Négygólos vereséggel kiesett a Fradi az Európa-ligából

A múlt heti budapesti győzelmének köszönhetően kétgólos előnyről kezdte az Európa-liga nyolcaddöntőjének a visszavágóját a Ferencváros a Braga ellen.

Akárcsak az első meccsen, most sem volt magyar mezőnyjátékos az FTC kezdőjében, egyedül a kapus Gróf Dávid nem volt légiós. (Gróf a két meccs között a Békemenettel hangolt, sétált a molinónal és felültették a VIP-lelátóra is Orbán Viktor mögé.)

A Budapesten visszafogottan játszó portugál csapat egészen mást tempóban kezdett otthon, már a 11. percben megszerezték a vezetést Horta révén, alig négy perccel később pedig le is dolgozták a hátrányukat, Grillitsch egy blokkolt labdát küldött 17 méterről kapura, a védhető lövés az elvetődő Gróf teste alatt került a kapuba.

A portugálok nem álltak le, a 34. percben már a harmadik góljukat rúgták, Martinez lépett meg, és bepöckölte a labdát a kifutó Gróf és a kapufa között. Így már gólt kellett volna szereznie a Fradinak legalább a hosszabbításhoz, de az első félidőben erre esélye sem volt: mindössze egy távoli, nagyon rossz lövésig jutottak Yusuf révén, kaput eltaláló lövés nem került a statisztikába.

A második félidő elején a Fradi igyekezett valamit kezdeni a labdával, szögletig eljutottak (mint kiderült, ez egyszer sikerült csak), de gólt megint a portugálok rúgtak. Az 53. percben szétpasszolták a Fradi védelmét, a helyzetet Horta fejezte be a 16-osról a kapufa mellé küldött szép lövéssel. A Braga csapatkapitánya a második gólját szerezte.

Négygólos hátrányban, az 57. percben jutott el a Fradi az első helyzetéig, Yusuf nyomult a kapu felé, de a 9 méterről leadott gyenge lövését könnyedén szedte össze a Braga kapusa. Robbie Keane középpályás (Abu Fani) helyett csatárt küldött a pályára (Franko Kovacevic), de komolyabb veszélyt csak egy 20 méteres, életerős Julio Romao lövés okozott. A 71. percben lépett pályára az első (és ezen a meccsen egyetlen) magyar mezőnyjátékos, Gruber Zsombor érkezett Jopesh helyett. (Az első meccsen Madarász Ádám kapott lehetőséget a mezőnyben egyedüli magyarként, a 90. percben léphetett pályára.)

Nem adta fel a Fradi, gyűrte az ellenfelét, de a Braga távol tudta tartani a kaputól az FTC-t.

A FTC a 16 között búcsúzott az Európa-ligától.

Braga (portugál) – Ferencváros 4-0 (3-0)
v.: Glenn Nyberg (svéd)

Braga: Hornicek – Víctor Gómez, Lagerbielke, Niakaté, Arrey-Mbi – G. Martínez (Dorgeles, 76.), Grillitsch (Rodrigues, 76.), Gorby (Moscardo, 65.) – Horta (Moutinho, 76.), Pau Víctor (Navarro, 82.), Zalazar

Ferencváros: Gróf – Cissé, Raemaekers, Gomez – Makreckis, Kanichowsky (Cadu, 78.), Abu Fani (Kovacevic, 60.), Romao, O’Dowda – Yusuf (Keita, 78.), Joseph (Gruber, 71.)

Gólszerző: Horta (11., 53.), Grillitsch (16.), Martínez (34.)


Forrás

Érdekességek

King of Illinois: Pritzker swings Senate race as he targets Trump

Szegény ember Donald Trumpja – az alelnök J. D. Vance támogathatja meg Orbán Viktor kampányát Budapesten

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF394.26Ft
19 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 07:55 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 07:47 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF343.94Ft
19 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 07:55 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 07:47 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek