kempingbiciklijére, azon hordtak. Atlétika mellett ötödikben elkezdtem focizni a Dunaferr kölyökben, 1991-92-ben megnyertük a serdülőbajnokság az NB II Nyugati csoportban. Jobb szélsőt játszottam, elég gyors voltam. Aztán tizenhat évesen abbahagytam, onnantól a Kisapostagba jártam le hobbiból.
Miért hagyta abba?
– Nem voltam elég tehetséges. Úgy ítéltem meg. Fizikálisan rendben voltam, rúgogattam meccsenként néha két-három gólokat, jól fejeltem, de nem voltam elég ügyes a labdával. Apám mutatott egy cselt, nem tudtam megcsinálni, elment a kedvem. Éreztem, nem vagyok kiemelkedő, és nem akartam megkeseredett felnőtt focistává válni. Apám viszont ifiválogatottságig vitte Tatabányáról, tizennyolc éves korától NB I-ben játszott, Sándor Csikar átvitte az MTK-ba, később visszakerült Újvárosba, itt ismerte meg anyámat, abból lettem én. NB II-ben, az Építőkben vezetett le, közben, mivel lakatos a szakmája, hegesztő kisiparos lett, mellette tíz-húsz évig edzősködgetett itt. Anyukám ifiválogatott volt a Kohász színeiben, szokta mondani, hogy épp felnőtt válogatott lett volna, amikor jöttem én, de azért húsz évet lehúzott az NB I-ben irányítóként.
Ennek a mai meccsnek mi lesz a vége? Az ötvenedik percben járunk.
– Egy-egy.
És mi lesz az eredmény a választáson?
– Sok-kevés. Nem oda. Mondjuk ahhoz még sokat kell talpaljak, főleg a kistelepülésen. De nyerhető. Elmeséljem az ehhez a sporttelephez köthető legfontosabb emlékeimet? Kint voltam a lelátón, amikor a Kohász 2000-ben megnyerte az NB I-et. Kint voltam a kézicsarnokban, amikor a Hypót verve megnyertük a BEK-et, az utolsó percben Pálinger hetest fogott, semmi hangom nem maradt. Jártam férfi kézire is. Jártam még röplabdára is. Én emlékszem, milyen magasságokban szárnyalt a dunaújvárosi sportélet, most meg csupán árnyéka egykori önmagának, lényegében azért, mert ellenzéki beállítottsága miatt büntetőpadra került.
Az ön fideszes ellenfelének, Mészáros Lajosnak köszönhető, hogy épül-szépül a stadion, van pénz játékosbérre, tavaly felkerültek megyéből, és jövőre, ha minden jól megy, NB II-be juthatnak.
– Az a pénz politikai kegy, ami vagy van, vagy nincs, és ha nincs, minden azonnal összedől. Én elzavarnám az összes korrupt sportvezetőt, legelőször azokat, akik a közelmúltban fizetésképtelenné tették, letérdeltették a kézilabda szakosztályunkat. Na, ott pár nap alatt az összes felnőtt játékosunk eligazolt, az ifisták küzdenek hősiesen.
Az élsport jelenlegi modellje a korrupció melegágya. Meg a politikai pedofíliáé. Szülői értekezleteken pártpropagandát nyomnak, azzal riogatják az anyukákat meg az apukákat, hogy ha jön a Tisza, elvész a tao, és a gyerekek csak komoly pénzekért folytathatják a sportolást. Nonszensz. Egy valakiknek van okuk félni: a korrupt sportvezetőknek.
A sportoló gyerekek és a szüleik bízhatnak bennünk. Innen is üzenem: a Tisza nemzetstratégiájának fontos pillére a sport, mind az utánpótlás, mind az élsport. Nem lesz kevesebb pénz a sportban, és azt átláthatóan, tisztességesen költjük majd el. Mindenki egyért, egy mindenkiért, hajrá!
És akkor következzék az országgyűlési mandátum birtokosa.
Mészáros Lajos fideszes, ezt itt csak azért húzom alá, mert párttársai jobbára kerülik a nem fideszes sajtót. Mészárost viszont bármikor hívtam, felvette vagy visszahívott, a csataterezés kezdetén első szóra leült egy „képbe helyező kávéra”, és azt sem kifogásolta, amikor beálltam mellé a kormánypárt kampánystandjához. Nem az a fejhangon kiabálós szónok, inkább csöndesen képviseli maga és a pártja igazát (jó, a március 18-ai újvárosi Orbán-beszéd előtti színpadi mondatain találni fogást, de azt majd a nagyinterjúban realizáljuk); a flaszteren az a járókelő is kapott tőle két udvarias szót, aki lelkesen szorongatta a kezét, az is, aki a köszönését duzzogva fogadta, meg az az aggódó drukker is, aki azzal sietett hozzá, hogy „ugye van esély, képviselő úr?”.
Ja, és a meccses villáminterjúra is kapásból ráállt.
Mikor fordult meg legutóbb futballmérkőzésen?
– Rendszeresen jövök. Dobos Barna klubelnök előre szól, melyik találkozót tilos kihagyni.
Van miért hálás legyen Dobos Barna, hiszen ön intézte a szponzort az egyesületnek.
– Régi keletű a mi barátságunk. Az édesanyja patikát vezetett a városban, és amikor ő meghalt, Barna vette át a helyét, ugyanis a sport diplomája mellett gyógyszerészi végzettséggel is rendelkezik. Én pedig orvos vagyok, a dunaújvárosi kórház főigazgatója voltam, a szakmából ismerem az egész családot.
Ki az a titokzatos és bőkezű támogató, akiről senki semmit nem tud, vagy ha mégis, néma, mint a sír?
– Nincs benne semmi titokzatos, csak egyszerűen háttérben kíván maradni.
Neki vagy a csapatnak lenne kínos, ha kiderülne, ki ő?
– Senkinek nem lenne kínos.
Tényleg ön hajtotta fel?
– Én.
És önt mi hajtotta? Futballszeretet, vagy jó pontot akart szerezni a futballimádó miniszterelnöknél?
– Egyik sem.
Én az a kivételes fideszes vagyok, aki nem futballfan. Egész egyszerűen nem az én világom a foci, és maga az élsport sem. A tömegsportban hiszek.
Orvosként különösen. Az élsportot, pláne a focit rendkívül sérülésveszélyesnek tartom. Ahány focista ismerősöm, barátom, kollégám van, szinte mindet operálták. Boka, térd, szalagok. Óriási terhelés, a rengeteg szívmegállás se véletlen. Miközben persze a futball csodálatos közösségépítő erő a pályán és a lelátón egyaránt. Noha az sem az én világom, amikor a szurkolók egy részét elragadják az indulataik.
És a jó pont a miniszterelnöknél?
– Nem a miniszterelnöknek szereztem szponzort, hanem a városom futballcsapatának. Nem volt egyszerű. A klub a fizetésképtelenség határára sodródott, a csődöt felvállalni beláthatatlan következményekkel járt volna. Közben Barna rágta a fülemet, találjak ki valamit. Én pedig mentem, mentem. Számos nagy embert megkerestem, mígnem egyikük igent mondott.
Hányan kosarazták ki?
– Hárman vagy négyen. Plusz cégek.
Mely cégek?
– A környék nagyvállalatai, kezdve a Hankookkal, a többit hadd ne soroljam. A lényeg, hogy végül sikerrel jártam.
Mennyi pénz adott a szponzor?
– Nem publikus.
Meddig elég az a pénz?
– Erre a bajnokságra.
Jövőre mi lesz?
– Hamarosan ismét indulok szponzort keresni, hiszen mindössze két hónap van hátra a 2025-2026-os idényből. De most még más dolgom van. Meg kell várni a választást, egyáltalán olyan helyzetben leszek-e… Bízom benne, hogy igen. Sőt, egészen biztos vagyok benne!
Ügyes mentés.
– Igyekszik az ember. Ezt a körzetet 2022-ben előzetesen vesztesnek könyvelte el a Fidesz, ám én, kevéssel ugyan, de nyertem. Most is nyerni fogok.
Ha mégis veszít egyéniben, akkor már nem az ön feladata lesz szinten vagy legalább életben tartani a dunaújvárosi labdarúgást, nem?
– Országgyűlési képviselőként nyilván szélesebbek a lehetőségeim.
Kell NB II-es csapat Dunaújvárosnak?
– Olyan sportmúlttal bíró településnek, mint Újváros, a minimum az NB II.
Ötszáz néző van most kint.
– Az NB II-ben komolyabb játékerőt képviselő csapatokat látunk majd vendégül, és megugrik a nézőszám.
A hetvenkilencedik percben járunk, bő negyedórája gólt lőtt a Dunaújváros, egy-null. Mi lesz a vége?
– Ez lesz a vége. És mielőtt kérdezné: a Fidesz is győzni fog. Tán nem olyan fölénnyel, mint 2022-ben, de magabiztosan.
Tíz perc van még a meccsből, vezet Újváros, nyom Iváncsa, „parázs jelenetek a hazai kapu előterében”, ezt írná sportrovatunk, meg azt is, hogy „de a vendégek csupán egy kapufáig jutnak”, így aztán „a hazaiak végül kínkeservvel itthon tartják a három pontot”.
Én meg három zacsi ki nem osztott héjazott napraforgómagot tartok magamnál. És amilyen bőkezű a sportszerencse, nem magam kell elfogyasszam, ugyanis Dobos Barna bemutat két öregharcosnak.
Nem akárkik ők: egyikük az a Tóth István, kiről az egyik szektort nevezték el, másikuk pedig a kilencszeres magyar válogatott, a Honvéddal magyar bajnok Kuti László. A hetvenes évek második felében mindketten derekas idényeket töltöttek a Kohászban, most meg, jóval túl a hetvenen, remek formában vannak.
Leülünk, azon sopánkodom nekik, hogy a világ megérett a pusztulásra, hiszen a stadionbüfében nem ismerik Nyilasi Tibit, s pár évtized múlva tán már Maradona neve hallatán se jön izgalomba a nép. Erre egy nem túl bonyolult képzettársítással kiderül, hogy Tóth és Kuti játszott Maradona ellen.
Sokkot kapok. Sose volt ily elit szotyitársaságom, szinte látom, ahogy „Isten keze” is a hántolt mag után nyúl.
A nagy meccset negyvenhat éve, 1980. január 28-án rendezték Buenos Airesben, negyvenezer néző előtt az cjátszott a magyar ligaválogatottal – Tóth Pista huszonhét éves volt, Kuti Laci huszonöt, Maradona pedig tizenkilenc.
A mieink tizenkét ferencvárosi, két-két tatabányai, csepeli és dunaújvárosi játékossal a keretben utaztak ki, egy hónap alatt tizenkét mérkőzésen léptek pályára Közép- és Dél-Amerikában. Az Argentinos Juniors ellen Kakas László kivédte Maradona büntetőjét (aki bizonyos források szerint hivatalos meccsen életében először hibázott tizenegyest), viszont akcióból kettőt lőtt, mármint El Diego, tőlünk Ebedli és Szokolai talált kapuba; a rendes játékidő végén 2:2 állt a táblán, büntetők következtek, amiben a hazaiak bizonyultak jobbnak 11:10-re.
Az eredmény: „Filmszakadás. De megérte.”
A legszebb a sztoriban az, hogy a magyarjaink ugyan tudták, hogy „jó kis focista az a Maradona gyerek”, de annyira a világtól elszigetelten éltek, csak évek múlva jöttek rá, hogy minden idők tán legnagyobb labdarúgójával játszottak.
Nem maradt más hátra, mint az 1:0 arányú Dunaújváros-győzelmet összevetni az öt képviselőjelölt tippjével.
A kutyás Berényi Gábor a mérkőzés ötödik percében azt mondta, „2:0-ra nyer a Kohász”.
A meccs után az országgyűlési választáson való indulástól visszalépő DK-s Szabó Zsolt alpolgármester az első félidő közepén szintén 2:0-t saccolt.
A Mi Hazánktól Adamasky Lőrinc félidőhöz közeledve az Iváncsa győzelmét jósolta, azt mondta: „Null-egy.” Majd korrigált: „Vagy fordítva.”
A tiszás Nagy Ervin 1:1-et tippelt az ötvenedik percben.
A fideszes Mészáros Lajos bő tíz perccel a lefújás előtt eltalálta, hogy „marad az 1:0”.
Hogy mi ebből a tanulság?
Semmi se. Vagy talán csak annyi, egy másik zsenit, Carlo Ancelottit idézve: a futball a világ legfontosabb nem fontos dolga.
The post Mi közük Maradonához a dunaújvárosi körzet képviselőjelöltjeinek? first appeared on 24.hu.
EUR/HUF
