Nagy húzás kritikus pillanatban – így kebelezte be a kormánymédia a Blikket

A lehető legnagyobb titokban zajlottak a tárgyalások a Ringier Hungary eladásáról. Már hónapokkal korábban eldőlt, hogy a kormányközeli Indamedia megvásárolja a Blikk kiadóját, de a szerkesztőségben az igazgatón kívül senki sem tudott az ügyletről. Ekkor csörrent meg az egyik újságíró telefonja, Kaminsky Fanni kereste. Ez nem volt szokatlan a szerkesztőségben, a miniszterelnök sajtótanácsadója korábban blikkes újságíró volt, kapcsolatai megmaradtak, több-kevesebb rendszerességgel azóta is „ajánlott témákat” a lap munkatársainak.

Ezúttal azonban komolyabb volt a felajánlás: lehetőség lenne Orbán Viktorral egy gépen kiutazni az Egyesült Államokba, és testközelből tudósítani a találkozóról az amerikai elnökkel. Az érintett munkatárs azonban nem szeretett volna utazni, ezt jelezte is a lapvezetésnek, akik egy másik újságírót akartak Amerikába küldeni. Őt viszont a miniszterelnök stábja nem fogadta el. Még ekkor sem gyanított senki semmit, csak utólag állt össze a kép, amikor a Blikk eladása utáni héten már a Kaminsky által is elfogadott kolléga ült fel a kizárólag kormányközeli lapok újságíróival és influenszereivel feltöltött kegyencjáratra.

  • A Blikket is kiadó Ringier Hungary felvásárlásával az Indamedia az ország egyik legnagyobb médiavállalata lett.
  • A lap irányba állításával épp a választások előtt tűntek el a kritikai hangok az utóbbi években egyre politikusabbá váló Blikkből.
  • A politizáló Blikk veszélyessé vált a Fidesz számára, mert a lap egyik legnagyobb értéke, hogy sok olyan ember olvassa, aki más közéleti újságot nem.
  • Épül egy új médiaközpont a Mediaworks mellé, mivel az Origo, a Bors, a Ripost már minden hitelüket elvesztették, politikai szempontból nem hatékonyak.
  • Az elmúlt években a kormányzati kommunikáció a közösségi médiára fókuszált, de szükség van jól csengő márkákra a hagyományos médiában is – elsősorban a nem Fidesz-szavazók eléréséhez.
  • Értesüléseink szerint legalább tízmilliárd forintot költöttek a kiadóra, arra pedig különösen ügyeltek a felek, hogy az utolsó pillanatig titokban maradjon a hónapokig tartó tárgyalássorozat.

Az elmúlt hetekben több mint fél tucat, a kiadó működésére rálátó forrással beszéltünk annak érdekében, hogy feltérképezzük, miként került kormányközelbe a Blikket, a Kiskegyedet és a Glamourt is kiadó Ringier Hungary. Forrásaink névtelenséget kértek.


Forrás

Érdekességek

Top German soccer team cancels trip to Minneapolis, citing Trump immigration crackdown

Hegyoldalról zuhant le egy busz Nepálban, 19-en meghaltak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF379.69Ft
23 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 11:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 10:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.8Ft
23 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 11:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 10:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek