Négy embert hallgattak ki gyanúsítottként a G.w.M. koncertje utáni verekedés miatt

A rendőrök négy embert azonosítottak és gyanúsítottként hallgattak ki annak a bandának a tagjai közül, akik G.w.M. szombati jótékonysági koncertje után verekedtek össze – írja a 24.hu.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, jótékonysági koncertet adott G.w.M. még szombaton Jászberényben, az eseményt a fideszes Pócs János, a jászapáti választókerület képviselője szervezte. A beteg gyerekek megsegítésére kitalált koncert rendben lement, de utána, a koncert helyszínének bejáratánál hatalmas verekedés kezdődött.

A 24.hu értesülései szerint egy öt fős banda érkezett a koncert végére kocsival, „majd kiugrottak a járműből, és vascsővel, késsel, valamint baseballütővel felszerelkezve rátámadtak több, a koncertről távozó személyre is”.

A lap most úgy tudja, eddig két áldozatot hallgattak ki a négyből, és ők arról számoltak be, hogy nem öten, hanem jóval többen, körülbelül kilencen voltak a támadók. Értesüléseik szerint a nyomozók TikTok-felvételek alapján azonosították az eddig elfogott gyanúsítottakat. Úgy tudják, valamilyen nőügy állt a támadás mögött.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség arról tájékoztatta a lapot, hogy valamennyien tagadták a cselekmény elkövetését, és szerintük egy másik társaság támadt rájuk. A támadás motívuma a nyomozás eddigi adatai szerint egy korábbi, a két társaság között lezajlott vita volt, azonban a vita tartalmáról a felek eltérően számolnak be – írta az ügyészség. Az egyik felnőttkorú, büntetett előéletű gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

A G.w.M. koncertje után megtámadott három személy közül az egyik nyolc napon belül gyógyuló vágott sérülést szenvedett. A Jászberényi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.


Forrás

Érdekességek

Orbán kaposvári „nyílt fórumán” kérdésről szó sem lehetett

Meghalt a világ leghíresebb bankrablója, a Szökéskirály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.97Ft
17 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 11:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 11:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.47Ft
17 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 11:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 11:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek