A 14-18 éves korosztályt célzó színházi nevelési program, a KultUp 2023-as megalakulása soha nem látott országos léptéket, színházi, előadó-művészeti és művészetoktatási programokat, társadalmi felelősségvállalást ígért az iskolának. Az örömbe azonban rögtön kétség is vegyült. Hiszen az egyenlőségpárti jelszavakat is hirdető állami program indulása egybeesett azzal, hogy végleg elzárták a pénzcsapokat az eddig ezt a korosztályt színházi értelemben – alulról szerveződve, konkrétan az állam helyett – ellátó független, és a független színházasokkal akkoriban még nagymértékű átfedést mutató színházi nevelési területen dolgozók előtt. Úgy tűnik, lehetetlen külön-külön szemlélni a két jelenséget: az állam mintha az eddigieknél szervezettebb (színházi? színházi nevelési? irodalmi? kulturális?) programot ígérne az ország teljes területén élő fiatalok számára. Másik oldalról nem annak feltérképezésével kezdi, kik dolgoznak ma a művészeti nevelés vagy a tantermi színház területén, kik értenek hozzá, ellenkezőleg: konkrétan felszámolja a (legszűkebben számolva is) harminc év alatt organikusan fejlődött színházi nevelési kínálatot, amely régóta kezdeményez ezzel e korosztállyal is partneri alapú színházi együttműködéseket. Hiszen az állami előnyből éppen a terület nagy múltú szereplői maradnak ki. Én pedig arra voltam kíváncsi, mit takar az a program, amellyel szemben ezek a szereplők radikális piaci hátrányt szenvednek – hiszen ki választaná az ingyenes helyett azt, amiért fizetni kell?. Ma ráadásul a „gyermekvédelminek” hazudott, bár soha nem konkretizált törvény következtében az is megesik, hogy színházi nevelési társulatokat nem mernek beengedni iskolákba, míg egy állami program feltehetően kevésbé ütközik hasonló ellenállásba.

Kérdésemre a szervezők elmondták, hogy a KultUp meghívásos, de olykor külső megkeresés alapján is be lehet kerülni, és még arra is választ kaptam, ki dönt a jelentkezésekről. A szakmai bizottság tagjai: Kis Domonkos Márk, a Déryné Program ügyvezetője, Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Lukácsy György dramaturg és Ákli Krisztián drámapedagógus, a Drámapedagógiai Társaság korábbi elnöke – a színházi nevelés szempontjából négyük közül egyedül ő felel meg a „szakmai” kitételnek. Ez volt tehát a kuratórium, amely a terület egyik legrégebbi csapata, a Kerekasztal előadását a társulat szerint indoklás nélkül utasította el, bár a KultUp részéről biztatták őket jelentkezésre. A másik nagy múltú színházi nevelési társulatot, a Kávát ezzel szemben meg sem keresték. Az viszont kétségtelen, hogy a kulturális vezetés égető problémára tapint rá azzal, hogy „kulturális esélyegyenlőséget” hirdet. Kérdés, mit takar pontosan ez a jelszó éppen attól az államtól, amely számos területen nyilvánvaló módon mondott és mond le a legszegényebbekről.

Színház mindenkinek?

„Színház mindenkinek” – ez a szlogen a KultUp mellett egyre több alprogramot tömörítő és a budapesti Nemzeti Színház égisze alatt életre hívott Déryné jelmondata. Célja: „minőségi színházi élmény eljuttatása azokra a területekre, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott”. A Déryné alapítói tehát egy baloldali szemmel is alapvetőnek tekintett problémára tapintottak rá, és adtak erre – állami felhatalmazással – a baloldali célokat nemzeti szlogenekkel elegyítő, egyben az államszocializmus színházi hagyományait is folytató válaszokat. A Nemzeti Színház alá tartozó kezdeményezés jelentőségét mutatja, hogy abban a szokásos paternalista, múltba forduló jelszavak mellett olyan progresszív, demokratikus elképzelés (nyilván nem nevesített) nyomai is megjelennek, mint Imre Zoltán és Hudi László 2007-es, a Nemzeti Színház igazgatói posztjára beadott pályázata. Ebben a szerzőpáros a Skót Nemzeti Színház mintájára épület helyett produkciós irodaként, utaztatott elóadásokkal képzelte el a „nemzet színházát”. A Déryné ügyvezetője azonban a több tízmilliós visszaéléssel lebukott Kis Domonkos Márk, a Déryné működésével kapcsolatban pedig augusztus végén a Momentum elnöke, Tompos Márton jelzett korrupciógyanút.

A KultUp egy a Déryné számos korosztályi alprogramja közül: honlapja szerint középfokú oktatási intézményekbe juttat el „színházi és művészetoktatási programokat (…) élménypedagógiai fejlesztés, kultúraterjesztés, pályaválasztási szemléletformálás” céljával. A kiemelt figyelem itt is azokra az intézményekre esik, ahol „korlátozott a kultúrához való hozzáférés” (értsd: nincs helyben színház, vagy nem képes a diákságot megszólítani).

Mindez hiánypótlónak hangzik, de azért felmerül a kérdés, hogy mit jelent a „mindenki” a Déryné szlogenjében. A kérdésemre elmondottak alapján ez 2024-ben 84 „kiszállást” jelentett, hosszabb távon pedig a cél – vélhetően ugyanebben az ütemben – előbb-utóbb az ország mindegyik (korosztályilag érintett) iskolájába eljutni egyszer, legfeljebb kétszer. Ez a cél jelen ritmus mellett 26 év alatt teljesíthető, ha azt vesszük, hogy az országban jelenleg 2250 középfokú oktatási intézményt tart számon a KSH, bár ezek közül természetesen nem mind esik a KultUp korlátozott kulturális hozzáférésű célcsoportjába. Ezt csak azért konkretizálom, mert érdemes lenne összevetni a KultUp szerintem nemes célkitűzését, tehát a két és fél évtizedes ütemben egyszeri, monumentális programokat olyan alulról jövő kezdeményezésekkel, amelyek például a folyamatosság és az utánkövetés kulcsszavai mentén vissza-visszatérnek adott esetben szintén a legszegényebb, igaz, hogy jóval kisebb közösségekhez. Mennyire kedvez egyik és másik stratégia a minőségnek, melyik miben méri a sikert, milyen kultúrafelfogás húzódik egyik és másik mögött? Milyen reális célokat tesz egyik és másik tehetővé? A fenti, főként független társulatok feltűnően óvatosan fogalmaznak munkájuk számszerűsíthető hatásairól, még úgy is, hogy utánkövetéses, sokat elemzett módszertanokról van szó. Ezekkel összevetve tűnnek erős önbizalomról árulkodónak a Déryné Magazin című reklámújság drága kiállítású (szöveggondozásban gyengébb) különszámában írottak, amelyek alapján a program kiemelt célja, „hogy az élmény- és drámapedagógia nevelés eszközeivel, a kulturális élményeken keresztül a diákokat a minőségi tartalomfogyasztás felé terelje, továbbá hozzájáruljon az erős értékrend, a tartós érdeklődési körök és a motivált jövőkép kialakulásához.”

Forrás