Munkaszerződés nélkül vihetett haza milliókat a volt bokszelnök, aki Fásy Ádámmal is összetűzésbe került

Tíz pontban foglalta össze egy dokumentum a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) előző vezetésének visszaéléseit azon átvilágítási jelentés szerint, melyet már a jelenlegi, Kovács István által vezetett elnökség rendelt meg. A szóban forgó iratot ugyan nem írták alá, de a jelentés szerint az ellenőrző testület megállapításait tartalmazza. Ebben a többi között túlköltekezéssel, irreálisan magas fizetéssekkel vádolják a Kurtucz Csaba vezette szövetséget, továbbá azzal, hogy

  • olyanoknak fizettek megbízási díjat, akik nem vettek részt a szövetség munkájában,
  • milliós fizetést kapott a papíron társadalmi megbízású elnök,
  • késleltették az állami pénzek kifizetését a kluboknak és edzőknek a banki kamat fejében,
  • a 2023. május 21-ei közgyűlésről a hitelesítés során kiderült, hogy határozatképtelen volt, és hamis magánokiratokat használtak fel.

Az átvilágítási jelentést a 24.hu és a Transparency International (TI) Magyarország is eredménytelenül kérte a szövetségtől, ezért a TI pert indított, melyet meg is nyert.

The post Munkaszerződés nélkül vihetett haza milliókat a volt bokszelnök, aki Fásy Ádámmal is összetűzésbe került first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Izraeli ex-titkosügynököket vontak be a Louvre-rablás nyomozásába – a szálak messzire vezetnek

Tigris-brigád állította meg a rettegett anarchista bandát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.24Ft
21 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 13:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 13:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.23Ft
21 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 13:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 13:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek